2013. november 30., szombat

2013. november 28., csütörtök

Emberibb kommunikációt!


Sok esetet kap fel a média, melyek a pedagógusok ellen irányuló támadásokról szólnak. Máskor arról olvashatunk, hogy a pedagógusnál szakadt el a cérna. Sokszor a kettő együtt történik.
Az egyik pártfogolt családhoz mentem. Szinte egyszerre értünk a házhoz a szülőkkel, épp akkor gyalogoltak haza a település iskolájából, az igazgatótól. Péntek volt. A gyerekek otthon voltak. Mindannyian. Nem kellett faggatni őket, hogy elmondják a történetet, ahogy ők látták.
A gyerek nem akart iskolába menni, nagy nehezen kiszedték belőle és az utcában lakó osztálytársaiból, hogy a tanító néni nem szereti, mi több, rendszeresen félreállítja, a kuka mellett kell megennie az uzsonnáját, illette már „büdös” jelzővel is, stb. A szülők felmentek megkérdezni, mi a baj. Tudják, nem angyal a gyerekük, de tisztán járatják, nem értik a megalázása okát.
Csendben kérdezik, nem emelt hangon. A tanító néni viszont emelt hangon válaszol. Mi több, kiabál. Megrángatja a gyereket, közli, elege van az effélékből… A cigányokból. Ekkor már a szülő is kiabál, isteni szerencse, hogy tettlegességre nem kerül sor.
Aztán hazamennek, és megállapodnak, mivel nem az első eset, feljelentik a rendőrségen. Aztán mégis az igazgatóhoz mennek először, aki meghallgatja őket, és ígéri, intézkedik.
De a család már nem akarja ezt a tanító nénit. Nem bíznak abban, hogy úgy bánik majd a gyerekkel, mint a többivel. A nem cigánnyal.
A tanítónőnek nem ez az első esete. Tudom, nemcsak ezzel a gyerekkel, családdal volt már konfliktusa. Megértem, nehéz velük. Nekem is. Aprók a lépések, amiket megteszünk, sok a kudarc, kevés a kézzelfogható eredmény. Könnyen belefásul az ember.
De ordításra ordítás a válasz. Ütésre, rángatásra is ütés, rángatás. Miért várnánk el, hogy a megalázott gyermek szülője udvariasan beszéljen velünk, pedagógusokkal? Főleg, ha a pedagógus kommunikációjából árad a lenézés, az undor, az agresszió.
Senki ne higgye, hogy nekem minden rózsaszín. Hogy velem nem kiabáltak, hogy engem nem loptak meg, nem csaptak még be, hogy nekem nem hazudtak. De lassan, (igaz, van, ahol évekig is eltart) minden nehéz családnál beérik egy másfajta kommunikáció hatása. Egy emberibb kommunikációé.
L. Ritók Nóra
(Forrás: www.osztalyfonok.hu)

Üzleti siker, vagy problémamegoldás?

Érdekes megközelítésben hallhattam egy OSI rendezvényen, Brüsszelben a problémamegoldás gátjairól. A Grassroots projekt keretében nyolc ország civiljei egyeztetették tapasztalataikat , ki-ki a saját, legnagyobb integrációs problémájával kapcsolódva a programhoz. Roma, bevándorló, vagy éppen más vallású csoportok integrációjáról volt tehát szó.
Azt már én is régóta érzem, többször írtam is már róla, hogy a problémák mélyére nem igazán akar lemenni senki, mindenki próbál gyorsan, kevés energia befektetéssel eredményt felmutatni, ezért leggyakrabban csak adminisztratív módon, vagy maximum a felszínt megkapargatva teljesülnek az elvárt célok, igazi megoldást sosem nyújtva, álságos eredményeket felmutatva, eljátszva a sikert, eltusolva a bajt.
Sokszor láttam, és látom, hogy a roma integráció, az oktatásban is, ezen a ponton áll, csúsztat, hamis képet fest. Az is gyakori jelenség, hogy túlhangosítja az iskola egy-egy gyerek sikerét, azt sugallva, nincs semmi probléma, sőt... miközben százakkal nem történik semmi. A hazugságokban sok dolog rejtve marad, aztán csak nézünk, hogyan lehetnek analfabéta fiatalok a 21.században!?
Nem térképeződik fel a baj, amiben sokak felelőssége van, leginkább az a jellemző, hogy a problémáról, a kudarcokról nem szívesen beszél senki. Ha valaki mégis feszegeti, akkor a szereplők másokat hibáztatnak mindig, a gyerek, a szülők az iskolát, óvodát, önkormányzatot, családsegítőt, ők pedig a szülőket, a családot, a kortárs csoportot, ha nincs más, akkor legalább egymást. A baj pedig marad, a problémák sokasodnak, egészen addig, amíg a helyzet már nem tartható tovább.
Mindenre képesek vagyunk a sikerért, és azoknak a gondoknak a szőnyeg alá söpréséért, amelyekkel szemben eszköztelenek vagyunk. Elnézzük a hiányzást, a kompetenciamérésen csúsztatunk, olyan is van, aki félévi jegyeket is hamisít. Csak az látszódjon, hogy minden rendben van. Az adminisztrációban nem érhető tetten a baj, és, ha látogatók jönnek, még mindig képesek vagyunk remek kirakat-órákat, műsorokat, bemutatókat csinálni. Akikkel nem boldogulunk, azok meg akkor szabad napot kapnak. A vezetők (politikusok) megnézik, ez remek, mondják, haladunk, fejlődünk, na ugye.
Nyilván van, amit átörökítettünk ebből, a történelem terhe nagy, de lassan már nem lehet erre fogni mindent. Valószínű más van a dologban. A pályázati szellem, amibe bele kellett tanulnunk, hiszen a működések, fejlesztések lehetősége ma nálunk is ezekben van. A pályázati rendszer azonban, ahogy egy OSI szakértő elmondta, olyan, mint az üzlet. Ugyanolyan működési mechanizmusai vannak. Az a sikeres szervezet, aki gyorsan, sok, látványos eredményt mutat fel. Biztonsággal teljesíti az indikátorokat, nem jelez változást a tervezetthez képest, hiszen jól tervezett, nem volt gond az elszámolással sem. Minél nagyobb projektet valósít meg sikeresen, annál nagyobb eséllyel pályázhat még nagyobbra. Hiszen szakmailag és pénzügyileg is igazoltan jól csinálta.
Ha így fogjuk fel, ki az az üzletember, aki nem gyors sikerre törekszik, kis befektetéssel, aki nem nagy haszonra szeretne szert tenni? Ki az, aki e helyett kudarcokat vállal, a legnehezebb, legproblémásabb helyeket keresi, és a nehezebb, lassabb utat választja? Aki bevállalja, hogy nem teljesültek az indikátorok, hogy nem a tervezettnek megfelelően haladt a munka, hogy előre nem látott gondok merültek fel?
Nagy kérdés persze, hogy jó-e ez így az integráció megoldására? Lehetne e másképp szervezni ezt az egészet? Még el sem tudtuk teljesen engedni a rendszerváltás előtti időkről átörökített hazugságok kényszeres beidegződéseit, és máris itt a másik, amit az üzleti szellem kényszerít ránk. Lehet e egyáltalán kivonni ebből a rendszerből azokat a területeket, ahol ez tovább nehezíti a helyzetet?
Nem tudom. Nyilván vannak, akiknek ez a szakmája, akik keresik a társadalmi hasznosulás lehetőségét a torzuló világban. Jó lenne ezeket is tisztán látni egyszer. És akkor a megoldások is jobban látszanának.
Azért az észak-írek elgondolkodtattak Brüsszelben. A protestáns-katolikus ellentéteket az oktatásban kezdték megszüntetni, közös iskolák szervezésével. A szülők kezdték, saját pénzből. Az államtól, és pályázatoktól függetlenül. Nekik nem kellett üzleti szellem. Nem volt értelme a csúsztatásnak, hazugságnak. Nem volt értelme kinek megjátszani magukat. A gyerekeikről volt szó. A jövőjükről. Megfizették a legjobb pedagógusokat, szerveztek jó, integrált iskolákat, és miután egyre több és több gyerek iratkozott a vegyes iskolákba, végül az állam is belátta, a megoldás ott van. És beszállt ő is, finanszírozással, hogy a korábban feloldhatatlan vallási ellentétek megszűnjenek. A helyzet pedig szépen alakul.
A tanulság számomra ebből az, hogy az integráció kulcsa az oktatásban van. És, hogy olyan rendszerben lehet hiteles megoldást kidolgozni, ahol nem kell csúsztatni. Aminek viszont gazdaságilag meg kell állnia, külső forrásból. Meg az is tanulság, hogy a sikeres modell lehet alulról jövő is. És utána állami. A központi ugyanis nem bír a hiteles problémafeltárással. Más erők mozognak benne.
Kár, hogy ezek a tanulságok nem vonatkoztathatók ránk. Sajnos. És nem nagyon látok lehetőséget a változásra.
L. Ritók Nóra 
(Forrás: www.osztalyfonok.hu)

