2013. május 30., csütörtök

Hogyan szokhatsz le a dohányzásról?

A leszokás valóban nem megy könnyen, hiszen a nikotin meglehetősen addiktív, súlyos függőséget okozó szer. Megfelelő módszerekkel azonban te is felszámolhatod a nikotin utáni vágyaidat.
Először is, minden elismerésünk a tiéd. Már azzal, hogy elkezded olvasni ezt a cikket, óriási lépést tettél a leszokás érdekében. Sokakat ugyanis azért nem foglalkoztat a leszokás kérdése, mert túl nagy kihívásnak érzik a feladatot.
A többség azért kezd fiatal korban cigizni, mert a barátai is dohányoznak, vagy mert egyszerűen menő dolognak tartják fújni a füstöt. A kialakult nikotinfüggőség miatt azonban később nagyon nehezen tudnak megválni rossz szokásuktól. A nikotin egyszerre stimuláns és nyugtató hatású. Mivel növeli a pulzusszámot, az emberek éberebbnek érzik tőle magukat. Hiánya lehangoltságot és fáradtságérzetet okoz – az elvonási tünetek miatt fokozódik a sóvárgás egy  újabb szál cigi után. Egyes kutatók szerint a nikotin éppolyan veszélyes függőséget alakít ki, mint a kokain vagy a heroin.

Tippek a leszokáshoz


Ne add fel az elhatározásodat! - igenis képes vagy leszokni a cigizésről. Másoknak már sikerült, miért ne sikerülhetne neked is? Az alábbi tippekkel szeretnénk segíteni elhatározásod megvalósítását.

Vesd papírra az elhatározásodat! Sokaknak segít, ha írásba foglalják a kívánt változásokat. Írd össze az indokaidat: például pénzt tudsz spórolni, több energiád lesz a sportolásra stb. A listádat bővítsd minél több érvvel.
cigi
Kérj támogatást! A szüleidtől – ha egyáltalán tudnak rossz szokásodról -, vagy a barátaidtól – ha egyáltalán érdekli őket a leszokás – biztosan kaphatsz kellő támogatást. Ha nem, keress fel ezzel foglalkozó szakembert vagy csatlakozz segítő csoporthoz.

Mielőbbi dátumot tűzz ki a leszokás kezdő napjául! Legyen ez a nap vízválasztó az életedben! Jelöld be pirossal a naptáradban!


Dobd ki az összes cigidet! Képtelenség leszokni, ha mindig van kéznél egy-két csábító szál. Szabadulj meg a hamutartóktól, a gyújtóktól.

Mosd ki a ruháidat! A cigiszag beeszi magát a ruhákba, szabadítsd meg a kellemetlen füstszagtól minden ruhadarabodat.

Gondold végig a cigarettázásra ösztönző helyzeteket! Mikor szoktál rágyújtani? Ebéd után, kávézás, esetleg vezetés közben? Mikor nyúlsz automatikusan cigi után? Ha tudod, melyek a csábító helyzetek, igyekezz kerülni őket. Evés után csinálj valami mást, ülj az étkezde nemdohányzó részlegébe, vegyél könyvet a kezedbe, rágcsálj rágógumit, szopogass cukorkát stb.

Légy türelmes! A nikotinfüggő emberek leszokási törekvéseit jelentősen megnehezítik a nikotinelvonásból adódó tünetek. Erős fejfájás, levertség, enerváltság, kiszáradt száj és torok, csillapíthatatlan étvágy. Ne add fel, a panaszaid hamarosan csökkennek.

Foglald el magad! Legjobb választás a leszokás kezdetéül a hétfő: a sok elfoglaltság miatt kisebb az eséllyel fogsz cigi után sóvárogni. Ha aktív maradsz, az elvonási tünetek ellenére is könnyebb megőrizni a súlyodat és energiaszintedet.


