2013. december 31., kedd

Amit a gyógyszerekről tudnunk kell (Mellékhatás: Halál)

Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról



Orvosok lekenyerezése, hatalmas profit, méregdrágán kínált filléres hatóanyagok, gyógyszerek nem tudományos tesztelése, a hatóságok megvesztegetése, kitalált betegségek, hatalmas marketingkampányok, sötét titkok, rengeteg pénz, amivel mindent el lehet tusolni, seregnyi károsult és szenvedő ember, akinek fogalma sincs, hogy minek is esett áldozatául. Így lehetne legjobban leírni a mai gyógyszeripart néhány szóban.
John Virapen, aki 35 évig gyógyszeripari bennfentes volt, úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé lép és leleplező vallomásával próbálja megállítani a lavinát, amit egykori gyógyszergyári vezérigazgatóként elindított. Ő volt ugyanis az egyik legnagyobb gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly svédországi vezérigazgatója, aki végigjárta a ranglétrát egészen az üzletkötőtől a vezérigazgatóig és teljesen átlátta a rendszert.

Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek építésében része volt, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket, annak a saját fia is bármikor áldozatául eshet. Lelkiismerete által hajtva könyvet írt, pereskedett, felvállalta korábbi ocsmány tetteit és úgy döntött, hogy elmondja a világnak, minek volt tanúja és részese, mialatt a világ egyik legnagyobb cégének, az Eli Lilly-nek dolgozott.
Az Eli Lilly-ről annyit, hogy a Fortune 500 listája szerint (egy lista, ami bevétel alapján sorrendbe rakja Amerika 500 legnagyobb cégét) a 130. legnagyobb vállalat. Mellékesen megjegyezném, hogy 12 másik gyógyszergyár is benne van még a top 500-ban, van aki az előkelő 35. helyen. Az Eli Lilly 20 éve Magyarországon is jelen van.
A volt gyógyszergyári vezérigazgatót lelkiismerete nem hagyta nyugodni és kiterítette a kártyákat az asztalra
John Virapen Mellékhatás: Halál című  könyvében leírja az egész folyamatot, hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket. Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is voltak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak. Arról is beszámol, ha netán perbe keverednének a gyógyszerek okozta halálesetek miatt, egy armadányi ügyvédet küldenek rá az ügyre, akik szétszedik az esetet. Aztán peren kívüli egyezségeket kötnek az áldozatok családtagjaival, hogy néhány millió dollárért cserébe örökre hallgassanak, s így szépen eltusolják az ügyet a nyilvánosság elől.
„Munkakörömhöz tartozott, hogy e veszélyes és széles körben használt gyógyszerek marketingkampányát kidolgozzam és lebonyolítsam. A marketing az orvosoknak szánt drága ajándékoktól a véleményvezérek utaztatásán, a tudományos folyóiratokba szánt fizetett cikkek megjelenésén, valamint tudományos konferenciák előkészítésén és megtartásán át a különösen fontos személyek borbélyház-látogatásáig mindenre kiterjedt.”
Írja Jonh Virapen a “Mellékhatás: Halál” című könyvében, ahonnan a többi idézet is származik.
„A hatóságok nem képesek megvédeni az embert, így a kisfiamat sem a gyógyszeripai bűnözéstől. A hatóságok megvesztegethetők, miként a szakértők és az orvosok is.”
„Minden okunk megvan az aggodalomra. Ezt azonban ne tartsuk magunkban, hanem igyekezzünk tenni ellene. Ezt melegen ajánlom olvasóimnak. A gyógyszeriparban mindenki szerepet játszik. Azokat, akiknek hozzám hasonló módon elege van a főnökeiből és azok hazugságaiból, kínozza a lelkiismeret.”
„E könyv elolvasása után valószínűleg sokan nem fognak szeretni engem. Elítélnek és elátkoznak majd. Azonban nem ítélhetnek el annyira, amennyire én elítélem magam. Szerencsére azonban tájékozottabbak lesznek, amikor orvoshoz kell fordulniuk, figyelni fognak arra, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekik, tisztában lesznek a tudományos újdonságokkal, a kutatási eredményekkel, az orvosi folyóiratok álláspontjaival, valamint a kormányzati ajánlásokkal, és másképp fogják megítélni a gyógyszer-engedélyezési eljárásokat.”
Gondolom mindenkinek feltűnt már, hogy irreálisan sok gyógyszerreklám van a tévében. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen etikátlan dolog egyáltalán, hogy a gyógyszerek reklámozhatóak? Onnantól kezdve, hogy reklám és marketing tevékenység történik a gyógyászat területén, már nem orvoslásról beszélünk többé, hanem üzletről, azaz egy iparágról. De ki ennek az iparágnak a célpiaca? Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azaz, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Nemde?
A gyógyszerek reklámozását be kellene tiltani. Ez etikátlan. De sajnos itt nem csak arról van szó, hogy gyógyszereket reklámoznak, hanem ál-betegségtudatot hoznak létre. Hiszen mindenki tudja, aki valamennyire is jártas a marketingben: ha növekedni akarsz, akkor növelned kell az igényt a portékádra.
„A marketing már el is kezdődött, hiszen egy leendő sikergyógyszerről volt szó. Úgy kezdődött el, hogy még nem is volt biztos a gyógyszer forgalomba kerülése. Ha azonban a neve már bekerül a köztudatba, a hatóságnak elég nehéz nemet mondania. Miért tiltanák meg egy gyógyszer forgalmazását, amikor minden beteg úgy gondolja, hogy nagyon hasznos lenne?”
Írja könyvében John Virapen a Prozac® nevű antidepresszáns engedélyezési folyamatának procedúrájáról. A Prozac® sok öngyilkossági eset okozója volt és máig is az.
„Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy általánosságban nem az orvostudomány ellen vagyok. …Azt sem mondom, hogy a gyógyszeripari cégek a hibásak, ha egy emberek ezreit sikeresen gyógyító gyógyszernek mellékhatásai vannak. Felelőtlenség azonban olyan gyógyszert forgalmazni, amely nem gyógyít, csak a tüneteket enyhíti, ám a betegek felénél súlyos mellékhatásokat okoz. Ha viszont a betegtájékoztatóban nem szerepel a mellékhatásokra utaló figyelmeztetés, akkor bűncselekményről van szó.”
„A politikusok megkérdezhetnék maguktól, hogy miért nem érdekli őket jobban a tisztességes gyógyszeripari piac. Fel kellene figyelniük arra, hogy milyen sok pénz áramlik az egészségügyi rendszerbe olyan csatornákon át, amelyekből a betegeknek semmi hasznuk sem származik. Ha az egészségügyi rendszert a korrupció megszüntetésével egyszerűen meg lehetne javítani, akkor miért nem tesz ezért senki semmit? Ez a politikusok dolga lenne.”
„Minthogy én is részvevője voltam ennek a rendszernek, elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Ez a könyv az első lépés. Egyedül azonban lehetetlen szembeszállni a gyógyszeriparral. Csak összefogva lehet valamin változtatni. Kérdéseket — köztük akár kínosakat — kell feltenni az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban, az újságokban, szakítani kell azzal a hiedelemmel, hogy az orvosok félistenek, akik feltétel nélkül megérdemlik a bizalmat, és nem kell bedőlni az újonnan »felfedezett« betegségeknek, amelyeket a gyógyszeripar be akar beszélni az embereknek.”
Nem kell messzire mennünk, hazánkban is virágzik a gyógyszeripar, a tévéből dől a fájdalomcsillapítók és egyéb tüneteket kezelő gyógyszerek reklámja. A nyugdíjasoknak marékszámra írják fel a különböző gyógyszereket,  nem ritkán 10-20 fajta különböző tablettát egyidejűleg. Az egyik gyógyszer mellékhatásának tüneteit ugyanis gyakran egy másik gyógyszer felírásával kezelik.
Osszátok meg ezt az információt másokkal, hogy minél több emberhez eljusson. Nyissuk fel az emberek szemét és ezzel is mérjünk csapást a gyógyszeripar pénzéhes gépezetére!
További tudományos cikkeket olvashatsz még saját oldalamon olyan modern felfogású orvosokról, akik szintén küzdenek a gyógyszeripar ellen.
(Forrás: naturahirek)