2013. november 27., szerda

Apa és fia kapcsolata

Egy inspiráló videó az apa és fia közti kapcsolatról... 
Egy Massachusetts-i apa, Dick Hoyt a sérült fiával, Rick-kel 30 éve rendszeresen vesz részt 
Maraton és (az amúgy is emberfeletti teljesítményt igénylő) 
"Vasember" Triatlon (42,195 km futás, 3800 m úszás, 180 km kerékpár) versenyeken. 
Hihetetlen az az elkötelezettség és küzdelem, amit ez az apa megtesz, 
hogy a születésekor nyakára tekeredett köldökzsinór miatt fellépő oxigénhiány következtében 
agykárosodást szenvedett gyermekének teljesebb életet biztosítson, 
ahogy a kerékpárra szerelt speciális ülésben viszi, 
úszás közben egy csónakban húzza maga után 
és kerekesszékben maga előtt tolva futja végig a maratoni távot. 
Ez egy olyan történet, amely megmutatja nekünk, milyen ereje van a szeretetnek, 
hogy minden felemelő, szép pillanatot együtt élhessünk át, 
még ha az elsőre lehetetlennek is tűnik.

NINCSEN LEHETETLEN, AKARATERŐVEL BÁRMIT ELÉRHETÜNK.

A videóban elhangzó dal előadója és címe:
 Nicole C. Mullen - My Redeemer Lives

Békét kötni mindennel és mindenkivel


2013. november 26., kedd

Mindenki továbbtanul a csodasuliból (A hejőkeresztúri modell)

Táblajátékok, csoportmunka és pozitív megerősítés a hejőkeresztúri modell lényege.
Az iskolások 70%-a hátrányos helyzetű, a továbbtanulási ráta 100%.
A Médiaunió Alapítvány Kovácsné dr. Nagy Emesét az iskola vezetőjét "Jó Ember" díjban részesítette.

 