Lépésről lépésre könnyebb lehet! Ha naponta csökkented az elszívott szálak számát, hamarabb leszokhatsz. Van, aki viszont a hirtelen abbahagyásra esküszik.

A nikotinpótló szerek átmenetileg segíthetnek! Rágógumi, tapasz, orrspray – érdemes kipróbálni, hátha nálad is beválik valamelyik. A választásban szakember segítségét is kérheted – gyakorlata folytán tisztában van a hatékony lehetőségekkel.

Ha vétkeztél, még ne add fel! Ha elcsábultál valami miatt, még nem azt jelenti, hogy kudarcot vallottál. Fogd fel úgy, mint egyszerű, emberi tévedést. Te sem az első szál cigi után lettél függő, a leszokás sem megy feltétlenül egyik napról a másikra. Mindenképpen emlékeztesd magad a kitűzött céljaidra.

Jutalmazd meg magad! A nem könnyű elhatározás eredményeképpen feltétlenül jár a méltó jutalom. Ha sikerül távol tartanod magad a cigitől egy, két hétig, hónapig, ajándékozd meg magad. Megérdemled!

A dohányzás káros hatásai a külsőnkre

A dohányzás ártalmas a tüdőre, a szívre, az agyra és még a szexuális életre is. A legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is. Nézzünk szembe a tényekkel!

Mi lenne, ha minden elszívott cigaretta után megjelenne egy fekete himlő az arcodon? Abbahagynád a dohányzást? Vagy más indok kellene? Ismerj meg 14-et.

Táskák a szem alatt

Amikor reggel felkelsz, sokszor úgy érzed, hogy egy percet sem aludtál? A kialvatlanság megmutatkozik az arcodon is. Ha dohányzol, négyszer nagyobb az esélyed arra, hogy ébredés után fáradt leszel.
Hogy miért nem tudsz aludni? Azért, mert éjszaka, alvás közben nikotinhiány léphet fel, amitől forgolódsz, ezért nincs esélyed a mély alvásra.

Pikkelysömör


pikkelysömör nem csak a dohányosokat veszélyezteti, bárkinél előfordulhat, a betegség ugyanis egy helytelen immunreakció eredménye. A dohányosok mégis sokkal veszélyeztetettebbek. Egy 2007-es tanulmány rámutatott: ha 10 éven keresztül elszívsz naponta egy doboz cigit, a pikkelysömör kialakulásának esélye 20%-kal, 11-20 év dohányzás után pedig 60%-kal nő.
Azok, akik több mint két évtizede dohányoznak, duplájára növelik a pikkelysömör betegségének kockázatait. (A terhes vagy gyerek passzív dohányosok fokozottan veszélyeztetettek).

Ápolatlan és sárga fogak

Ha dohányzol, nyugodtan búcsút inthetsz a fehér fogaknak. A cigarettában éppen a nikotin befolyásolja a fogak fehérségét. Egy átlagos professzionális fogfehérítő eljárás száz-kétszázezer forintba kerül, ehhez jön még a dráguló cigaretta költsége.

Korai öregedés és ráncok

Tetszeni fog, hogy viszonylag fiatal korban megjelennek az első ráncaid? A kutatók egyetértenek abban, hogy a dohányosok átlagban 1,4 évvel idősebbnek tűnnek nemdohányzó társaiknál, a dohányzás tehát gyorsítja az öregedési folyamatot.
A dohányzás miatt fellépő érszűkület a hajszálerekre is hat, csökken a bőrszövetek vérellátása, ezért sokkal több ránc jelenik meg a bőrön.

Sárga színű ujjak

A nikotin nem csak a fogazatot színezheti be, hanem az ujjaidat is. A régi, bevált módszer szerint önts az ujjadra citromlevet, utána sikáld le vasforgáccsal. Nem lesz kellemes érzés.

