2013. március 24., vasárnap

A gyermeki ártatlanságról (Megható és tanulságos történet)


 
 Mi voltunk az egyetlen család az étteremben. Eriket beraktam egy etetőszékbe, és megjegyeztem magamnak, milyen csendben eszik minden vendég. Néhányan halkan beszélgettek.
 Erik hirtelen örömteli kiáltást hallatott...
 "Szia!" - mondta, miközben pufók kezeivel a szék tálcáját püfölte. Szemei az izgatottságtól kikerekedve, száján azzal az imádni való fogatlan mosollyal, hevesen integetett.
 Próbáltam megtalálni hirtelen örömének forrását. Sikerült. Egy koszos, szakadt kabátot viselő öregember volt. Nadrágja gyűrötten lógott rajta, cipzárja félig lecsúszva, egyik cipőjéből kikandikáltak a lábujjai, erekkel telerajzolt orra, olyan volt, mint egy térkép.
 Túl messze voltunk ahhoz, hogy szagokat érezzünk, de biztos voltam benne, hogy büdös. Ő is integetett.
"Szia, kicsi baba! Szia, nagyfiú! Kukucs!" - mondta Eriknek. Összenéztünk a férjemmel. "Most mit csináljunk?"
 Meghozták az ebédünket. A férfi szakadatlanul kiabált a túloldalról.
 "Ismered ezt a játékot? Kukucs! Nézd csak! Ismeri!"
 Senki sem gondolta, hogy a férfi aranyos, és egyértelmű volt, hogy részeg. A férjemmel majd elsüllyedtünk szégyenünkben. Csendben ettünk, de nem úgy Erik, aki egész repertoárján végigment, az öreg pedig mindent utánacsinált.
 Végre befejeztük az evést, és a kijárat felé vettük az irányt. A férjem elment fizetni azzal, hogy a kocsinál találkozunk. Az öregember pont köztem és a kijárat között ült. "Uram, segíts, hogy kijussak innen anélkül, hogy megszólítana minket!" - imádkoztam magamban.
 Ahogy közeledtünk, próbáltam úgy fordulni, hogy ne érezzük a leheletét, de miközben elfordultam, Erik kitekerte magát, és az ismert "vegyél fel" babapozícióba helyezkedett.

 Mielőtt bármit tehettem volna, Erik az öregember karjaiba vetette magát.

 Hirtelen ott álltam, és néztem, ahogy egy nagyon büdös öregember a karjaiban tart egy boldog kisgyereket. Erik teljes bizalommal és szeretettel a férfi kopott vállára hajtotta a fejét. Az öregember becsukta a szemét, és láttam, ahogy megindulnak a könnyek. Öreg, koszos, fájdalomtól és a kemény munkától kicserzett kezei igazi gyengédséggel tartották a fiamat, miközben szeretettel a hátát simogatta.
 Nem láttam még ilyen mély és ugyanakkor ennyire röpke szeretetet két emberi lény között.
 Döbbenten álltam. Az öreg néhány másodpercig ölelte Eriket majd rám nézett. "Nagyon vigyázzon erre a fiúra!" - mondta szilárd meggyőződéssel.
 Nagy nehezen kinyögtem, hogy "megteszem".

 A férfi nem túl nagy hajlandósággal, szomorúan fejtette le magáról Eriket, mintha valóban fájdalmat okozott volna neki a mozdulat. Megfogtam a fiamat és az öregember ennyit mondott: "Isten áldja, asszonyom! Ez volt a karácsonyi ajándékom."
 Egy elmakogott köszönet után, futva tettem meg az utat az autóig. A férjem nem értette, miért sírok és miért szorítom úgy a fiamat, miközben azt mondogatom, hogy "Uram, Uram, kérlek, bocsáss meg!"

 Tanúja voltam Krisztus szeretetének egy gyermek ártatlanságán keresztül, aki nem látott bűnt, és nem ítélkezett. Egy kisgyereken keresztül, aki a másik lelkét látta, és egy anyán keresztül, aki nem látott tovább az öltözéken. Keresztényként vak voltam, miközben karjaimban tartottam egy gyermeket, aki látott. Úgy éreztem, Isten azt kérdezi tőlem, "Hajlandó vagy megosztani a fiadat egy pillanatra?",  mikor Ő meg nekünk adta az Övét, örökre.