AZ ÖRÖKBEFOGADÁS JOGI HÁTTERE


Hogyan lehet örökbefogadni?
Az örökbefogadásnak két fajtája van: nyílt és titkos. A két típust annak alapján lehet elkülöníteni, hogy a szülő ismeri-e az örökbefogadó szülőket és így járult hozzá gyermeke örökbefogadásához vagy anélkül járul hozzá az örökbefogadásához – azaz mond le a gyermekről –, hogy az örökbefogadó szülőket ismerné, illetve hozzájárulására felróható magatartása miatt nincs szükség. Az előbbi esetben nyílt, az utóbbi esetben titkos örökbefogadásról beszélünk. Viszont az örökbefogadást követően a két típus semmilyen vonatkozásban nem különbözik egymástól.
A vérszerinti szülő tarthat kapcsolatot a gyermekkel az örökbefogadás után?
Az a tény, hogy akár egy nyílt örökbefogadás esetén a vérszerinti szülők és az örökbefogadó szülők ismerik egymást, jogilag nem ad alapot arra, hogy a vér szerinti szülő a gyermekkel bármilyen formában az örökbefogadást követően kapcsolatot tartson.
Még nem született meg a gyermekem, de nem szeretném megtartani, mit tegyek?
Örökbefogadás esetén a törvény megengedi, hogy a szülő úgy is megadhatja hozzájárulását az örökbefogadáshoz, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. A nyilatkozattételre a gyermek születése előtt is sor kerülhet. A szülő a gyermek hathetes korának betöltéséig visszavonhatja és erre őt figyelmeztetni kell.
Hogyan lehetek örökbefogadó? (örökbefogadás feltételei)
Örökbefogadó csak az a teljesen cselekvőképes, nagykorú személy lehet, aki örökbefogadás előtti tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon eredménnyel részt vett, és személyisége, valamint körülményei alapján (a gyámhivatal által hozott határozatának értelmében) alkalmas a gyermek örökbefogadásra, továbbá a gyermeknél legalább 16. legfeljebb 45 évvel idősebb. A rokoni, illetve a házastársi örökbefogadás esetén a korkülönbségtől, illetve a felkészítő tanfolyam elvégésétől általában eltekintenek.
Nem fogadhat örökbe az, aki a szüli felügyelet megszüntetését vagy a közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll.
Mikor nincs szükség a vér szerinti szülő hozzájárulására az örökbefogadáshoz?
Azt hogy mikor nincs szükség a vér szerinti szülő hozzájárulásához, azt a törvény pontosan felsorolja. Minden egyéb esetben az örökbefogadás nyílt. Nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, aki a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll. Szintén nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, akinek intézeti nevelt gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította. Annak a szülőnek a hozzájárulására sincs szükség, aki gyermekét, annak érdekében, hogy más nevelje fel – személyazonosságának feltárása nélkül – az egészségügyi intézmény erre kijelölt helyén helyezi el, feltéve, hogy hat héten belül a gyermekéért nem jelentkezik. Az örökbefogadó házastársának hozzájárulására sincs szükség, ha a házastársak között az életközösség megszűnt. Végül sem a szülő, sem a házastárs hozzájárulására nincs szükség, ha cselekvőképtelen, vagy ismeretlen helyen van.
Hogyan alakul az örökbefogadási eljárás? (Örökbefogadási eljárás)
Az örökbefogadást megelőzi az örökbefogadás előtti eljárás. Az örökbefogadás előtti eljárás célja, hogy megállapítsák, hogy az örökbefogadó személyisége és körülményei alapján alkalmas-e a gyermek örökbefogadására. Az örökbefogadni szándékozó személynek alkalmassági vizsgálaton, tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon kell részt vennie, továbbá környezettanulmányt végeznek.
Az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyezi. Az engedély megadásához a felek egyetértő kérelmét tartalmazó nyilatkozat, továbbá a gyermek szüleinek valamint a házasságban élő örökbefogadó házastársának hozzájárulása szükséges.
A gyámhivatal a gyermek érdekében elsősorban a házasságban élő örökbefogadók által történő örökbefogadást engedélyezi (de még ekkor sem fogja engedélyezni a gyámhivatal, ha az a kiskorú érdekeivel ellentétben áll, vagy közérdeket egyébként sérti, illetve ha akár a felek, akár az eljárásban egyéb módon közreműködő személyek vagy szervezetek részére haszonszerzéssel jár).
Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás az örökbefogadni szándékozó személy és a gyermek, illetve törvényes képviselője egyetértő, kölcsönös kérelmére indul. (A gyámhivatal a kérelem benyújtásától számítva 30 napon belül hozza meg a határozatát.)
Az örökbefogadás alatt az örökbefogadott személyt csak az örökbefogadó házastársa fogadhatja örökbe.
Külföldiként hogyan fogadhatok örökbe? (Külföldre történő örökbefogadás)
Az örökbefogadásra irányuló szándékot a külföldi állampolgárságú örökbefogadó személy a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél, illetve a magyar külképviselet konzuli tisztviselőjénél jelentheti be. Itt is a gyámhivatal vizsgálja meg a külföldi örökbefogadás feltételei fennállnak-e (kiskorú érdekeivel ne álljon ellentétben, közérdeket ne sértse, ne járjon haszonszerzéssel) és dönt a gyermeknek az örökbefogadni szándékozó személyhez gondozásra történő kihelyezéséről.
Örökbefogadottként kaphatok-e tájékoztatást a vér szerinti szüleimről? (Tájékoztatás a vérszerinti szülőkről)
Az örökbefogadott vér szerinti szülőjének adatairól kérhet tájékoztatást a gyámhivataltól. A tájékoztatás megadásához szükséges az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatása, ha az örökbefogadott még kiskorú. Természetesen nincs szükség meghallgatásukra, ha ők cselekvőképtelenek, ismeretlen helyen távol vannak, vagy meghallgatásuk elháríthatatlan akadályba ütközik.
Adhatok új családi nevet az örökbefogadott gyermekemnek? (Névviselési jog)
Természetesen igen, az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó családi nevét viseli. A gyámhatóság pedig kivételesen megengedheti, hogy az örökbefogadott megtarthassa addigi családi nevét.
A gyámhatóság engedélyezheti az örökbefogadott utónevének a megváltoztatását is. Az utónevet az örökbefogadók határozzák meg.
Örökölhet-e tőlem örökbeadott gyermekem? (Öröklési jogi hatás)
Ha az örökbefogadás titkos volt, akkor az örökbefogadottnak a vér szerinti rokonaival – az örökbefogadás fennállása alatt – nincs törvényes öröklési kapcsolata. Ha azonban nyílt örökbefogadás történt, akkor a bér szerinti rokonokkal fennmarad az öröklési kapcsolat. Az örökbefogadott a vér szerinti rokonai után is örököl, illetve az örökbefogadó és rokonainak kiesése után az örökbefogadott után is örökölnek a vér szerinti rokonok. Mindezek mellett az örökbefogadott örököl az örökbefogadóktól is.
Mi történik, ha örökbefogadott gyermekemet valaki gyermekének ismeri el? (Örökbefogadott gyermek elismerése)
Az örökbefogadás hatálytalanná válik, ha az örökbefogadó az örökbefogadottat teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal gyermekeként ismeri el, vagy ha az örökbefogadót jogerős bírósági ítélet, illetőleg utólagos házasságkötés következtében az örökbefogadott apjának kell tekinteni.
Hogyan tudom felbontani az örökbefogadást? (Örökbefogadás megszűnése)
Az örökbefogadást a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhatóság bontja fel, illetve bíróság bontja fel, ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be. Az örökbefogadó halála után az örökbefogadást annak érdekében is fel lehet bontani, hogy az örökbefogadott vér szerinti családi jogállását visszanyerje.
Az örökbefogadás bírósági felbontását bármelyik fél kérheti. Kiskorú örökbefogadott érdekében az örökbefogadás bírósági felbontása iránt a gyámhatóság és az ügyész is indíthat pert. Ha az a fél, aki ellen a pert indítani kellene, nem él, azt a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.
Az örökbefogadás felbontása nem érinti szükségszerűen mind a két szülőt, ugyanis az örökbefogadott nyilatkozik arról, hogy a megszűntetést csak az egyik, vagy minkét örökbe-fogadó vonatkozásában kéri.