Vékonyabb haj


Ha a ráncos bőr még nem volt elég, tudnod kell, hogy a dohányzás károsítja a hajadat is. A tudósok úgy gondolják, hogy a cigiben található mérgező vegyszerek kárt tehetnek a hajtüszők DNS-ében. A dohányzó férfiak körében megnőhet a korai hajhullás és a kopaszodás veszélye.


Hegesedés

A nikotin határt szabhat a hajszálerekben az oxigénben gazdag vér áramlásánakfőként az arcban, a kezekben és lábakban. Ez azt jelenti, hogy a sebek sokkal később gyógyulnak be, a helyükön pedig csúnya hegek maradhatnak.

Fogbetegségek

Már szót kapott a sárga fogazat. A dohányzással azonban más, komolyabb fogproblémát is elő lehet idézni, beleértve a fogszuvasodást, az ínybetegségeket és a szájrákot. Egy brit folyóirat kutatása szerint a dohányosoknak hatszor nagyobb esélyük van bizonyos szájüregi betegségek kialakulására, mint azoknak, akik nem dohányoznak.

A természetes ragyogás elvesztése

Nem csak a fáradt, hanem a nyúzott arc is a dohányzás számlájára írható. Egy 1985-ben készült tanulmány egy új fogalommal állt elő: Smoker’s face. Ez a fogalom meghatározza a dohányosok arcán lévő bőr állapotát: ráncos, szikár, szürke lehet.
A cigarettafüst ”kiűzi” a friss oxigént az arc ereiből, a káros összetevők csökkentik a C-vitamin felszívódását a szervezetünkben, megakadályozza a bőr védelmét.

Szemölcsök

Sokan feltételezik, hogy a dohányosok erősen hajlamosabbak a vírusfertőzésre. A szexuális partnerek számától függően a dohányos nők négyszer nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a nemdohányzók.

Bőrrák

A dohányzás fő okozója a rákos megbetegedéseknek (tüdőrák, szájüregi rák, gégerák), tehát nem meglepő, hogy a cigarettázás emeli a bőrrák veszélyeinek kockázatát is.

Megereszkedett bőrredők

A cigarettákban található nikotin kárt tesz a rostokban és a bőr egyéb szöveteiben. Ez a bőr rugalmasságának elvesztését eredményezi. Az elváltozást piros csíkok jelölik, amelyek fokozatosan átmennek ezüstös árnyalatba gyors elhízás vagy terhesség esetén.

Petyhüdt has

A cigizés egy étvágycsökkentő folyamat lehet, és sokszor a dohányosok kisebb testsúllyal rendelkeznek, mint azok, akik nem cigiznek. Azonban egy 2009-es, Hollandiában végzett kutatás bebizonyította, hogy a dohányosoknak nagyobb zsírpárnái vannak. Ezek a zsírpárnák, ha túl nagyra nőnek, többféle betegséget, például cukorbetegséget okozhatnak.

Szürkehályog

A nyolcvan évesnél idősebb amerikai emberek több mint fele szenved ettől a betegségtől. A dohányzás növeli a szürkehályog kialakulásának kockázatait, mivel a cigarettafüst valamilyen szinten roncsolja a szemlencsét.
Még mindig nem késő letenni rossz szokásodról, mert elsősorban nem az elszívott dohány mennyisége számít, hanem az, hogy mennyi ideje dohányzol!

PRO ÉS KONTRA
Egyáltalán lehet-e pozitív vonatkozása egy, az egészséget súlyosan károsító rossz szokásnak? Lehet, hogy cigivel a kezünkben vagányabbnak tűnhetünk a többiek előtt, lehet, hogy ideig-óráig megnyugvást, pár percig tartó élvezetet adhat.


Bár a fiatalok tudják, hogy káros, mégis szívják 

A felnőtt lakosság 53 százaléka tudja helyesen, hogy napi pár szál cigaretta is káros az egészségre és a megkérdezettek 20 százaléka véli inkább úgy, hogy napi pár szál sem hasznos. 