2013. december 30., hétfő

Újévi jókívánságok (Weöres Sándor)


Pulyka melle, malac körme
   liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
   az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,
   tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
   télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
   hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
   diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
   ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
   ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
   ünnepre parádét,
kéményfüstbe disznósonkát,
   zsebbe csokoládét.
Trombitázó, harsonázó,
   gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
   ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
   mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
   százkilencvenkettő.

2013. december 17., kedd

Karácsonyi ima (Gyökössy Endre)


Felismerjük a stresszes babákat?(Amit mindenkinek tudnia kéne.)

Darcia Narvaez:
Tíz dolog, amit mindenkinek tudnia kéne a babákról

Forrás: Darcia Narvaez: Ten Things Everyone Should Know About Babies
Fordította: Szendi Gábor
Felismerjük a stresszes babákat? Talán harmincból egynek sugárzik a szeme, ami a virulás jele. Talán nem veszünk tudomást a babákról és szükségleteikről? Íme tíz dolog, amit tudnunk kéne.




1. A babák szociális lények szociális szükségletekkel.
A szociális életet élő emlősök harminc millió évvel ezelőtt jelentek meg, és intenzív szülői gondoskodás jellemzi őket. Ez az az egyik sajátosság, ami géneken túl kialakult náluk. Ez a szülői gondoskodás az egyén normál fejlődésének feltétele. Az intenzív szülői gondoskodás körébe tartozik a szoptatás, hogy az agy és a test fejlődni tudjon, a szülő szinte állandó jelenléte és kapcsolattartása, az utód szükségleteire való állandó megfelelő reagálás, a szabad játék különböző korú pajtásokkal, és a stresszmentes születés. Mindezeknek fontos hatása van a testi egészségre
2. Az ember csecsemők "félkészen" születnek, és "külső méhre" van szükségük.
Az ember a többi állathoz képest túl korán születik: a 9 hónap korai a mozgáskészség szempontjából, és a 18 hónap korai a csontfejlődés és a táplálékszerzés tekintetében. A teljes időre születő babák agymérete mindössze negyede a felnőttek agyának, és az agy legtöbbet az első öt évben növekszik. Így a humán gyermeknevelés sokkal intenzívebb, mint más szociális emlősöké, és eltart 3-5 évig, mivel az újszülött nagyon fejletlen. Az anya és a baba szintén nagy adag szociális támogatást igényel. Az emberi agy fejlődése ténylegesen az élet utolsó három évtizedében is tart, amit azt jelenti, hogy a szociális támogatás és nevelés legalább eddig eltart.
3. Ha a felnőttek elszúrják a születés utáni időszak feladatait, az hosszú távú problémákat eredményezhet.
A fentebb említett mindegyik gondoskodó funkciónak hosszú távú hatása van a fizikai, de a szociális egészségre is. Például, a rendszeresen vagy intenzíven frusztrált babának (pl. azáltal, hogy nem kapja meg, amire szüksége van) sérül az önszabályozó rendszere. Ez közkeletű tudás más kultúrákban, és régen ismert volt a mienkben is. A spanyolban erre külön szó van: malcriado, azaz félrenevelt.
4. A babák a gyengéd szeretetben fejlődnek jól.
Ha a babák enni kapnak, cserélik a pelenkájukat, de semmi mást nem kapnak, meghalnak. Ha részleges figyelemben részesülnek és életben maradnak, még ez sem elég- nem fogják kiteljesíteni a bennük rejlő lehetőségeik teljes körét. Urie Bronfenbrenner, aki szerint a támogatások összetett rendszere az, ami táplálja az optimális fejlődést, azt mondta, hogy a babáknak az tesz a legjobbat, ha van legalább egy személy, aki a rajongásig él-hal értük. Mások azt figyelték meg, hogy a gyerekek akkor fejlődnek a legjobban, ha legalább három rendszeresen jelenlévő gondviselő szereti őket mély szeretettel. S valóban, a babák többet várnak annál, hogy csak a mama és a papa szeressék őket. A babák egy olyan közösséget várnak, akik közeli, rájuk figyelő gondviselőkből, köztük anyjukból áll. (Azaz, a babák génjeiben ott van még a nagycsalád. -Sz.G.)
5. A babák jobbféltekéje gyorsan fejlődik az első három évben.
A jobbfélteke a személyes, szemkontaktusos szociális élményeken keresztül fejlődik. A jobbfélteke irányítja az önszabályozó rendszert. Ha a babákat tévé elé ültetik, és tudomást sem vesznek róluk, alapvető nélkülözhetetlen tapasztalásokból maradnak ki.
6. A babák azt várják, hogy játszanak velük és mozgassák őket.
A babákban elvárás van arra, hogy idejük legnagyobb részében kézben vagy a szülő testén legyenek. A bőrkontaktus nyugtatólag hat. A babák társaságra vágynak, nem elszigeteltségre, vagy túlzott nyaggatásra. Arra vágynak, hogy a társasági élet középpontjában legyenek. Születésüktől kezdve készek a játékra. A játék az elsődleges módja az önkontroll és a szociális készségek elsajátításának. A kapcsolat ápolása - a barátság, a kölcsönös odafigyelés a másikra és a játékosság - építik a szociális és praktikus intelligenciát. A babák és gondviselőik közös lelkiállapotokban osztoznak, építve a gyermek képességét az interperszonális manőverezésre, amiből a szociális élet áll.