A rongyos öregember eszembe juttatta, hogy "olyanokká kell lennünk, mint a kisgyermekek".


2013. március 21., csütörtök

Március 21.: A RASSZIZMUS ELLENI VILÁGNAP

"A kirekesztés korábban soha nem látott méreteket öltött"


A szélsőjobboldali szervezetek haladéktalan felszámolását, valamint az önkényes rendfenntartói szerepvállalásra vonatkozó jogszabályi tiltás érvényre juttatását követeli az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat.

A szervezet a rasszizmus elleni világnapon, csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben követeli "az extremista, paramilitáris" szélsőjobboldali szervezetek - mint a "régi" és "új" gárda, a betyársereg, a véderő, a Szebb Jövőért Polgárőrség - haladéktalan felszámolását és betiltását.

A hálózat ugyancsak szeretné elérni az önkényes rendfenntartói szerepvállalásra vonatkozó jogszabályi tiltás érvényre juttatását, a gyűlöletbeszédek, gyűlölet-bűncselekmények egyértelmű és világos tiltását, a rasszizmus minden fajtájának a száműzését a foglalkoztatásból, a közoktatásból, rendvédelemből, a társadalmi javak elosztásából, valamint az egyenlő hozzáférés megteremtését, a társadalmi távolságok csökkentését, a determinált szegregált állapotok és viszonyok felszámolását.
Mint írták, a rasszizmus normális esetben marginális jelenség egy társadalomban, szerintük "hazánkban azonban a szélsőségesek nézetei beszüremkedtek a közpolitikába és a közbeszédbe".

"Ennek következményeként a kirekesztés korábban soha nem látott méreteket öltött - általánossá vált. Immár ott tartunk, hogy állami elismerést kaphat a szélsőjobboldal ikonja, a nyíltan cigányellenes, antiszemita és homofób énekes, a Szálasit éltető történész, és az összeesküvés-elméleteket terjesztő rasszista műsorvezető és az ilyen nézeteknek teret adó tévétulajdonos is" - áll a közleményben.

Mint fogalmaztak, "gyerekeink a semmilyen perspektívát nem nyújtó iskolákba szorultak, szakembereink nem kapnak munkát, afrikai viszonyokat idéző nyomortelepeken élő tízezrek várnak az éhbért sem nyújtó közmunkalehetőségre, mégis minket okolnak sorsunk alakulásáért".

A hálózat szerint a közösségeik védelme érdekében hozott jogszabályokat ellenük használják fel, romákat ítélnek el magyarellenességgel, miközben "sorozatos rasszista támadásoknak" vannak kitéve "állami asszisztálás mellett".

A rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját csütörtökön tartják világszerte. Az ENSZ Közgyűlésének 21. ülésszakán, 1966-ban nyilvánították március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapjává. Annak a véres rendőrsortűznek az emlékére tartják évről évre, amely 1960. március 21-én dördült el a dél afrikai Sharpeville-ben. A sortűznek 70 békés tüntető esett áldozatul.


„Német kutatók azt vizsgálták, hogy a rasszizmus miféle agyi aktivitással áll összefüggésben, és kiderült, hogy a más fajtájú ember láttán az adott fajtájú ember agya másként reagál.

A kísérlet lényegében abból állt, hogy fehér férfiak fehér, fekete vagy ázsiai férfiakról szóló filmbejátszásokat néztek végig. Ha fehér embert láttak, akkor az agyuk mentálisan szimulálta a cselekvésüket valamiféle empátia megnyilvánulásaként, ám ha fekete vagy ázsiai ember láttak, akkor ez az empatikus reakció alig volt észlelhető. A német szakemberek szerint ez még nem jelenti azt, hogy a rasszizmus veleszületett dolog, valószínűbb, hogy tanult, bár ősi magatartásról van szó.”