Érdekes tény, hogy a legtöbbet dohányzó korosztály - a fiatal felnőttek - vannak leginkább tisztában a cigarettázás egészségkárosító hatásával, s ennek ellenére hódolnak káros szenvedélyüknek. 
A dohányzás káros hatásai, amit már napi pár szál cigaretta is kifejt az átlagosnál ismertebb a magasan képzettek körében, jóllehet ennek tudatában ez a csoport is átlagos mértékben dohányzik. Az idősek a legelfogadóbbak azon tévhittel szemben, hogy napi egy-két szál nem ártalmas az egészségre.


(forrás: net)

Családpótló barátság

              Egy kaliforniai állatkertben a 3 éves orangután elveszítette szüleit.
Depressziós lett, nem evett, a gyógyszerekre sem reagált, gondozói már azt hitték, hogy hamarosan meghal. 
Az állatkert területén élt egy öreg kutya. 
Egyik nap az orangutánt az orvosi rendelőbe vitték, ahol "véletlenül" összetalálkozott az öreg kutyával. 
Barátság volt az első látásra, attól a perctől kezdve elválaszthatatlanok, a nap 24 óráját együtt töltik. 
A kutya még úszni is megtanította a barátját, amitől az orangután először félt.
A képek önmagukért beszélnek!







2013. május 28., kedd

Öt éve járja az országot a móri mesemondó

A batárjával mindenütt nagy feltűnést keltő Gergő alig, hogy öt évvel ezelőtt leérettségizett, rögtön útnak is indult, mert - ahogy fogalmaz - úgy gondolta, túl nagy a világ ahhoz, hogy egy helyben üljön.
- Sok szép táj és sok jó ember van, amiket és akiket érdemes megismerni - vallja a 23 éves, hosszú szakállat, kalapot, díszes övet, azon pedig egy méretes tőrkést viselő férfi, akit Újudvaron bírtunk szóra, ahol a házak mögött, egy réten táborozott le. Hosszú út volt mögöttük, a Belezna melletti Jankapusztáról érkeztek. Bürök, a négyéves szürkemarha reggel hat óra óta húzta az igát, pontosabban a fiatalember által készített ekhós szekeret, a mögé kötve pedig egy kisebb kocsit, melyben két kecske, Mici és Lőrinc utazott. Titkár, Gergő hűséges kutyája pedig a kocsi alatt gyalogolva tette meg az aznapi távot. Ami egyébként majdnem mindig ugyanannyi: 20-25 kilométer.
- Bár felvettek a kaposvári egyetemre, az állattudományi karra, halasztottam, inkább a vándorlást választottam. Mindig is szerettem a természetet, a szabad levegőt, s úgy gondoltam, talán érdemes lenne kint élni. A szüleim először nem értettek, de most már belenyugodtak, mert látják, hogy boldog vagyok.
Azt mondta: egy pillanatig sem bánta meg, hogy belekezdett a nagy utazásba. Már eddig is rengeteg szép helyen járt, többek közt az Északi-középhegységben, Palócföldön, és útján - ahogy fogalmaz - csak jó emberekkel találkozott. Elkergetni, kirabolni soha, senki nem akarta - igaz, az állatokon és a kocsin kívül mást nem is nagyon tudnának tőle elvenni. Sőt, ahol sátrat ver, ott inkább étellel, itallal örvendeztetik meg a közelben lakók. Habár erre nem igazán lenne szüksége, hiszen teljesen önellátó.
Járja az országot - Fotó: Horváth-Balogh Attila
Járja az országot - Fotó: Horváth-Balogh Attila