7. A babákba beépített riasztó rendszer működik.
Ha nem kapnak meg valamit, amire szükségük van, jelezni fogják. A legjobb, amint ezt a legtöbb kultúrában tudják is, hogy legjobb már a baba grimaszára vagy gesztusára válaszolni, s nem megvárni, amíg sírás lesz a vége. A kisbabáknak még nehéz sírást abbahagyni, ha egyszer már belekezdtek. A legjobb tanács a baba gondozójának, hogy inkább a babára figyeljen fokozott érzékenységgel, semmint, hogy a szakértőkre hallgasson.
8. A babák élményeiket a procedurális (végrehajtási v. cselekvési) memóriájuk páncélszekrényébe zárják, amely később így nem lesz felidézhető, de megjelenik majd a viselkedésben és az attitűdökben. 
  A babákat traumatizálhatja, ha semmibe veszik a fentebb említett szükségleteiket.A babák nem felejtenek. A nélkülözések aláássák a másokba vetett bizalmukat, egészségüket, szociális boldogulásukat és önző erkölcsiséghez vezet, ami destruktív viszonyt jelent majd a világgal szemben.
9. Egy kultúra nem törölheti a babák evolúciósan kialakult szükségleteit.
  A babák nem tudják semmissé tenni emlős szükségleteiket. Mégis, némely felnőtt kultúra támogatja a babák szükségleteinek semmibevételét, s a babák tiltakozása ellenére sem tekintik azokat fontosnak. A szükségletek mindennapos megsértése olyasmiket jelent, mint az izoláltan egyedül alvás, a "majd kibömböli magát" típusú altatási szokások, a bébi tápszerek adása, vagy a babáknak készült videók. Amikor a szükségletek megsértése rendszeres vagy intenzív és a szükséglet szempontjából kritikus fejlődési időszakra esik, az aláássa az optimális fejlődést. A szükségletek sérelme kódolódik a baba testébe, és az optimális fejlődés rendszere károsodik (pl. az immunrendszer, a neurotraszmitterek, a hormonális rendszer elemei, mint pl. az oxytocin /kötődési hormon/). Meglepő módon némely fejlődéspszichológus úgy gondolja, nyugodtan semmibe vehetjük ezeket a szükségleteket, mert ezzel csak elősegítjük, hogy a gyermekek jól illeszkedjenek az adott kultúrába. A "kultúra felette áll a biológiának" típusú ideológia csak azt bizonyítja, hogy az ilyen teoretikusoknál hiányzik az emberi természet és az optimális fejlődés megértése. Ez fordult elő a laboratóriumi kísérletekben, ahol más állatok természetét is félreértették. Pl. Harry Harlow majmokkal végzett ismert vizsgálatában, melyben az "anyai szeretetet" vizsgálta, és kezdetben nem ismerte fel, hogy abnormális majmokat nevelt fel, mivel izolálta őket ketreceikbe. (A kismajmok később képtelen voltak társaikkal kapcsolatot teremteni, minden közeledésre félelemmel reagáltak, felnőttkorukban kerülték a szexualitást. -Sz.G. megj.) Hasonlóképpen, legalább az egyik, ma kísérletekben gyakran használt agresszív patkánytörzs úgy alakult ki, hogy -megint csak nem ismerve fel a normál fejlődés alapjait - az újszülötteket izolálták anyjuktól. fontos megjegyezni tehát, hogy a tudósok kulturális előfeltevéseikből kiindulva hoztak létre abnormális viselkedésű állatokat. Nagyon is számít tehát, milyen kulturális előfeltevéseink vannak.
"A kultúra felette áll a biológiának" nézet ugyanezt idézi elő emberi lényekkel is. 
  Azáltal, hogy nem értjük meg a babákat és szükségleteiket, a fajunkra nem jellemző emberi lényeket teremtünk. Csak onnan tudjuk, hogy ez a helyzet állt elő, hogy megismertük az evolúciósan optimális nevelési körülményeket: a jellemzően kis létszámú csoportokban élő vadászó-gyűjtögetőket. Ők sokkal bölcsebbek, fogékonyabbak és jellemesebbek, mint mi az USA-ban manapság.
Így az utolsó szempont:
10. Azok az élmények, amelyek következetesen megsértik az evolúciót, aláássák az emberi természetet.
Amikor a fajra nem jellemző gyermeknevelési szokások uralkodnak el, odajutunk, hogy az emberek egészsége és szociális tulajdonságai károsodnak (amit abban ismerhetünk fel USA-szerte, hogy depresszió-, szorongásjárvány, magas öngyilkossági ráta, és elterjedt droghasználat a jellemző). Az ilyen félrenevelt teremtmények amúgy jól teljesítenek a teljesítménytesztekben vagy az IQ tesztekben, de máskülönben veszélyes csúszómászók, akik úgy élnek, mintha a világ körülöttük forogna. Egy rakás okos csúszómászó ("öltönyös kígyók") nyüzsögnek a Wall Streeten és mindenhol máshol, romlásba döntve országunkat.
Mi a teendő?
(1) Mondja el másoknak is a babák szükségleteit (pl. küldje tovább ezt a cikket)
(2) Figyeljen a babák szükségleteire, és érzékenyen reagáljon jelzéseikre.
(3) Támogassuk a gyermekeik szükségleteire érzékeny szülőket. Ez sokkal több intézményi és szociális támogatást igényel, beleértve a hosszabb gyermeknevelési időszak biztosítását.
(Forrás:tenyek-tevhitek)