A GYERMEKKEL VALÓ KAPCSOLATTARTÁS VÁLÁS UTÁN



Gyermekkel való kapcsolattartás házasság megszűnése esetén
 
Hogyan lehet rendezni válás esetén a gyermek elhelyezését, vele való kapcsolattartást? (Különélő szülő jogai, gyermekkel való kapcsolattartás)
Amennyiben a szülők között az – akár házastársi, akár élettársi – életközösség megszakad, az őket megillető szülői felügyeleti jogok rendezésére több lehetőség is rendelkezésre áll, a különélő szülő számára több-kevesebb jog biztosításával. A szülőknek lehetőségük van arra, hogy a szülői felügyeletet megállapodásuk alapján különválásukat követően is közösen gyakorolják. Sokkal gyakrabban valósul meg a másik lehetőség: az egyik szülő gyakorolja továbbra is a szülői felügyeleti jogokat, míg a másik szülőé szünetel ugyan, ám bizonyos jogok megilletik és természetesen kötelezettségek is terhelik.
A gyermek elhelyezéséről abban az esetben kell dönteni, ha az addig akár házastársakként, akár élettársakként együtt élő szülők különválnak. A gyermek elhelyezése komoly következményeket von maga után, ugyanis amelyik szülőnél elhelyezik a gyermeket, az lesz a szülői felügyeleti jogok gyakorlója, a gyermek gondozója.
A gyermek elhelyezéséről elsősorban a szülők döntenek. Egyezségüknek a gyermek érdekét kell szolgálnia, így a bíróság akkor hagyja jóvá, ha az megfelel a gyermek tényleges érdekeinek. A szülők megegyezésének hiányában a bíróság határoz. A bíróságnak szükség esetén hivatalból is intézkednie kell a gyermek elhelyezéséről. A bíróság annál a szülőnél fogja elhelyezni a gyermeket, akinél kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van. A bíróság az eljárása során meghallgatja mindkét szülőt, indokolt esetben a gyermeket is szakérő útján. Ha a gyermeket a 14. életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés fejlődését veszélyezteti. A bíróság a gyermek elhelyezésekor figyelembe veszi többek között az érzelmi kötődést, a pszichológus szakértői véleményt, életkort, testvérek együttnevelését. Ha a szülőnél történő elhelyezés a gyermek érdekét veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti, feltéve, hogy az a személy a nála történő elhelyezést maga is kéri. Ilyenkor általában közeli rokon közül választanak a gyermek gondozására alkalmas személyt (például a nagymamát), aki bizonyította, hogy alkalmas a gyermek nevelésére. Ha sem szülő, sem pedig harmadik személy nincs, akinél a gyermek elhelyezhető, és a kiskorú érdekében áll, akkor állami gondozásba veszik a gyermeket.
A bírói gyakorlat szerint a gyermek elhelyezése iránt indult perekben a bíróság különös gondot fordít annak tisztázásra, hogy hogyan lehet az állandóságot a leginkább biztosítani, melyik szülő felel a házasélet felbomlásáért
A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn és ezért a gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
A gyermekkel való kapcsolattartásra mind a szülő, mind a nagyszülő, mind a nagykorú testvér, továbbá – ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja – a gyermek szülőjének testvére, valamint szülőjének házastársa is jogosult.
Hogyan tarthatom a gyermekemmel a kapcsolatot? (A kapcsolattartás formái)
A kapcsolattartás formái a folyamatos és időszakos kapcsolattartás. A folyamatos kapcsolattartás magában foglalja a gyermekkel a gyermek szokásos tartózkodási helyén való személyes találkozást (meglátogatást), a gyermeknek a szokásos tartózkodási helyétről rendszeresen, meghatározott időtartamra – a visszaadás kötelezettségével történő – elvitelét, a gyermekkel személyes érintkezés nélkül történő rendszeres kapcsolattartást, így különösen a levelezést, a telefonkapcsolatot, az ajándékozást, a csomagküldést. Az időszakos kapcsolattartás magában foglalja a gyermekkel a tanítási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet.
Hogyan tudom a gyermek elhelyezését megváltoztatni? (Gyermekelhelyezés megváltoztatása)
A gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása érdekében áll. Erre, például akkor kerülhet sor, ha a szülő új házasságot köt és a kialakult környezetre, illetve helyzetre tekintettel a gyermek érdekében áll, vagy az új házastárs nem alkalmas a gyermeknevelésre. Ugyanilyen ok lehet a gyermekkel való durva, goromba bánásmód, vagy a fenyítés. De mindenképpen minden lényegesnek ítélt körülmény vizsgálatával lehet eldönteni, hogy a gyermek érdekében áll-e az elhelyezésének megváltoztatása.
A gyermekelhelyezési per megindítására a szülő (az a szülő is, akinek szülői felügyeleti joga szünetel), a gyámhatóság és az ügyész jogosult.
Kivihetem külföldre a gyermekeimet? (Gyermek jogellenes külföldre vitele)
Természetesen a szülő kiviheti a gyermekét külföldre. Ez megnyilvánulhat akár egy egyszerű nyaralás formájában is mind együtt élő, mind különélő szülők esetében. Ezért a hatályos jogszabályok inkább azt szabályozzák, hogy mikor jogellenes egy gyermek külföldre vitele. Ugyanis előfordulhat, hogy az egyik szülő (mivel nem nála helyezték el a gyermeket) úgy kívánja a gyermekét magánál tartani, hogy őt külföldre viszi. Ilyenkor a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve a gyámhivatal követelheti a gyermek kiadatását.
A magyar jog szerint jogellenes a gyermek Magyarországról való elvitele vagy külföldön történő elrejtése, ha az együtt élő szülők valamelyike a másik szülő hozzájárulása nélkül viszi külföldre a gyermeket. Ha külön élő szülők esetén a szülő a nem nála elhelyezett gyermeket a másik szülő hozzájárulása nélkül viszi külföldre, szintén jogellenesnek számít. Ugyan ez a helyzet, amikor a különélő szülők esetében a szülő a nem nála elhelyezett gyermekkel tartósan vagy végleges letelepedés szándékával külföldön marad, holott a másik szülő csak a kiutazáshoz járult hozzá, a kinn maradáshoz nem, vagy ha a különélő szülő a nála elhelyezett gyermeket a másik szülő beleegyezése nélkül tartósan vagy végleges letelepedés szándékával viszi külföldre. Az olyan szülő sem viheti külföldre a gyermekét, akinek szülői felügyeleti jogát megszüntették, vagy felügyeleti joga szünetel.
(Forrás: http://csaladesjog.hu/)