- Hónapok óta nem voltam boltban, kiflit például három éve nem vettem - magyarázta. - Van a kocsimban egy sparhelt, meg egy sütőalkalmatosság, magam készítem a kenyeret is. Mici, a kecske (aki stílszerűen kecskeméti, és ajándékba kapta valakitől, de az állat már akkor is öreg volt, így most becsülni sem lehet, jelenleg hány éves) ad tejet, amiből sajtot csinálok - annyit, hogy még télire is jut belőle. A kocsi oldalában, kis kosarakban tárolom a zöldségeket: fokhagymát, vöröshagymát is találni bennük. Mindenem megvan. Útközben gyűjtöm a meséket, s amint egy-egy faluban körém gyűlnek az emberek, elkezdek nekik mesélni. A végén kiteszem középre a kalapom, s a hallgatóságra bízom, mennyivel honorálja az előadást. Gyakori, hogy nem pénzt, hanem mondjuk, három tojást találok benne - de annak jobban is örülök.
S mindig akad egy kis munka is, merthogy Gergő ért a fafaragáshoz, az asztalosmunkához, a patkoláshoz, a bőrművességhez, nemezeléshez, kötélveréshez és nem utolsó sorban az állatokhoz is. Volt, hogy több napot eltöltött egy idős bácsinál, akinek az istálló kitakarításában segédkezett. Tiszakécske mellett pedig Titkárral, a terelő ebbel (ahogy Gergő a névadásról fogalmaz: egy valamirevaló cégnél kell lennie Titkárnak is...) 400 hektáros területen gulyát őrzött.
Tél óta vándorol Zalában, több hetet Barlahidán töltött, tavasszal az Őrségbe települt át, most pedig a Kis-Balaton, majd onnan a Kisalföld felé veszi az irányt. Ha már szóba került a hideg évszak, mesélte, télen volt, hogy a kocsiban reggel mínusz 17 fokra ébredt - van egy jó subája, éjszakára abba burkolózik. Olyankor általában lavórban mosakszik, az év többi részében viszont előszeretettel fürdik patakokban, tavakban. Ruházatát hamulúggal tisztítja, újságot pedig már öt éve nem vett a kezébe.
- Bevallom, nem nagyon érdekel, mi történik az országban, vagy a világban, van egy ócska rádióm, de azt sem nagyon hallgatom. Nekem elég az, amit az emberektől hallok. Jól érzem magam így, s a közeljövőben nem is akarom abbahagyni ezt az életet. Most, ha van kedvem, dolgozom, ha nincs, nem. Aztán persze, előfordulhat, hogy egy hely annyira megtetszik, hogy azt mondom: ott letelepedek, de szerintem ez még odább van...
Horváth-Balogh Attila, ZH online, Mórocz Zsolt
(forrás: zaol.hu )

Sztereotípiák, előítéletek, diszkrimináció. Gyakorlatok, játékok osztályfőnöki órákhoz


2013. május 25., szombat

GYERMEKNAPRA


Osvát Erzsébet: Gyermeknapra


Napsugár,
napsugár,
ragyogj, süss ma szebben!
simogasd a gyerekeket
lágyan melegebben!

Madarak,
madarak,
cinkék, csalogányok,
köszöntő dalotok
vígan csattogjátok!

Virágok,
virágok,
szegfűk, tulipánok,
a lánykákat, a fiúkat
virulva várjátok!

Hadd legyen
ez a nap
egy nagy örömének!
Ezt kívánom én a világ
minden gyermekének.



2013. május 24., péntek

Nem mese! Anime...(Dóczi Attila diplomamunkája)


Megjelenés ideje: 2013.05.11.
"Ezt a szakdolgozatfilmet diplomamunkaként készítettem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kommunikáció és Médiatudomány szakán. (Több lentebb)