2013. december 16., hétfő

A 6 leghatékonyabb módszer, ha még mindig bepisil éjszaka a gyermeked

Sok gyerek viszonylag későn lesz teljesen szobatiszta, ám ti hamarabb felülkerekedhettek a problémán.

A kutatások szerint a legtöbb gyerkőc átalussza az éjszakát bepisilés nélkül négyéves korára, de az, hogy mikorra bír ki minden egyes éjszakát, gyermekenként változik. Minden hetedik hétévesből egy rendszeres ágybavizelő - szerencsére 90%-uk felhagy ezzel a szokással a tízes évei elejére.
Ha tehát az orvos nem mutat ki szervi okot, nem kell különösebben aggódnod azért, mert csemetéd még nem teljesen szobatiszta - ám nyilván mindkettőtök élete könnyebb lenne, ha mielőbb felül tudnátok kerekedni a problémán. Az alábbi tippek ebben lehetnek segítségetekre.

Hólyagtorna

Az éjszaki bepisilés valószínűsége csökkenthető a hólyag izomzatának és méretének növelését célzó gyakorlatokkal. Vannak gyerekek, akik azért pisilnek be, mert nem elég nagy a hólyagjuk.
Amennyiben a gyerek nem megy ki azonnal, hanem ellenáll a vizelési ingernek - azaz fokozatosan növelitek a vizelések közötti időtartamot -, akkor idővel nagyobb lesz ez a szerve.
Ha a vizeletét visszatartja pisilés közben azzal tovább erősítheti a hólyag izomzatát. Mindez egyszerűen hangzik, ám a részletek is jelentőséggel bírnak, ezért a gyakorlatokat csak orvosi útmutatás alapján szabad végezni.

Az evési-ivási szokások változtatása

Az evési-ivási szokások megváltoztatása is hozzájárulhat a probléma orvoslásához. Elalvás előtt soha ne adj a gyereknek olyasmit, ami koffeint tartalmaz - és itt nem a közismerten élénkítő hatással bíró teára gondolunk, hanem a csokoládéra és a szénsavas üdítőkre, amelyek ugyancsak bővelkednek ebben az élénkítő hatású anyagban. A koffein ugyanis fokozza a vizelet kiválasztását, ami szintén hozzájárulhat az ágybavizeléshez. A fentieken túl a folyadékbevitelt is ajánlatos csökkenteni az elalvás előtti órákban.

Felébresztés

Ez a technika csupán annyit jelent, hogy éjszaka felébreszted a gyereket, és kiviszed a vécére. Ez egyes csemetéknél beválik, másoknál viszont nem. Vannak szakértők, akik szerint a gyerkőc megszokhatja, hogy szülei felébresztik, és ez gátolja, hogy szükség esetén maga is fel tudjon kelni. Ráadásul így a szülő így nem arra ösztönzi a kicsit, hogy kevesebbet pisiljen éjjel, hanem éppen arra, hogy többet. Ha azonban a te lurkód mélyen alszik, segíthet a felébresztés. Próbáld ki, aztán döntsd el, hogy érdemes-e alkalmaznod.
Mesék és színezők
Az ágybavizelés hátterében lelki okok is állhatnak. Mind a rendszeres mesehallgatás, mind a színezés segíthet a gyereknek a benne lévő feszültségek levezetésében - kattints ide ingyenesen letölthető mesékért és színezőkért.

Jutalomtábla - kisebbeknek

A jutalomtábla remek módja annak, hogy a kisebb gyerek a sikerekre koncentráljon. Készíts - vagy vásárolj - egy táblát, amin a hét napjai szerepelnek. Gyermeked színezéssel vagy matricákkal jelölhet minden éjszakát, amit sikerül baleset nélkül megúsznia.
Egy rövid idő után - mondjuk egymás után három éjszaka - adj a lurkónak valamilyen jutalmat, például plusz tíz perc a kedvenc műsorából, egy barát meghívása vagy bármi más, ami örömöt szerez neki. A tapasztalatok szerint a jutalomtábla nagyon hatékony, mert a gyerek eredményeit hangsúlyozza, nem pedig a kudarcait. Emellett láthatóvá teszi a fejlődést, ami mindkettőtöket felvidít.

Enuresis-riasztó - nagyobbaknak

Az enuresis-riasztó valójában egy érzékelő, amit a gyerek ruhájára vagy ágyba kell tenni. Ha nedvesség éri, hanggal, illetve rezgéssel jelez - azaz felébreszti a lurkót, aki így kimehet a mosdóba, és aztán segítséggel rendbe rakhatja az ágyát. Az elv az, hogy egy idő után a gyerek a vizelést összeköti a felébredéssel.
Mielőtt használnád a riasztót, mutasd meg a gyereknek a működését - különös tekintettel a hangra és a rezgésre, nehogy megijedjen, amikor a szerkentyű az éjszaka közepén megszólal.
A riasztó a hatéves vagy idősebb gyerekeknél működik a legjobban - jellemzően sikeresebb, mint a gyógyszerezés, és ritkább a visszaesés is. Ugyanakkor mind a gyerkőcnek, mind neked motiváltnak kell lennetek, mert hónapokig eltarthat, mire kézzelfogható eredmény tapasztalható.