GYÁMSÁG



Mikor áll a gyermek gyámság alatt? (Gyámság keletkezése)
A gyámság a gyámhivatal határozata alapján keletkezik, mivel a szülői felügyelet hiányában a gyámhivatal kötelessége, hogy a gyermek részére gyámot rendeljen. A szülői felügyelet és a gyámság egymást kizáró intézmény, ha a kiskorú szülői felügyelet alatt áll, vagy a szülői felügyelet alá kerül, nincs helye gyámrendelésnek. Nem áll szülői felügyelet alatt a gyermek, ha a szülők meghaltak,a szülők szülői felügyeletét a bíróság megszüntette, a szülők cselekvőképtelenek vagy cselekvőképességükben korlátozva vannak. Szintén nincs szülői felügyelet, amikor a szülők ismeretlen helyen távol vannak, vagy ténylegesen akadályozva vannak. Ugyanez a helyzet, amikor a bíróság a gyermeket harmadik személynél helyezte el, a gyermeket a gyámhivatal átmeneti vagy tartós nevelésbe vette, a gyámhivatal a gyermek családba fogadásához hozzájárult, illetve a gyámhivatal a gyermeket ideiglenes hatállyal hozzátartozónál vagy más személynél, illetőleg nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy fogyatékosok és pszichiátriai betegek intézményében helyezte el és szülője ellen szülői felügyelet megszüntetése, illetőleg gyermek elhelyezése iránt per van folyamatban. Ha valaki hathetes életkornál fiatalabb gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához a szülő hozzájárult,a szülő a gyermeke ismert személy általi örökbefogadásához járult hozzá, akkor a gyermek szintén nem áll szülői felügyelet alatt.
Nevezett gyám esetén az látja el a gyámság feladatát, akit a szülő vagy szülők megneveztek. Kötelező gyámság veszélyeztetett gyermek esetében kerül sor. Ilyenkor a gyermek elhelyezéséről a bíróság vagy a gyámhivatal dönt. Törvényes gyámság esetén a gyámságra alkalmas rokont rendelik ki, míg ha ilyen rokon nincs, akkor rendelt gyámságról beszélünk. Ilyenkor azt a személyt rendelik gyámnak, akinél a gyámhivatal a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte, vagy akinél a bíróság a gyermeket elhelyezte, vagy aki a gyermeket a gyámhivatal hozzájárulásával családba fogadta.
Ki lehet gyám? (A gyám)
Gyám lehet minden nagykorú személy, akivel szemben kizáró körülmény nem áll fenn. Kizáró körülmény, hogy gyámságot nem viselhet az, ki gondnokság alatt áll, aki a szülői felügyeletet megszüntető vagy a közügyektől eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt áll, akit a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő a gyámságból közokiratban vagy végrendeletben kizárt, akinek szülői felügyeleti joga azért szünetel, mert gyermekét a gyámhivatal átmeneti vagy tartós nevelésbe vette, vagy akinek a gyermekét örökbefogadhatónak nyilvánították.
Gyámként mit tehetek, és milyen kötelezettségeim vannak? (A gyám jogai és kötelezettségei)
A gyám a gyámsága alatt állónak gondozója, vagyonának kezelője, és törvényes képviselője. Ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a szülők, illetve ugyanazok a kötelezettségei is, azzal az eltéréssel, hogy a gyám működésében a gyámhatóság rendszeres felügyelete és irányítása alatt áll. Működéséről, különösen a gyámsága alatt álló kiskorú ügyeiről bármikor köteles felvilágosítást adni a gyámhatóságnak. A gyámhatóság a gyám jogkörét korlátozhatja, intézkedéseit hivatalból, vagy rokonai kérelmére meg is változtathatja. A gyám a vagyonkezelésről legalább évenként köteles a gyámhatóságnak számot adni.
Állhat a gyermek gondnokság alatt? (Gyámság – gondnokság)
Először is azt kell tisztázni, hogy mi a különbség a gyámság és a gondnokság között. A gyámság intézményének az a célja, hogy a szülő gondoskodását, feladatait pótolja olyan kiskorúak esetében, akiknek szülei vagy nem élnek, vagy nem alkalmasak a gyermek nevelésére. Tehát kiskorú gyermek állhat csak gyámság alatt. A gondnokság rendelésére nem kiskorúak esetén kerül sor, hanem olyankor, amikor a nagykorú szellemi állapota miatt vagyoni és személyi ügyeiben önállóan nem képes eljárni. Ilyenkor beszélünk gondnokságról, mint törvényes képviseletről. Speciális gondnokság azonban az ügyeinek vitelében akadályozott személy gondnoksága és az eseti gondnokság. Az első esetben akkor kerül sor gondnok kirendelésre, ha fél ismeretlen helyen van, vagy ismert helyen van ugyan, de visszatérésében gátolva van. Ilyenkor ez a fajta gondnokság nem érinti a cselekvőképességet, és a gyámhivatal rendeli el. Az eseti gondnok pedig egyedileg meghatározott ügyben jogosult a képviseletre. Ennek is két esete van. Az első, amikor a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen személy szülője, gyámja, gondnoka az adott ügyben nem járhat el, ugyanis érdekellentét áll fenn közöttük. Ilyen a méhmagzat számára kirendelt eseti gondnok, aki a méhmagzat érdekeit képviseli az anyával szemben. A másik esete az eseti gondnokságnak, amikor a távollévő cselekvőképes személyt valamilyen ügyben érdekeinek megvédése érdekében gondnoknak kell képviselnie.
Tehát azt mondhatjuk, hogy gyermek nem gondnokság, hanem gyámság alatt áll akkor, ha nem áll szülői felügyelet alatt. Speciális esetben azonban a méhmagzat kaphat gondnokot, azaz a gyermek részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen, ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van.

(Forrás: http://csaladesjog.hu/)

A VÁLÁS JOGI HÁTTERE




A.) A házasság érvénytelenítése

Hogyan lehet a házasságot érvényteleníteni? (Házasság érvénytelenítése)
Önmagában az, hogy érvénytelenítési ok áll fenn (pl. kettős házasság, egyes rokoni kapcsolat fennállása, cselekvőképesség hiánya, stb. – Ld. bővebben házassági akadályok) még nem teszi a házasságot érvénytelenné. Tehát az érvényes és érvénytelen házasság között semmilyen különbség nincs addig, amíg azt jogerős bírói ítélet érvénytelennek nem nyilvánította. A pert az arra jogosultnak, személyesen kell megindítania.
Ki indíthat érvénytelenítési pert? (Érvénytelenítési eljárásra jogosultak)
Érvénytelenítési per indítására bármelyik házastárs, az ügyész és az is jogosult, akinek a házasság érvénytelenné nyilvánításához jogi érdeke fűződik. Ha az érvénytelenség oka kiskorúság, illetve a gondnokság alá helyezés, akkor ezen érvénytelenségi okok fennállta alatt az érvénytelenségi eljárás indítására szintén jogosult bármelyik házastárs, az ügyész, illetve az, akinek jogi érdeke fűződik megindításához. Míg ezen érvénytelenségi okok megszűntét követően csak az a házastárs jogosult a per megindítására, akinek személyében az érvénytelenség oka fennállott, erre pedig 6 hónap áll rendelkezésére. Amikor gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelenség miatt áll fenn érvénytelenség, akkor a kezdettől fogva csak az érintett házastársat illeti meg a perindítási jog, szintén a megszűnésétől számított 6 hónapig.
Mi történik a házasság érvénytelenítése után? (Az érvénytelenség maradék joghatásai)
Ha a házasságot érvénytelenné nyilvánították, akkor a házasság a keletkezésére visszaható hatállyal válik érvénytelenné. Azonban vannak olyan joghatások, amiket az érvénytelenné nyilvánítás nem érint. Ebbe a körbe tartozik először is az, hogy a házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti. A másik, hogy házasság érvénytelenné nyilvánítása után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselhetik tovább. Ha ettől el kívánnak térni, ezt a házasság érvénytelenné nyilvánítása után az anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Az a kiskorú, aki a gyámhatóság engedélyével házasságot köt, nagykorúvá válik, viszont ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség hiánya vagy a kiskorúság miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt nyilvánította érvénytelennek, akkor a házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével.
Mi történik akkor, ha valamely fél nem tud arról, hogy érvénytelen házasságot köt? (A vélt házasság)
Ha valamely fél vagy mindkettő nem tud arról, hogy érvénytelenségi ok áll fenn, akkor vélt házasságról beszélünk. Ha egyik fél sem tudott róla (kétoldalú vélt házasság), akkor úgy kell tekinteni, hogy a felek között létrejött és fennmaradt a vagyonközösség, így az érvénytelenné nyilvánításkor úgy kérhetik a felek a vagyonközösség megosztását, mint azt házasság esetén kérnék. Egyoldalú vélt házasság esetén az a fél választhat, hogy óhajtja-e a fenti szabályok alkalmazását, aki nem tudott arról, hogy érvénytelenségi ok áll fenn.
Mikor nem kötöttem házasságot? (Nem létező házasság)
Nem jön létre házasság, ha a felek nem voltak személyesen jelen, nem tettek házasságkötésre irányuló nyilatkozatot, illetve nem anyakönyvvezető közreműködésével tették azt.