******************

„Friss felmérés szerint az angolok a kevert származású embereket tartják a legvonzóbbnak és legsikeresebbnek, így például Barack Obamát, Halle Berryt, Lewis Hamiltont vagy Tiger Woodsot.

Angol pszichológusok kimutatták azt az új trendet, hogy a fehér emberek többsége számára különös módon a kevert származású emberek a legvonzóbbak és legsikeresebbek. Ennek több oka lehet, az egyik fő oka feltehetően genetikai, a másik társadalmi. Az első a genetikai változatosságban, diverzitásban rejlik, s úgy tűnik, hogy a változatos génkészlet szebb, rátermettebb, izgalmasabb egyedeket eredményez. A másik ok valószínűleg az, hogy egyre több a hírességek között a kevert származású ember, s ez lassan átalakítja a társadalom hozzáállását, megítélését.”


(Forrás:stop.hu)

Otthonunk veszélyforrásai az egészségünkre

2013. március 15., péntek

Petőfi Sándor: Magyar vagyok



Fénykép: PETŐFI SÁNDOR - A NÉP NEVÉBEN
Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)


Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszti-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Úgy rettegné a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete;
Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar
?Ha vert az óra ?odva mélyeibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom 
Gyalázatában is nemzetemet!


(Pest, 1847. február.)







2013. március 10., vasárnap

Halálra ítélve...


A videóban szereplő-üzenő fiatal Hölgy anyja 
hét és fél hónapos várandós volt, 
amikor úgy döntött: megöleti kislányát. 
Ilyen előrehaladott állapotban már az úgynevezett:
vegyszeres feltöltést alkalmazzák, 
ami abból áll, hogy az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, 
amit lenyel a baba, az pedig szétégeti Őt. 
Az 'anya' pedig megszüli a halott magzatot, 24 órán belül. 

A halálra ítélt kislány viszont 
élve született.



2013. március 9., szombat

Magyarország nemzeti parkjai



A Dunán innen:

A Dunán túl: Dunántúl





Az osztály (Teljes film)

Tartalom:
Joosep az osztály lúzere, kegyetlen tréfák célpontja. Apja katona, ezért az a véleménye, hogy fiának meg kell védenie magát. Kaspar új fiú az osztályban. Egy napon, amikor a fiúk meztelenre vetkőztetik Joosepet, és belökik a lányöltözőbe, Kaspar úgy dönt, hogy megvédi osztálytársát. Ezzel ő is az osztály célpontjává válik. Egy különösen megalázó eset után úgy döntenek, kölcsön veszik Joosep apjának fegyvereit, és bosszút állnak. A közelmúltban előforduló iskolai lövöldözések adnak szomorú aktuálitást a filmnek, amely megpróbál választ adni arra, vajon mi visz rá egy gyereket ilyen szörnyű tettekre.

2013. március 8., péntek

Feltétel nélkül! (Jorge Bucay)



"Szeretném, ha meghallgatnál, de nem bírálnál
Szeretném, ha véleményt mondanál,
de nem adnál tanácsot
Szeretném, ha bíznál bennem, de nem követelnél
Szeretném, ha segítenél,
de nem akarnál dönteni helyettem
Szeretném, ha vigyáznál rám, de nem nyomnál el
Szeretném, ha néznél,
de nem vetítenéd ki rám önmagadat
Szeretném, ha ölelnél, de nem fojtanál
Szeretném, ha biztatnál, de nem taszigálnál
Szeretném, ha támogatnál, de nem hurcolnál
Szeretném, ha óvnál, de hazugságok nélkül
Szeretném, ha közelednél, de nem rontanál rám
Szeretném, ha megismernéd belőlem azokat a dolgokat is,
amik a legkevésbé tetszenek neked
Szeretném, ha elfogadnád,
és nem iparkodnál megváltoztatni ezeket
Szeretném, ha tudnád, hogy MA számíthatsz rám…
Feltétel nélkül."