Értsd meg a helyzetét!

A fentieken túl fontos az is, hogy kellően empatikus légy. A szidás és büntetés csak ronthat az áldásosnak amúgy sem nevezhető állapotokon, és hosszú távon negatívan befolyásolja a gyerek önértékelését, míg a dicséret és bátorítás hozzájárul a helyzet mielőbbi feloldásához. Azok a gyerekek, akiknél sokáig tart a vizelettartás kialakulása, nagyon is tisztában vannak a problémával, főleg a nagyobbak - ami már önmagában is frusztráló. Mindig légy megértő és együttérző, még ha nehéz is, amikor a héten már negyedszerre teszed rendbe az ágyat.

Cikkünk Sue Atkins Legyél te a legjobb szülő című könyvének segítségével készült, amely a Panem Kiadó gondozásában jelent meg.
(Forrás:  femina)

2013. december 11., szerda

BÁNTALMAZTAK? MEGALÁZTAK? CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATA LETTÉL? (Ingyenes segélyvonal:06-80-20-55-20)

Krízisvonal a családon belüli erőszak kezelésére

Ingyenes segélyvonal: 06-80-20-55-20 (új ablakban)Kiszolgáltatott helyzetben van? Bántalmazták vagy megalázták? Családon belüli erőszak áldozatává vált? Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat ingyenes segélyvonalát: 06-80-20-55-20. A Szolgálat már elektronikus úton is elérhető a http://www.krizistelefon.hu, illetve az alábbi e-mail címen: okit@szmi.hu.
A Szolgálat a nap 24 órájában segít Magyarországon élő magyar és nem magyar állampolgárnak. Elsődleges feladata a tájékoztatás, szükség esetén azonnali beavatkozás. A Szolgálat helyszíne szigorúan titkos, a hívóval személyes találkozásra nincs lehetőség. A lefolytatott beszélgetéseket magnófelvétel nem rögzíti, a munkatársak szigorú titoktartási kötelezettséggel dolgoznak. A Szolgálat tanácsadói az ország bármely területéről beérkező hívásokra a telefonáló kérésére vagy vele egyeztetve azonnali intézkedést vagy elhelyezést kezdeményezhetnek. A Szolgálat együttműködik a Magyarországon működő intézményekkel, más telefonos szolgálatokkal és civil szervezetekkel.
Segítünk, ha Ön is akarja!

Az Országos Kríziskezelő és Információs Szolgálat elektronikus úton is elérhető a http://www.krizistelefon.hu/, illetve az alábbi e-mail címen: okit@szmi.hu.

Forrás: 
 http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=1052&articleID=5223&ctag=articlelist&iid=1


Kiszolgáltatott helyzetben van? Bántalmazták vagy megalázták? Családon belüli erőszak áldozatává vált? Hívja az ingyenes segélyvonalat: 06-80-20-55-20. Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

KIMISZ Áldozatsegítő szolgálat

Ez a szolgálat azoknak tud segítséget nyújtani, akik bűncselekmény áldozatai lettek közvetve, vagy közvetlenül.
A szolgálat teljeskörű tájékoztatást ad jogsegély lehetőségéről, ügyintézésről, pénzügyi segítséget nyújt, de az alábbi linkre kattintva bővebben olvashattok róla:
http://www.kih.gov.hu/alaptev/aldozatsegito

2013. december 10., kedd

Értékeld át a tökéletesség fogalmát!

A szépség nem tökéletesség. Felette áll. Belülről fakad, miközben áthatja a szeretet. Komplex egész, amit nem lehet, és nem is tudunk mértékegységekkel leírni, formákkal azonosítani. Ezt bizonyítja az a videó is, amit most találtunk nektek! 

A kirakatokban látható próbababák mind egy idealizált képet festenek az emberi testről. Tökéletesen karcsúak, magasak, és minden ruhadarab szinte feszítve üzeni rajtuk: ilyen a jó nő/pasi alkata. Azonban a kirakati bábukkal ellentétben, mi nem vagyunk tökéletesek. 


De ez miért is lenne baj?


Nem létezik olyan, hogy tökéletes. A szépség, nem egyenlő a tökéletesnek vélt külsővel, belülről fakad.

Ezt hivatott bemutatni az alábbi videó is: kiváló ötlet, meglepett emberek a kirakatok előtt!
A videón néhány igazán különleges kirakati bábut készítenek, melyeket testi fogyatékkal élő emberekről mintáztak, majd ugyanolyan szépen felöltöztették őket, mint idealizált társaikat. Egy üzlet karácsonyi kirakatában aztán lecserélték a kifogástalan küllemű próbababákat. 
Érdekes megnézni, hogy milyen reakciót vált ki az emberekből az akció.


(Forrás: pozitivnap)

Együtt az Emberi Jogokért

Az emberi jogok alapját az egyén iránti tisztelet elve képezi. Alapvetően abból indulnak ki, hogy minden ember erkölcsös és ésszerűen gondolkodó lény, aki megérdemli, hogy méltósággal kezeljék. Azért hívják őket emberi jogoknak, mert egyetemesek: Nemzetek vagy meghatározott csoportok élvezhetnek olyan jogokat, amelyek csak rájuk vonatkoznak, de az emberi jogok minden embert megilletnek – függetlenül attól, hogy ki ő, vagy hol él –, pusztán azért, mert él.