B.) A házasság megszűnése

Mikor szűnik meg a házasság?
A házasság megszűnik az egyik házastárs halálával, vagy bírósági felbontással.
Hogyan lehet a házasságot felbontani? (Bírósági felbontás)
A házasságot a bíróság bontja fel bármelyik házastárs, illetőleg a házastársak közös kérelmére akkor, ha a házaséletük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. (Erre utal többek között a házastársaknak végleges, befolyásmentes, egyező akaratnyilvánítása a házasság felbontására.) Ezen az sem változtat, hogy lehetővé teszik a megegyezésen alapuló bontás lehetőségét.
Tehát beszélhetünk teljes körű bizonyítást igénylő bontóperekről és megegyezésen alapuló bontásról, mindkét esetben a bíróság mondja ki a válást, de a megegyezésen alapuló bontásnál a felek egyezségét hagyja jóvá a bíróság. Ebben az esetben a feleknek választási lehetőségük van:
a.) megegyeznek a közös gyermek elhelyezéséről, a gyermek tartásáról, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartásról, a háztartási tartásról, a közös lakáshasználatról, az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével a házastársi közös vagyon megosztásáról, vagy
b.) bizonyítaniuk kell, hogy a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek és igazolják azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték.
A házasság felbontása iránt a házastársnak a pert személyesen kell megindítania.
Mennyi idő alatt zajlik le egy házassági per? (Bontóper, békítés)
A házassági per hossza általában a felektől függ. Ha megegyezéses bontásról beszélünk, akkor ezek általában rövidebbek, míg ahol teljes körű bizonyítás felvételére van szükség, azok értelemszerűen hosszabbak.
A bontóperes eljárás két szakaszra oszlik, a békítésre és az un. érdemi eljárásra. Ha a békítés nem eredményes, megkezdődik az érdemi eljárás, ám előtte a bíró a tárgyalást elhalasztja (gondolkodási lehetőséget biztosít a felek számára). Ezek mind befolyásolják a per hosszúságát.

C.) Járulékos kérdések

Viselhetem tovább a férjem nevét a házasság felbontása után is? (Névviselés a házasság megszűnése után)
A házasság megszűnése után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább. Ha ettől el kívánnak térni, ezt a házasság megszűnése után az anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férje nevét a volt feleség a házasságra utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte.
A bíróság a volt férj kérelmére eltilthatja a volt feleséget a férje nevének viselésétől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték.
Újabb házasságkötés esetén a feleség volt férje nevét a házasságra utaló toldással nem viselheti tovább, és ez a joga akkor sem éled fel, ha újabb házassága megszűnt.
Kié marad a lakás a válás után? (Lakáshasználat rendezése)
A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén – kérelemre – a bíróság dönt a lakás használata felől. Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár. Ha a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös tulajdonban álló lakás esetében az egyik házastársat az egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve bérlakás esetében a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.
A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult. A lakáshasználati jog ellenértéke – közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén – a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. ) A távozó házastárs a használati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársra és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel, arányosan megilleti. Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték összegével csökkenteni kell. A használati jog ellenértéke a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes.
Mikor kell eltartanom a volt házastársamat?  (Volt házastárs tartása)
A házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs köteles. A tartásra való jog megszűnik, ha az arra jogosult újból házasságot köt, vagy a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, valamint akkor is, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá.
Mi tévő legyek, ha elköltöztem a házastársamtól, de eltartani magamat nem tudom és én nem dolgozom? (Különélő házastárs tartása)
Amikor a felek között a házassági kötelék megmarad, de külön élnek (nem átmenetileg), a házastárs köteles az önhibáján kívül rászoruló házastársát – ha arra nem érdemtelen – különvagyonából is eltartani. Ezt csak akkor kell megtennie, ha a rászoruló házastárs megélhetésének költségeit a közös vagyonból nem lehet fedezni, és a tartás nem veszélyezteti a kötelezett saját, valamint annak megélhetését, akinek eltartására köteles

2013. november 20., szerda

Almavarázs

http://www.siyahgazete.com/elmadan-kugu-yapimi---tek-kelimeyle-harika-video,657.html

Egy magyar falu, amelynek a világ minden tájáról csodájára járnak (Nagypáli)

Miközben több önkormányzat is a fennmaradásáért küzd, egy kis Zala megyei falu kis híján csodát tett az elmúlt 15 évben. Szinte mindent máshogy csináltak, mint a hozzájuk hasonló települések. Nem eladták, hanem bővítették a falu vagyonát, és már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki. Mostanra csaknem megduplázták a lakosság létszámát, és NB I-es focicsapatuk is van.

A teljes cikk itt olvasható:

2013. november 19., kedd

Rasszizmus


 




„A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel. A rasszizmus nyelvi alapon megnyilvánuló formája a lingvicizmus.