2013. március 4., hétfő

Az agresszivitás egyik forrása (Ranschburg Jenő)




"Az erőszakos filmeket rendszeresen néző gyerekek 
maguk is agresszívakká válhatnak. 
A gyerekek ugyanis hét-nyolcesztendős korukig 
nehezen tesznek különbséget a valóság és a képzelet, 
a valóság és az álom között. 
Az ilyen korú gyermek agyában a kétfajta tér 
- a valóság és a televízió játéktere - is összemosódik. 
Az erőszakos filmek így nem csak azt az esélyt hordozzák, 
hogy a gyerek maga is agresszívvé válik, de azt is, 
hogy a televízió játékterében rendszeresen tapasztalt 
veszélyforrásokat valós, saját életét és biztonságát 
komolyan fenyegető veszélyekként éli át. 
Gerbner 'gonosz világ-szindrómának' nevezi ezt a jelenséget: 
a gyerek az erőszakos filmek hatására szorongani kezd, 
esténként háromszor is megkérdezi szüleit, 
hogy jól bezárták-e az ajtót, nehezen alszik el, 
és éjszaka felriad, mert rémekről álmodik. 
Gerbner kutatásai szerint egyébként azok a felnőttek, 
akik naponta több órát ülnek a képernyő előtt, 
szintén jobban félnek a világtól, 
mint a ritkábban televíziózók. 
Harminc éve mondom: az agresszió olyan, 
mint a fregolikabát: ha kifelé fordítom, erőszak, 
ha befelé: szorongás."



( Dr. Ranschburg Jenő)


2013. március 2., szombat

Leckék az életről (Teljes film)


Amerikai film, 1999

Szereplők: 
Jack Lemmon (Morrie Schwartz)
Hank Azaria (Mitch Albom)
Wendy Moniz (Janine)

A leckék az életről Jack Lemmon utolsó és egyik legjobb filmje, mely igaz történeten alapul.
A történet főhőse, Mitch Albom saját élményei alapján írta meg regényét öreg professzoráról, Morrie-ról, aki még a halál kapujában is az élet szeretetére nevelte őt. A regény óriási sikert aratott és hosszú ideig vezette a bestseller listákat.
A filmben Mitch, a karrierista újságíró munkája miatt teljesen elhanyagolja barátnőjét. Egyik este a tévében egy riportműsorban régi, kedvenc professzorát, Morrie-t fedezi fel, aki gyógyíthatatlan betegségéről beszél. Mitch elhatározza, hogy két évtized után újra találkozik a tanárral. Már az első pillanatban magával ragadja az öreg életszeretete, optimizmusa, bölcsessége. Azon veszi észre magát, hogy nem tudja kivonni magát Morrie hatása alól és élete egyre inkább jó irányba változik.

2013. március 1., péntek

A húszgyerekes milliárdos házaspár (Magyarországon)

                                     Egy igazi „anticeleb”, 
                              aki negyvenöt éve hűséges feleségéhez, 
húsz gyermeke van, albérletből költözött tanyára, 
ahol valóságos munkával gazdagodott meg, 
életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű, 
és a média által nem ünnepelt személyiség.

Hogy kezdődött ez a mesébe illő történet?

Ernő bácsi: - Éppenhogy csak elkezdtem a feleségemnek udvarolni, három évre be kellett vonulnom katonának. Még ma is pontosan tudom, hogy nyolcszáztizenkilenc napot vártunk egymásra. Közben a legtöbb katonatársamat elhagyta a párja. Nagyon jól választottam.

Tényleg egy brigádgyűlésen állította választás elé az akkor húszéves Juliannát?

- Mondtam neki, ha tíz gyereket nem akarsz, akkor ne gyere hoz­zám! Persze mindenki azt hitte, hogy vicceltem. Végül eléggé túlteljesítettük a célt. El kell gondolkodni, hogy kié a nagyobb érdem. Szerintem kilencvenkilenc százalékban a feleségemé. Tavaly július 3.-án voltunk negyvenöt éves házasok. De olyan, mintha csak öt másodperc lett volna az életünk idáig.
Juci néni: - Nemcsak az enyém az érdem, de az biztos, hogy a nőnek ott kell állnia a férje mellett, és segítenie, mert anélkül nem megy. Huszonegytől negyvenhat éves koromig mindig terhes voltam, és volt, hogy nekem kellett ellátni tizenhat marhát egyedül. Városi létemre nem voltam olyan ijedős csaj. Igazi vadnyugati életünk volt.