Youth for Human Rights International
(Fiatalok az Emberi Jogokért)

A Fiatalok az Emberi Jogokért (YHRI) az Együtt az Emberi Jogokért testvérszervezete. A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezetét 2001-ben alapították. Ez a szervezet a fiatalokat az egész világon az emberi jogokra, elsősorban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára oktatja, hogy a béke és tolerancia szószólóivá váljanak. Az YHRI mára globális mozgalommá vált, amelyben egyének, csoportok, közösségi és nemzeti vezetők vesznek részt, akik továbbadják az emberi jogok üzenetét, és azt, hogy hogyan lehet őket megvalósítani és megvédeni.
A Fiatalok az Emberi Jogokért olyan kiadványokat biztosít az emberi jogok megtanításához, amelyeket osztálytermi, illetve nem hagyományos oktatási környezetben is fel lehet használni. Az YHRI anyagainak célja, hogy különböző hátterű fiatalok számára kommunikáljanak, de bármely generáció figyelmét felkeltik. Az emberi jogokat konferenciákon, szemináriumokon keresztül, sőt hip-hop zene és tánc segítségével tanítják, így az üzenet a világon mindenhová eljut.
www.youthforhumanrights.org

Nemzetközi emberi
jogi törvények

1948-ra az ENSZ új szerve, az Emberi Jogok Bizottsága vonta magára a világ figyelmét. Eleanor Roosevelt dinamikus elnökletével – aki Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök özvegye volt, az emberi jogok bajnoka, és az Egyesült Államok ENSZ-küldötte – a Bizottság nekilátott egy dokumentum megfogalmazásának, amely végül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata címet kapta. Roosevelt asszony, akit a dokumentum ihletőjének tartanak, „az egész emberiség nemzetközi Magna Chartájának” nevezte a Nyilatkozatot. Az ENSZ 1948. december 10-én fogadta el a Nyilatkozatot.
Bevezetésében és 1. cikkében a Nyilatkozat egyértelműen kinyilvánítja minden emberi lény veleszületett jogait: „Az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz. […] Minden emberi lény szabadnak születik, és azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik.”
Az ENSZ tagállamai megfogadták, hogy együttműködnek abban, hogy népszerűsítsék az emberi jogok harminc cikkét, amelyeket a történelem során először gyűjtöttek össze és foglaltak egyetlen dokumentumba. Ennélfogva e jogok közül sok szerepel ma – különböző formákban – a demokratikus nemzetek alkotmányos törvényeiben.

AZ EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATA
A hivatalos dokumentum

1. cikk
Minden emberi lény szabadnak születik, és azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.
2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül, hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.
Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm, vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.
3. cikk
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.
4. cikk
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedés minden formája tilos.
5. cikk
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
6. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.
7. cikk
A törvény előtt mindenki egyenlő, és bármiféle megkülönböztetés nélkül joga van ahhoz, hogy egyenlő védelemben részesüljön a törvény előtt. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
8. cikk
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
9. cikk
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni.
10. cikk
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kötelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.

11. cikk
  1. Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnösségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
  2. Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
12. cikk
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
13. cikk
  1. Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni, és lakóhelyét szabadon megválasztani.
  2. Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
14. cikk
  1. Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni, és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
  2. Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti, kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
15. cikk
  1. Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
  2. Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.
16. cikk
  1. Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
  2. Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
  3. A család a társadalom természetes és alapvető alkotó­eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
17. cikk
  1. Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
  2. Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
20. cikk
  1. Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
  2. Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kötelezni.
21. cikk
  1. Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
  2. Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
  3. A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell, hogy kifejezésre jusson.
22. cikk
Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy – az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen, és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival – a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.
23. cikk
  1. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
  2. Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
  3. Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít, és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
  4. Minden személynek joga van másokkal együtt szakszervezet alapításához, és érdekeinek védelme céljából szakszervezetekhez való csatlakozáshoz.
24. cikk
Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozáshoz, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.
25. cikk
  1. Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
  2. Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
26. cikk
  1. Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt – érdeméhez képest – egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
  2. A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
  3. A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
27. cikk
  1. Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részesedéshez.
  2. Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
29. cikk
  1. A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
  2. Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
  3. Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.
30. cikk
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.

2013. december 8., vasárnap

Az örökbefogadás egyszerűsítése

Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Soltész Miklós kiemelte: a kormány az elmúlt években több fontos intézkedést tett az örökbefogadás megkönnyítésére, így csökkent az adminisztráció, bevezették az örökbefogadási gyest. A jövőben további változásokat terveznek, például központi nyilvántartási rendszert vezetnek be az örökbefogadás egyszerűsítésére – közölte.
Soltész Miklós emlékeztetett: 2012. végi adatok alapján mintegy 1600 pár és egyedülálló szeretett volna örökbe fogadni, és összesen több mint 2200 gyermek várt új szülőkre. Az örökbefogadók nagy része kisgyermeket, elsősorban újszülöttet és egészséges gyermeket szeretne. Mivel az örökbefogadás hatalmas felelősség, érthető ez a gondolkodás – vélekedett. Az államtitkár közölte: azért, hogy közelítsék e két számadatot egymáshoz, javítani kellett a jogszabályokon, de a társadalmi gondolkodás megváltoztatása és a civil szervezetek segítése is fontos.
Soltész Miklós kifejtette: 2011-től egyértelműbbé váltak az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás szabályai. Bevezették az örökbefogadói gyest, amelynek keretében a háromévesnél idősebb gyermek esetében 6 hónapig gyest kaphat az örökbefogadó szülő. Bár az várandós nőknek igyekeznek nagyobb védelmet adni – például eltitkolhatják lakcímüket, hogy a hatóságok ne oda küldjék a gyermeke iratait -, a vér szerinti szülőnek ismerni kell az adatait, és azt, hogy neki vagy az apának volt-e örökletes betegsége – mondta.
Az államtitkár a tervezett változások között jelentősnek nevezte a nyilvántartás korszerűsödését, a központi nyilvántartás bevezetését, továbbá azt, hogy az anyakönyvi kivonatokat a gyámhivatalok szerzik be, nem az örökbefogadó szülők. Emellett 15 napról 8 napra csökken az újszülöttek kihelyezési határideje az örökbefogadó családhoz. Hozzátette: mindemellett a nevelőszülői hálózatot erősítése is fontos, ők is nagyobb támogatást kapnak. Soltész Mikós köszönetét fejezte ki az örökbefogadásban közreműködő civil szervezeteknek, amelyek meglátása szerint sok gyermek életét és sok család mindennapjait segítik.
Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke a nyílt örökbefogadásról beszélt, ezen eljárás előnyének nevezve, hogy a gyermekek nem kerülnek be az állami rendszerbe, hiszen szinte azonnal családba kerülnek, már egyhetes korukban, ami az újszülöttek és az örökbefogadó szülők közötti korai kötődést segíti. Mórucz Lajosné üdvözölte az egységes nyilvántartást, úgy értékelte, ez az újítás nagy mértékben segíti a munkájukat.
(Forrás: net)