A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent. Az emberi rasszokat a 19. század közepétől az Európán kívüli népek gyarmati leigázását morálisan elfogadható, "természetes" folyamatként normalizálni törekvő nyugat-európai gondolkodásmód külön fajoknak állította be. Ez az ideológia a 20. század elejére Európa-szerte, illetve az oda érkező európai bevándorlók által uralt „fehér-telepes” társadalmakban uralkodó nézetté vált. Mára a nyugat-európai eszmeiség is rákényszerült annak a - világ társadalmainak nagy része által soha meg nem kérdőjelezett - ténynek az elfogadására, hogy minden ember egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartozik. A korábbi szóhasználat nyomán a rasszizmust fajelméletnek, faji megkülönböztetésnek is nevezik. Rasszok vagy emberfajták helyett emberi „fajokról” beszélni ugyanakkor ma már nemcsak régies, hanem pontatlan és a világ társadalmi viszonyait, s különösen a rasszizmustól sújtott csoportok pszichológiai egyensúlyát és fiziológiai jólétét súlyosan károsító szóhasználat. Az emberiség valamennyi csoportja, külső megjelenéstől függetlenül a ma Afrikaként ismert földrészről származik.

A rasszizmus az egyéneket tudományosan nem igazolható módon „tiszta” rasszokba sorolja be. Ehhez a testi jegyek kihangsúlyozása mellett az utóbbi korszakban egyre inkább kulturális szempontokat, gyakran pedig egyes feltételezett közös tulajdonságokat vesz alapul, amelyeket egy-egy rasszra általánosan jellemzőnek tart. A rasszista gondolkodásmód szerint a rasszok közötti hierarchia igazolja az egyének és csoportok diszkriminációját, megkülönböztetését. A 20. század legelején előtérbe került antiszemitizmus, illetve ennek német nagybirodalmi változata, a nemzeti szocializmus a 'rasszokra' vonatkozó nézetei és politikai elképzelései tekintetében annyiban különbözött a nyugat-európai gyarmatosítók Európán kívül tanúsított nézeteitől és elveitől, hogy Európán belül élő emberekre is alkalmazta ezeket.

Rasszista előítéletek
Előítéletek egy személy egy „rasszhoz” való vélt vagy valós tartozása miatt. Azaz A személy azt gondolja, hogy B személynek X tulajdonsága van, mivel Y „rasszhoz” tartozik.

Rasszista diszkrimináció
Emberekkel való megkülönböztető bánásmód külső jegyeik, például bőrszínük alapján. Példa: B személy nem köszön A személynek, mert az Y „rasszhoz” tartozik. Súlyosabb példa, ha egy munkaadó csak azért nem alkalmaz egy munkavállalót, mert az valamilyen rassz tagja. Ha ezt intézményi, törvényi stb. szintre emelik, az az intézményesített rasszizmus.

Intézményesített rasszizmus
Ha a rasszizmus bármely formáját intézményi, törvényi stb. szintre emelik, az az intézményesített rasszizmus, azaz egyenlőtlen bánásmód egy intézmény vagy szervezet részéről egy személlyel vagy csoporttal szemben annak állítólagos rasszjegyei miatt. Esetenként kormányok (például: a náci Németország vagy a dél-afrikai apartheid), pártok vagy egyéb társadalmi és politikai szervezetek (például: a Ku Klux Klan) a társadalom többségi csoportjainak összekovácsolására gerjesztik a rasszista ideológiát, valamely kisebbséget bűnbaknak kikiáltva, a kiválasztott kisebbség felé irányítva a népharagot, így egy közösség olyasmire is rávehető, amire egyébként nem.

Kulturális rasszizmus
A hagyományos rasszizmus mint tudománytalan elmélet elutasítása után a modern rasszizmus magába foglalhatja a más „kultúrákkal” szembeni megkülönböztetést is. Példa: „A cigányok sokat lopnak.”, „Az arabok nőgyűlölők.”, „Az afrikaiak különösen agresszívek.”, „A zsidók mindig hazudnak." Étienne Balibar francia filozófus a rasszizmusnak ezt a formáját „rasszok nélküli rasszizmus”-nak nevezi. Az ilyen feltevéseknek lehet statisztikai alapjuk, azonban az általánosítás megbélyegzi a közösség negatív tulajdonsággal nem rendelkező tagjait is.”
A rasszizmusnak további fajtái : nyílt, rejtett, szimbolikus, mitikus (vallási), tudományos (bizonyítási eszközéül használta az eugenikát), filozofikus, vagy pl. ökofeminista…


A jelenet a British Airways London-Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete férfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, ezért hívta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:
- Mi a probléma, Hölgyem?
A fehér nő:
- Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm.
Adjon nekem egy másik ülést, kérem!
A légikisasszony:
- Nyugodjon meg, kérem!. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött és azt mondta:
- Asszonyom, ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon. - és mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta - A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék,hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön. - majd a légikisasszony a fekete férfihoz fordult:
- Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely Önre vár!
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.

2013. november 18., hétfő

Találjunk vissza egymáshoz!

 
"A XXI. században a férfi elfelejtette, hogy az otthont nem a falak teremtik meg, hanem a nők.

A nők pedig elkövették azt a hibát, hogy úgy hiszik, ha nadrágot húznak, a férfiak nélkül is teljes a család.

 Mindketten tévednek.

A globalizációban, a technika hihetetlen fejlődése mellett az volna a legfontosabb,

hogy visszataláljanak egymáshoz.

Hogy újra egymás szemébe nézzenek, meglássák a másikat, és megértsék, együtt erősebbek.

Mindig azok voltak, és mindig is azok lesznek.

Az ősember tudta ezt, a gyerekek még tudják… csak mi, felnőttek felejtettük el.

Vissza kellene találni egymáshoz.

Vissza… mihamarabb."

(Peter Noel)

2013. november 17., vasárnap

Ne várd meg a hordágyat! (Mikor menjünk orvoshoz?)


Egyre többen keresik fel orvosukat magas lázzal, végtagfájdalommal, rossz közérzettel, influenzaszerű tünetekkel. Évek óta nem volt annyi szövődmény, mint mostanában – mondta Komáromi Zoltán háziorvos, országos szakfelügyelő főorvos az Országos Tisztifőorvosi Hivatal március 7-iki sajtótájékoztatóján.
Ha lázzal, fejfájással ébred valaki, vagy napközben éri el a levertség, végtagfájdalom, akkor érdemes először otthon maradni, lázat csillapítani, pihenni. Orvoshoz menni ezekkel a panaszokkal két-három napig nem szükséges, viszont érdemes telefonon értesíteni a háziorvost, akitől konkrét tanácsokat is kaphat, és keresőképtelenség esetén ezt amúgy is haladéktalanul meg kell tenni. A szervezetnek lehetőséget kell adni arra, hogy legyőzze a fertőzést, ezt pedig pihenéssel, ágynyugalommal, folyadékpótlással, vitaminokkal, recept nélkül kapható szerek szedésével tudjuk segíteni.
Influenza alatt lehet szoptatni, az anyatejjel a csecsemőt védő ellenanyagokhoz is hozzájuttatjuk őt. A gyakori kézmosás, arcmaszk viselése viszont ajánlott. A szoptatást csak akkor kell felfüggeszteni, ha az édesanya olyan gyógyszert kap, amely az anyatejbe átjutva problémát okozhat a gyermeknek. Ebben az esetben ideiglenesen előre lefejt anyatejjel érdemes folytatni a táplálást. Betegség esetén a kismamák konzultáljanak háziorvosukkal ill. szoptatási tanácsadóval.