Kedves Mindenki!
Kommunikáció szakos hallgató létemre, most nehezen találok szavakat.
Talán azzal kezdeném, hogy bevallom egy titkos álmomat a filmmel kapcsolatban: persze alapvetően az ember azért csinálja a szakdolgozatát/filmjét, hogy diplomát kapjon érte, de amit én igazán szerettem volna, hogy eljusson az emberekhez, hogy megérintse őket, érzelmeket váltson ki belőlük, felfedezzék benne önmagukat, új ismeretekre tegyenek szert, és persze jól szórakozzanak. A másik fontos dolog, hogy a társadalomban élő negatív sztereotípiákat, ha csak egy kicsit is, de pozitív irányba mozdítsa, természetesen bármiféle manipuláció nélkül, azáltal, hogy megismerkednek ezzel a világgal. Elképzeltem, ahogy megmutatják a rajongók a sóhajtozó szülőknek, rossz szemmel néző osztálytársaknak, kétkedő barátoknak, és valami változik. Úgy gondoltam, hogy ha egy-két emberhez eljut a film, és meg tudja őket szólítani, én már boldog ember vagyok.
Ezután jött a döbbenet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi ember nézi meg. Eufórikus élmény volt látni, ahogy az a sok bátorító, dicsérő, gratuláló mondat megjelent a videó alatt. Kommentről -- kommentre vált valóra az álmom, ahogy azt a rengeteg kedves hozzászólást olvastam.
Szeretném megköszönni, hogy írtatok, és hogy segítettetek, hogy minél több emberhez eljusson. Szándékosan nem írok mosolygós fejeket, mert 500db se lenne elég arra, hogy kifejezze a boldogságomat, ezért majd csak egyet írok, a legvégén. Természetesen fontos a diploma, de nektek hála, már most úgy érzem, hogy megérte minden egyes perc erőfeszítés. Remélem nem lettem nagyon szentimentális, de egyszerűen ennyi szívhez szóló üzenet után egy kőszobor is szerelmes novellákat kezdene írni.
Egy kisregényt tudnék nektek írni, úgy hogy egyszerűen csak köszönöm azt a szeretetet, ami áramlik felém, a videó felé, és egymás felé itt a film alatt. :)" (Dóczi Attila)

2013. május 21., kedd

„Ne bántsuk azt az embert, aki más…” – Beszélgetés Ivanova Lilivel és Andreával









Ivanova Andrea és Lili



Ivanova Liliánát egy kiállításmegnyitón ismertem meg. 
Barátságos érdeklődéssel kezdeményezett beszélgetést és 
igazi örömmel mesélt a hétköznapjairól. 
Lili Down szindrómával született, ám ez nem tartja vissza semmitől: 
rajzol, fest, verseket ír, színdarabban szerepel és szerelemre vágyik.
- Mikor Lili megszületett és megtudtad, hogy Down szindrómás, 
hogyan birkóztál meg a gondolattal és a félelmeiddel? Mi segített?
I.A.: – Elsőre sokkoló volt – Lili a második gyermekem – ugyanis
 a szülés után elég hamar kiderült, hogy valamilyen rendellenességet vettek 
észre az orvosok. 
A Down-szindrómának külső jegyei vannak, így az orvosok, nővérek  
már másnap jelezték, hogy probléma van. 
De a terhesség alatt nem volt semmi előjele a Down-szindrómának.
Az volt a szerencsém, hogy a szülész, a gyermek- és az ortopéd 
orvos is nagyon jól reagáltak és biztattak. 
Azt mondták, ne úgy gondolkodjak, mint ahogy ebben az országban 
szoktak az emberek, ha Down-kórost látnak. 
Ők mindannyian jártak külföldön és elmesélték, 
hogy ott nem írják le az ilyen gyereket, úgy állnak hozzájuk, 
mintha nem lenne velük semmi probléma. 
Próbáltak erősíteni, így én is igyekeztem más szemszögből 
nézni a betegséget, és sikerült is. Nagyon fontosnak gondolom, 
hogy a kezdetektől fogva ilyen támogatást kaptam, 
mert azt hiszem ez meghatározó, és sajnos hallottam
 más eseteket is, amikor ennek épp az ellenkezője történt. 
Ma már közelítünk ahhoz a hozzáálláshoz a 
Down-szindrómásokkal kapcsolatban, ami az én orvosaimat 
jellemezte. Ahogy az egészséges emberek képességei, 
úgy a Down-szindrómások között is különbségek vannak. 
Vannak, akik kevésbé érintettek, és vannak, akik jobban, 
tehát értelmileg és egészségileg is visszamaradottabbak, 
de fejleszteni mindegyiküket szükséges és kell.
 Mindent meg kell tenni értük.
- A férjed, valamint a környezeted hogy fogadták Lilit és a betegségét?