Hivatásos nevelőszülő -- főállású anya kerestetik

http://data.munka.hu/data/mediatar/pdf/felujitottak/neveloszulo.pdf


"Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről,
gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet."
/Angela Schwindt, idézet a Fészek Egyesület honlapjáról/
Hétfő: Szabolcs mosogat, Norbi felmos, a fürdőszobát Robi takarítja... 
A hét többi napján is beosztják a munkát a gyerekek. 
Az étkezőben tábla, rajta a nem éppen szokványos órarend, 
amit ők állítanak össze. 
A kistelepülés egyik utcájának utolsó házában kissé zajos az élet, 
az anyuka éjjel-nappali szolgálatot vállal, nyolc csemete van a családnál. 
A 48 éves asszony azt mondja, minden a legnagyobb rendben zajlik, 
el sem tudna mást képzelni az életében. 
A gyerekek szeretetre vágynak, amit megkapnak a családtól. 
Senki nem zavarja a másikat, és tanulni is tudtak egymás mellett.”
Kis történetünket olvasva sokan gondolhatnánk, 
hogy egy nagycsalád hétköznapjaiba tekintünk be. 
A nyolc kicsi azonban, aki a család három saját
– már felnőtt –
gyermeke mellé érkezett, öt különböző szülői házból került ide, 
és a remények szerint legtöbbjük hamarosan újra otthon lehet; 
a „befogadó” anyuka hivatásos nevelőszülő.
Sokan vágyódnak nagy család után, ami igen nehéz, felelősségteljes döntés,
különösen, ha valakinek nem lehet saját gyermeke, egyedülálló, elvált,
vagy gyermekei már felnőttek. 
Ilyenkor dönthet egy házaspár, vagy akár egyedülálló úgy, 
hogy nevelőszülőként teremti meg maga körül a nagycsaládot, 
de sokan saját, kiskorú gyermekeik mellett is vállalják a
nevelőszülői hivatást.
"Nevelőszülőnek lenni társadalmi szerep: gyönyörű hivatás, 
gyötrelmekkel teli vállalkozás, az életnek értelmet adó feladat.”
– mondja egy nevelőszülői hálózat vezetője
(Forrás: net
Amit tudni kell a témában, itt olvasható
+ a sajtótájékoztatóról a videó

Baranya megyében több mint 800 gyermek nélkülözi vér szerinti családjuk gondoskodását.
Ezt a szülői gondoskodást,
a legtöbb gyermek esetében nevelőszülők pótolják.
Sajnálatos tény, hogy miközben hazánkban
a gyermekszületések száma csökken,
arányaiban egyre több gyermek számára kell
valamilyen formában családpótló ellátást biztosítani.
A "intézeti" nevelés elkerülése,
az érintett gyermekekről történő legmegfelelőbb gondoskodás érdekében
több nevelőszülőre van szükség. 
 A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ ennek érdekében 
olyan családokat keres,
amelyek elhivatottak és alkalmasak szeretetüket átadni,
és a rászoruló gyermekekkel családjukat megosztani.
E feladatra vállalkozó családoknak foglalkoztatási jogviszonyt,
képzést, szakmai támogatást,
továbbá a gyermekek ellátásához anyagi juttatásokat
és korlátozott mértékben nevelőszülői ház működtetése formájában,
akár ingyenes ingatlanhasználatot is biztosítunk.
Feltételek: 
 a jelentkező személyisége, egészségi állapota
és környezete alapján alkalmas legyen
a gyermekekről történő megfelelő gondoskodásra.
A feltételek meglétének elbírálása a jogszabályok,
továbbá
a Gyermekvédelmi Központ szakmai protokollja alapján történik.

Jelentkezni és bővebb részletekről érdeklődni:

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ
7626 Pécs, Egyetem u. 2.
Tel:: 72/ 518-305
nszt@bmgyk.hu
www.bmgyk.hu
(Forrás: fapados)

2013. december 7., szombat

Kerekesszékkel a kifutón

A fogyatékkal élő modelleké volt a kifutó kedden délután a pécsi Tudásközpontban. A Special Fashion divatbemutatója egy egész napos program része volt, melyet a Kerek Világ Alapítvány szervezett a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából. Az újdonsült modellek debütálását az Abszolút Nő sem hagyhatta ki.