Gondolta, hogy egyszer milliomosok lesznek?

- Harminchárom évig laktunk a tanyán úgy, hogy abból tizenhat évig nem volt villanyunk. El lehet képzelni, milyen volt nekem, városi lánynak elindulni három óvodás korú kisgyerekkel egy olyan helyre, amely két kilométerre van a legközelebbi kis falutól. A háztartási gépeinket, mosógépet, hűtőszekrényt elajándékoztuk, és kezdődhetett a kemény élet. Az esti fürdetés után minden éjjel kézzel mostam, ugyanis akkor még csak szövetpelenka volt. Közben meg sorban születtek a gyerekek.

Sosem panaszkodott, hogy nehezen megy a sora?

- Nem, ezt az életet mi vállaltuk, panasznak nem volt ott helye! Mindenki azt kérdi tőlünk, hogy a gyerekek talán véletlenül születtek? Ez olyan butaság, hiszen véletlenül nem születik gyerek. Mi tudatosan vállaltuk valamennyit, és azt éreztük, hogy nekünk ezt végig kell csinálnunk, bármi áron.
Ernő bácsi: - Csak azt tudtam, hogy haladni fogok előre, és minden kölykömnek veszek házat. Soha nem fogadtunk el semmiféle segélyt. Többször is behívtak, hogy adnának nekünk nevelési támogatást, de én azt mondtam, hogy adják inkább más szerencsétlennek. Pont azért, hogy később ne vessék a szemünkre, hogy azért van ennyi gyerekünk, hogy abból éljünk meg.
Juci néni: - Így visszanézve lehet, hogy ha elfogadtuk volna, és ha szegények maradunk, akkor nem piszkált volna minket annyit az APEH meg a VPOP. De sebaj, mert ezt is kibírtuk. Hihetetlen összegű, több millió forintos bírságokat kaptunk, amikről később, a befizetés után mondta ki a bíróság, hogy jogtalan volt. Pedig évente ellenőriznek minket, és mindig minden rendben volt.

Gondolja, hogy sokan irigykednek magukra?

Ernő bácsi: - Bár ellenségeink tudtommal sosem voltak, egyesek azért szerettek alánk tenni. Az APEH-nál ismeretlenek már sokszor feljelentettek.
Juci néni: - Talán nem sokan tudják, hogy miken mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Mindig azt mondom, hogy amit elértünk, azt bárki utánunk csinálhatja. Én tizenhat évig mostam mindennap kézzel. De még egymásnak sem szoktunk panaszkodni.

Lehet ennyi munka mellett még a gyerekekkel is külön foglalkozni?

Ernő bácsi: - Esténként, miután végeztünk a munkával, még tanultunk a gyerekekkel, úgyhogy többen kitűnő bizonyítványt kaptak. De játékra is maradt idő, ha kellett, kézen jártam nekik az udvaron, vagy tanítottam őket biciklivel hátrafelé tekerni, fociztunk, bújócskáztunk. Aztán futószalagszerűen kezdődhetett a fürdetés. Elkaptam a legfiatalabbat, megfürdettem, majd bevittem az ágyba lefektetni. Három után vízcsere. Persze a vizet előbb fel kellett húzni a kerekes kútból, még ma is, sötétben is tudnám, hogy tizenhárom tekerés után van fent a vödör. Aztán bográcsban meg kellett melegíteni, és úgy bevinni a fürdőszobába.

Miközben végigcsodáljuk a carrarai márvánnyal borított, antik bútorokkal berendezett termeket, találkozunk Évivel, a család legfiatalabb sarjával. A csinos, húszéves lány kozmetikusnak tanul.

Nem sokan mondhatják el, hogy huszadik gyerekként jöttek a világra. Még jó, hogy a szüleid nem álltak meg tizenkilencnél. Nem lettél elkényeztetve mint legkisebb?