Kirándulás a hegyekben
I.A: -A férjem nagyon pozitívan állt a dologhoz, 
rögtön azt mondta: felneveljük! – és azóta is kitart mellettem. 
A kezdetektől fogva volt segítségem is, ugyanis a védőnő 
már az elején ajánlotta a korai fejlesztőt, 
így ismerkedtünk meg Hoffmann Judittal. 
Lilinek nem volt semmilyen járulékos betegsége és 
nagyon érdeklődő volt. 
Hamar kiderült, hogy nagyon szereti a társaságot, 
ezért csoportos fejlesztésre jártunk. 
A fejlesztés gyakorlatilag játékos tanulás volt csoportban, 
aztán otthon gyakoroltuk. 
Egy neurológus doktornő – Dr. Storcz Judit – pedig 
egy mozgásos gyakorlatsort állított össze Lilinek, 
amit minden pelenkázáskor gyakoroltunk, 
majd speciális bölcsődébe került a Köztársaság térre. 
Itt egészséges gyerekek között is volt, mert integrált a bölcsőde, 
játékidőben együtt voltak a gyerekek.
Az óvodakeresés már nem volt olyan könnyű, 
volt egy kis ellenállás az óvónők részéről, nem akartak 
problémás gyereket vállalni, de végül találtunk egy ilyen óvodát
– a Zipernowsky-t. 
Általános iskolába az Éltes Mátyásba járt, 
majd a 9-10. osztály után a Fogd a Kezem Alapítványhoz került Lili.
A környezet reagálása változó, többségében pozitívan 
reagálnak az emberek, mert Lili mindenkiből kihozza a jót. 
Szívesen beszélget az emberekkel és azok is vele. 
Az idősebb korosztály – úgy vettem észre –,  aki talán 
jobban idegenkedik, a fiatalokra kevésbé jellemző.
- Lili, milyen egy átlagos hétköznapod?

Lili
- A Fogd a Kezem Alapítványnál dolgozom, 8-13 óráig. 
Először gyöngyfűzéssel kezdtem, aztán adódott egy lehetőség: 
kipróbálhattunk más-más műhelyeket és én 
átkerültem a konyhára. Felszolgálok, terítek, tálalok, takarítok. 
Munka után pedig sokszor ott maradok az alapítványnál, 
klubfoglalkozáson.
- És az milyen?
- Hát, van például Ámor klub, ami mostanában alakult, 
ahol női dolgokról beszélgetünk: a párkapcsolatokról, 
szerelemről, a női testről meg a szülésről. 
Ahova pedig régóta járok már, az a színjátszó szakkör. 
Rendszeresen fel is lépünk.
- Mostanában milyen darabban szerepelsz?

Színielőadás
- Ez spontán dolog, improvizáció, mi találjuk ki ötletszerűen,
és aztán ezekből az improvizációkból áll össze a darab, 
amit majd előadunk. 
De leginkább táncolunk, ezt úgy hívják: 
Szintézis mozgásszínház. 
A darabokban fogyatékkal élők, önkéntesek, az alapítvány dolgozói 
és színészek is szerepelnek. 
Így ismertem meg Landkammer Dániel színészt is.
- Lili, Te mit gondolsz a Down szindrómáról?
- Régebben is volt egy riportom a Down-szindrómáról 
és az megvan videón. 
Abban az interjúban a verseimről kérdeztek.
- Akkor mesélj a verseidről…