Mit tegyünk, ha influenzásak vagyunk? Íme a videó!
További videók
Az influenza tünetei három-négy nap alatt enyhülnek, ez idő alatt lehetőleg senki ne menjen közösségbe, mert ebben az állapotában nagyon fertőz. Ha pár nap alatt sem csillapodnak a betegség tünetei, illetve egy átmeneti javulás után ismét láz lép fel, a közérzet újra romlik, esetleg köhögés, köpetürítés tapasztalható, az orrváladék gennyessé válik, akkor másodlagos bakteriális felülfertőzés következhetett be. Ilyenkor mindenképpen fel kell keresni a háziorvost, aki szükség szerint antibiotikumot írhat fel.
„Rengeteg szövődményes esettel találkoztunk az elmúlt hetekben, annyival, mint már évek óta nem. Nagyon sok lett az arcüreggyulladás, mellhártyagyulladás, ennyi kiterjedt tüdőgyulladás régóta nem volt” – mondta Komáromi Zoltán háziorvos. Mindenki, akár kapott, akár nem kapott védőoltást, a következő hetekben fokozottan kerülje a tömeget, mosson gyakran kezet és igyekezzen vigyázni az egészségére.
Érdekes megfigyelés, hogy a legkevesebb influenzaszerű megbetegedés a 60 éven felüliek között van, aminek oka lehet, hogy közöttük a legmagasabb az influenza elleni átoltottság évek óta. Ez jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az évenkénti védőoltás fontosságára.
Immunitás - A védelmi stratégia
Immunitás - A védelmi stratégia (Katt a linkre!)
Gyermekeink védelmét megerősíteni a mi feladatunk, a családunk védelme pedig a sajátunkkal kezdődik.

Fáj, de nem tudod, mennyire súlyos. El kell-e menned orvoshoz, vagy el fog múlni? Íme néhány hasznos tipp, ami segíthet eldönteni, mit tegyél.
Hasizom-húzódás vagy sérv?
A teszt: Feszítsd meg a hasad úgy, mintha a WC-n ülve erőlködnél. Ha a helyzet komoly, valószínűleg érezni fogsz az alsó hasfaladon egy apró csomót, ami a hasizmok közül dülled ki. Ez a sérv.
Mi a teendő? Ha nem érzed a kidülledést, akkor valószínűleg csak megerőltetted a hasizmodat. Pihentesd egy hétig, ne nagyon emelj, végezz kevés erőfeszítéssel járó munkát, és el fog múlni. De ha a fájdalom erősödik, különösen köhögéskor vagy nehezebb tárgyak megemelésekor, akkor kizáródott sérvről lehet szó, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel.


Érzékeny fog vagy szuvasodás?
A teszt: Vizsgáld meg a fájós fogat a tükörben. Ha enyhén világosabb, mint a mellette levő fogak, vagy úgy ítéled meg, hogy a fogíny picit fennebb csúszott, mint a többi fog fölött, akkor az valószínűleg helytelen (túlzott) fogmosás következménye: ledörzsölted a zománc egy részét. Ha nem látsz semmi különbséget a többi foghoz képest, de fáj, az a szuvasodás jele.
Mi a teendő? Ha szuvasodásra gyanakszol, fordulj fogorvoshoz. Érzékeny foggal erre még nincs szükség, idővel helyrejön.

Törés, ficam vagy rándulás?
A teszt: Ujjbegyeddel nyomd meg a fájós pontot, majd nyomkodd a körülötte levő területet. Ha a fájós pontra gyakorolt nyomás nem annyira fájdalmas, mint a körülötte történő nyomkodás, akkor valószínűleg ficamról vagy rándulásról van szó. (Ránduláskor az ízület elmozdul, majd visszapattan. Ficam esetén elmozdul, és nem pattan vissza.) Ha a csont megnyomása fáj jobban, az alighanem törés.
Mi a teendő? A rándulás vagy ficam helye megduzzad, és a balesetet követő napon rosszabbul fest, mint előtte, de általában 48 órán belül elkezd visszahúzódni. Jeges borogatással rá lehet segíteni. De mivel a rándulás is veszélyes lehet (akár szalagszakadással is együtt járhat), bármire gyanakszol, mindenképpen fordulj orvoshoz.


Gombás fertőzés vagy nemi szervi herpesz?
A teszt: Vakard meg a kivörösödött területet. Ha bőrhámlást észlelsz, izzadásnál pedig melegebb és viszketőbb lesz a gyulladt felület, akkor valószínűleg gombás betegséggel kell számolnod. Idővel egyre rosszabb lesz, és terjedni kezd.
A herpesz ezzel szemben úgy fest, mint egy csomó egymástól elkülülő hólyagocska, és hosszabb időre teljesen eltűnik, majd ismét megjelenik.
Mi a teendő? Gombás fertőzésekre a bőrgyógyász kenőcsöt ír fel, amelyet a hajlatokban kell szétkenni. A gyógyulás rövid időn belül észlelhető. A herpesz viszont gyógyíthatatlan. Megfelelő gyógyszeres kezeléssel meg lehet előzni, hogy időközönként előálljon, de mindenképpen kérd ki az orvosod tanácsát, és beszéld meg a dolgot a partnereddel.

Körömgomba vagy igénybe vett lábköröm?
A teszt: Akik gyakran futnak vagy bicikliznek, lábkörmüket is jobban igénybe veszik, ezért gyakran olyan elszíneződések tapasztalhatók rajta, amelyek a körömgombához hasonlítanak. A körömgomba megállapítására több módszer is van.
1. A gombás köröm törékenyebb, körömvágásnál kréta-szerűen morzsolódik.
2. Gombás fertőzés esetén a lábköröm enyhén megemelhető lesz, és kis rés támad közte és a körömágy között, ellentétben az igénybe vett körömmel.
3. A gombás körömnek rossz szaga van.
Mi a teendő? Használj szűkebb sportcipőt. Az igénybe vett lábköröm elszíneződése azért következik be, mert túlságosan sokat dörzsölődik a cipő belső falához. A szűk sportcipő viszont nem engedi, hogy a láb ide-oda csúszkáljon, így ez a probléma elkerülhető.
Körömgomba esetén orvoshoz kell fordulni. Könnyen kezelhető, és rövid időn belül a köröm ismét szép, fényes lesz.
(Forrás: manna.ro)