Évi: - Igaz, hogy mindent megkapok. Van fodrászműhelyünk és kozmetikánk is a birtokon. Most kaptam egy szoláriumot, sok vendégem jön a városból. De a kastélyt tényleg én takarítom. Nálunk sosem volt bejárónő vagy bébiszitter.

Ma már a tizennégy lányból és hat fiúból csak kettő van otthon, a többiek szép sorban kirepültek. Persze szinte sosem üres a ház, csak a szűk családhoz hatvanhárom fő tartozik, és a legidősebb unoka már huszonöt éves. Ernő bácsihoz, aki jó emberismerő hírében áll, mindenki szívesen fordul tanácsért.

Ernő bácsi: - Pszichológusfajta vagyok, ha valamelyik lányomnak jött egy udvarlója, nekem elég volt csak ránéznem, hogy tudjam, zsivány-e, vagy sem. Ha aztán nem fogadták meg a tanácsom, később mindig azt mondták: apu miért nem hallgattunk rád!

Mivel foglalkoznak a felnőtt gyerekek?

- Mindenki leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak velem, a lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. A fiaim közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve az állattenyésztést, földművelést választották. A parasztember nemigen tud elszakadni ettől. Ez az élet a legszebb.

Akkor sikeresnek mondhatja magát a gyereknevelésben. Úgy érzi, hogy át tudta adni azokat az értékeket, amelyek szerint él?

- Mindent megtettem, de az az igazság, hogy talán nem mindenki vette át. Igyekeztünk a gyerekeinket tisztességre nevelni. Csúnyán beszélni, duzzogni, veszekedni nem lehetett. Nem engedtük, hogy árulkodjanak egymásra, össze kellett tartaniuk. Mindenki szót fogadott, és mindenkinek megvolt a maga feladata. Tíz állatot kapott minden gyerek, azokat nekik kellett ellátniuk. Olyan komolyan vettük őket, mintha felnőttek lennének. Együtt dolgoztunk, harcoltunk azért, hogy jó termés legyen. Az volt az elvünk, hogy ha valakinek nincs kedve a munkához, akkor csinálja kedvetlenül, de akkor is meg kell csinálni, úgyhogy jobb lesz, ha vidáman teszi. Nemcsak tizenhét gyerekünknek vettünk házat és kocsit, de akkoriban még a szüleinket, sőt a környéken a rászorulókat is mi segítettük. Ezt ma kevesen mondhatják el. Óriási volt a türelmünk, de a gyerekeink is nagyon jók voltak. Felnéztek rám, az egyszer biztos. A gyerekek elköltözése után sem maradt űr az életünkben, nagyon jól érezzük magunkat kettesben is, miközben ugyanúgy adjuk-vesszük az állatokat, mint régen.

Hatvannyolc évesen is intenzíven dolgozik. Nem érzi úgy, hogy most már ideje megpihenni?

- Ha lehet ilyet mondani, még intenzívebben megy a munka, mint valaha. Épp holnap viszik két kamionnal a marháimat a törökök. De nemrégiben adtam el lovakat a jordán királynőnek, és Rómába is került néhány arab telivérünk. Vannak még terveim, például tovább akarok építkezni. Néha még az asszonynak kell engem fékeznie, de addig fogom csinálni teljes erőbedobással, amíg bírom.

Egészségügyi problémájuk sem volt soha?

- Semmi. Egész életemben nagyon jó erőben voltam. Ami ehhez az élethez kellett is. Ha este kaptam a hírt, hogy másnap reggel le kell adni négy bikát, akkor magam kötöttem össze őket, és gyalog vittem az állatokat a négy kilométerre levő leadóhelyre. Ez a hétszáz kilós állatokkal nem is volt olyan könnyű. Mondja, szeretne ön milliomos lenni?

Nem bánnám...