Lili a pódiumon
- Még az iskolás éveim alatt kezdtem írni, 
mert sok volt a fiú osztálytársam és úgy éreztem, 
el vagyok nyomva. Aztán szóltam anyukámnak, 
akinek nagyon tetszett. 
Eleinte nem adtam a verseimnek címet, csak később. 
Takács Kriszta néni vette észre a tehetségem, és 
az Éltes Mátyás Iskola lapjába bekerültek a verseim, 
majd később a Kupé Folyóiratban és az antológiában jelentek meg.
- Miről szólnak a verseid?
- Szerelemről, szeretetről, a csillagokról, a Napról, a természetről 
és az évszakokról.
 Vagy a gyűlöletről, a halálról, és a szomorúságról.
- Hogyan látsz minket „egészséges” embereket, 
szerinted milyenek vagyunk?
- Az egészséges emberek a beteg embereket lenézik. 
Pedig vannak olyan filmek és történetek, amik arról szólnak, 
hogy ne bántsuk azt az embert, aki más. 
Ilyen a Pinocchio, a Dumbo, és a Notre Dame-i toronyőr is. 
Én azért szeretem ezeket, mert arról szólnak, 
hogy a csúnya embereknek is vannak értékeik.
Még a kormány is így tesz: 
én például nem kapok rokkantsági támogatást, 
azt mondják, teljesen munkaképes vagyok. 
Az alapítványnál egy olyan darabot adunk majd elő, 
aminek a címe: Létra. 
(Weöres Sándor idézete után:
 – Alattad a Föld, feletted az Ég, benned a létra.) 
A darab arról szól, hogy a külvilág a beteg embereket bántja,
és mi azt mondjuk, ne rángass drótokon, 
mert én is ember vagyok, nem bábu!


Ivanova Lili versei

Csillagok

Álmodj csillaghullásról!
Csillag a szívedben,
Csillag a lelkedben,
csillagos álmokra vágyom.
Adj erőt te szerelem!
Te adj erőt nekem,
hogy szeresselek,
Mindörökké, a
Végtelenben!
***
Égő gyertya

Fellobbant a láng,
egy csepp viasz lecseppent
a kasmír takaróra.
Mint pecsét,
otthagyta nyomát.
S megint fellobbant a láng,
a gyertyán.
***
Nap

A Nap adja a fényességet,
beragyogja az életet.
Sötétségből így lesz fény.
Bearanyozza az örömöt,
mert élnünk kell,
még itt lent…
***
Jégvirág

Suhog a hófergeteg,
Az ablakomon
jégvirág csillog.
Kint a hóban
áll egy lány,
rongyos ruhában.
Sétál és tovább
sétál, de az emberek
kik körülötte jártak-
keltek, nem néztek rá,
nem vették emberszámba.
Csak sietnek, sietnek
az idővel, mely gyorsan
jár.
de egyszer elmúlik az
elmúlás rózsái közt az élet.
***


A gyűlölet heve (XV. sz-i vers)


És ma (?)

Gyűlölet mardossa szíveitek,
Uralkodik lelkeiteken.
A ti szíveitek jégből ,
nehezek, mint a kő.
Ha a szeretet lángja
Szíveitekben kigyúl,
A gyűlölet hevét kioltja.
***
Időkapszulában…

A friss levegő,
szabadság illata
és mondd: szabadság!
A patak üde, áttetsző
A virágok illata bódító,
édes illat!
A fák még árasztják a frissességet,
állatoknak nyújtanak
otthont, menedéket.
Ezt váltaná föl gyárak bűze,
virág nélküli rétek,
fák nélküli parkok.
Mi csak gyarló emberek vagyunk,
gyűlölet hevében pusztítjuk el
a természetet!
De talán még nem késő…
Változtathatunk!




(A cikk szerzője: Gyenese Andrea)
(Forrás: hetedhethatar.hu)