- Akkor a következőt kell csinálni: keressen egy istállót, vegyen három kis bocit. Ez abszolút reális idáig. Egy istállót pár nap alatt meg lehet építeni. Felneveli a három bikát, amiért pont egymillió forint jár. Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha megetette az álla­tokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött. Talán még kell hozzá egy talicska és egy kasza, és valamelyik öregtől tanulja meg, hogy kell azt kikalapálni, kifenni. Keressen egy kis zöld füvet, azt bárhol lehet találni. Ebből egy év alatt már milliomos lehet. Amelyik fiatal elkezdi, amit most mondtam, nem fog csalódni! Ha leadta a három bikát, utána vegyen hatot, ekkor már két millió forintja lesz. Ha még többet akar, akkor vegyen még többet. Csak el kell látni őket, de ez egy nagyon kedves állat, élmény velük dolgozni, és óriási hasznot hoz. Ennél egyszerűbb dolog alig van.
Juci néni: - Mi mindent, amire szükségünk volt, magunk termesztettünk. Ha volt négy anyadisznónk, akkor annak a szaporulatából egy év alatt huszonkét darab kétszáz kilón felüli disznót tudtunk levágni. Abból aztán elláttuk az egész nagycsaládot. Amit a saját kertünkben termeltünk mindenféle vegyszer nélkül, az olyan bio volt, hogy ma sehol nem kap olyan egészségeset a boltokban.
Ernő bácsi: - A reggeli müzli és kakaó helyett frissen fejt tejet kaptak a kicsik. Mindenki hozta a saját jelével címzett bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját. Megkérdeztem tőlük, hogy habosan vagy simán kérik, és kívánság szerint fejtem egyenesen a poharukba, néha még viccből az arcukra is spricceltem. Aki végzett, az istálló másik kijáratánál távozhatott.

Ezek szerint diploma nélkül is tökéletesen lehet boldogulni?

- Természetesen fontos lehet egy diploma, de azzal nem veszíti el az értékét, ha közben mezőgazdasággal is foglalkozik az ember. Mondjuk, reggel hét-nyolcig megeteti az állatokat, szépen rendet tesz, majd bemegy és megfürdik, akkor utána kastélyban is élhet, és kamatoztathatja a diplomás tudását. Vegyünk például egy parasztembert vagy egy házaspárt. Ha az asszony reggel elvisz száz tojást a piacra, akkor aznapra már szinte megkeresett annyit, amiből meg lehet élni. És ha még a férje közben megeteti az anyadisznót, tizennégy malacát, nyolc hízót, és hat bikát, akkor már teljes milliomosok. Senkitől sem függenek.

És nem kell még drágán megvenni az állattartáshoz szükséges takarmányt is?

- Az attól függ, hogy milyen takarmányról van szó. Mert ha az ember, amikor kaszálni kéne, csak vakarózik, ha gyűjteni kéne, csak alszik, akkor bizony drága. De ha ő maga megcsinálja, akkor semmibe sem kerül. Itt az utak mentétől kezdve, ahol fű van, ott lehet kaszálni, és télire meg beteremteni. Ha ezt most összehasonlítja a maga életével ott Pesten, és úgy érzi, hogy valamivel elégedetlen, esetleg a munkahelyi hajtás megviseli idegileg, akkor már jöhet is a marhatenyésztés. Fiatalok, ki kell költözni a tanyára, aztán hogyne születnének sorban a gyerekek?! A problémákon pedig úgy kell átlépni, hogy azok nagyon alul maradjanak. Nem lelkizünk mi soha. Ha megdöglöttek az állatok, nem számít, hoztam helyette hússzal többet, vagy ha szárazság volt, esetleg elverte a jég a termést, mindenen túlestünk, mint a vénasszony a csibeitatón.

A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett változtak bármit is a mindennapjaik?

- A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segítenek. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (Nevet.)

Hogy érzi, volt az életében, a sikereiben valami felsőbb, isteni segítség is az emberi erőfeszítések mellett?

- Magamtól nem tudtam volna ezt végigcsinálni. Biztos, hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit, mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is volt már, mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz, letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni.

Van bármi az életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának?

- Semmi. Ez így volt jó a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.


Szerző: Piros Júlia
(Forrás: hetek.hu)