Ahogy korábban arról már beszámoltunk, a Special Pécs Klaszter, a J-moments fotóstúdió közösen létrehoztak egy közösséget, Special Fashion néven. Céljuk, hogy önbizalmat öntsenek azokba az emberekbe, akik önhibájukon kívül nem tudnak megfelelni a tökéletes szépségideálnak. Egészséges és fogyatékkal élő fiataloknak segítenek a helyes énkép kialakításában, többek között profi fényképeket készítenek a vállalkozó szellemű modellekről.
A fotózás mellett egy Pécsett még teljesen új dologgal is készültek a Special Fashion csapat tagjai. A fogyatékkal élők világnapjára divatbemutatót szerveztek a vállalkozó szellemű modellekkel.
- Budapesten az Ability Fashion már évek óta megy, de  Szombathelyen és az ország több városában is szerveznek divatbemutatót fogyatékkal élő modellekkel. Ezeknek a rendezvényeknek nem a szenzációhajhászás a célja, hanem az, hogy a fellépő modellek elfogadják és szeressék magukat, és egyben ezt az üzenetet közvetítsék a közönség felé is: Szeresd önmagad! – ismerteti a program lényegét Kuti Judit, a Special Pécs fotósa.
IMG_9010
Csoportkép a divatbemutató után (Fotó: Rédl Károly)
Kivirultak a kifutón
Összesen 14 vállalkozó szellemű modell vonult végig a széksorok között kedden délután, egytől egyig nagyon csinosan és lelkesen. Nem is csoda, hiszen önkéntes alapon több segítsége is akadt a csapatnak. A lányok sminkjét – egy másik kozmetikussal közösen -Várhelyi Alexandra készítette el.
-  Nagyon szívesen vállaltam a sminkek elkészítését. Szeretem a munkámat és fontosnak tartom az önzetlen segítséget is. A lányok nagyon élvezték, hogy sürögtek-forogtak körülöttük, és úgy érzem, meg voltak elégedve a végeredménnyel. Abszolút rám bízták magukat, és ez jó érzés volt.
A helyszínt a Tudásközpont biztosította, melynek egyik konferenciatermét rendezték be az eseményre. A modellek biztonságos vonulása érdekében a széksorok között alakították ki a kifutót.
A közönség többségében a modellek családtagjaiból, barátaiból és ismerőseiből állt, de a szervezők szerint akadt néhány teljességgel kívülálló néző is.
- Úgy láttam, nagyjából a közönség 10-15 %-ának nem volt semmilyen kötődése a fellépőkhöz, ők valószínűleg kíváncsiságból jöttek el és nagyon remélem, hogy jó érzéssel távoztak a rendezvényről – mondja Judit.
A divatbemutató igencsak szükséges kezdeményezés volt, a társadalom nagy része ugyanis még mindig kétes érzelmekkel fordul a témához, illetve a fogyatékkal élő modellek felvonulásához. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a ruhafelajánlások körüli nehézségek. A szervezők ugyanis csupán KÉT olyan üzletet találtak a városban, aki hajlandó volt hozzájárulni a civil kezdeményezéshez és biztosítani néhány ruhadarabot a bemutatóhoz.
IMG_8361
Bálint és Tímea a fellépés után (Fotó: Rédl Károly)
További tervek
A Special Fashion keddi programja első lépés volt a változás irányába. A tegnapi rendezvényen többek között tesztelték azt, hogyan működik egy ilyen divatbemutató, miként lehet áthidalni a technikai akadályokat és hogy érzik magukat a vállalkozó szellemű modellek a kifutón.
- A későbbiekben szeretnénk egy olyan divatbemutatót szervezni, ahol a fogyatékkal élő és az egészséges modellek együtt vonulnak a színpadon. Ám mivel célunk az, hogy mindenki elfogadja és szeresse önmagát, így biztosan nem a megszokott modellek lesznek a főszerepben, hanem a teljesen átlagos, civil emberek. Ezt a programot pedig összekötnénk egy előadássorozattal, ahol szakemberek beszélnek az önelfogadás mikéntjéről – mesél a további tervekről a fotós.



A modellek jól érezték magukat
Endrédi Bálint
“Eleinte a fotózástól is ódzkodtam, Juditnak fél évébe került, mire rávett, és akkor is csak azzal a feltétellel vállaltam, hogy egy csinos lánnyal állok modellt neki neki – meséli nevetve.
A ruhákat én választottam ki, Timi (a stylist) pedig abban segített, hogy miként dobjuk fel az összeállítást. Így került a nyakamba egy kockás sál, ami azért is vicces, mert sálat én sosem hordok díszítőelemként.”
Vaski Nóri
“Nagyon jó érzés volt, hogy amikor beléptem a ruhaüzletbe, az eladó rám nézett és egyből megtalálta a hozzám legjobban illő ruhát. Elég nyitott személyiség vagyok, sok mindent csinálok – a mai programban például szervezői szerepet is vállaltam – de modellként most debütáltam.”
Kopa Marcell 
“Jó érzés volt színpadra állni, főleg úgy, hogy a divatbemutatót egy csinos hölggyel karöltve mi zártuk le. Megadtuk a módját, lejtettünk egy táncot. A hétköznapokban is szeretek öltözködni, ám mivel látássérült, vagyis teljesen vak vagyok, így a ruhák összeállításában édesanyám és a nagymamám segít. Ők igazi divatdiktátorok.”
Kopa Marcell (Fotó: Rédl Károly)
Kopa Marcell (Fotó: Kuti Judit)
Rauschenberger Éva
“Kifejezetten örülök, hogy szoknyában vonulhattam végig a kifutón, mert a hétköznapokban, a kerekesszékem miatt szinte csak nadrágban járok. A színpadra lépés előtt egyébként nagyon izgultam, hiszen még sosem voltam modell, ráadásul sok barátom és ismerősöm eljött megnézni. Az egész nagyon jó élmény volt, főleg a gyönyörű smink, haj és ruha miatt.
Fotó: Kuti Judit
Rauschenberger Éva (Fotó: Rédl Károly)


Akik hozzájárultak a Special Fashion divatbemutatójához
  • Special Pécs Klaszter
  • Fogd a kezem Alapítvány
  • Kerek világ Alapítvány
  • Csorba Győző könyvtár / Tudásközpont
  • J-moments -fotók
  • Zora Fashion – ruha
  • Tatuum Pécs – ruha
  • Béres Bettina – sminkes
  • Lengyeltóti Orsolya – fodrász
  • Kócolló szépségcentrum, Bánusz Ágnes
  • Várhelyi Alexandra -smink
  • Lánczos Benkő Tímea, stílustanácsadó
  • a helyszínen a zenét Hartmann Joci szolgáltatta                                                                      (Forrás: pecsma)

A csodavárás pszichológiája


Egy felnőtt talán mosolyog azon, hogy a kicsik milyen örömteli naivitással várják az ünnepeket. Próbáljunk meg azonosulni ezzel, és ez számunkra is gyógyító lehet!
Bármennyire is harsogja felénk a média, hogy az ünnep lényege az ajándékosztás, a még "romlatlan" gyermek mástól ragyog: számára a legnagyobb élmény a várakozásé. Azé az izgalomé, amely áthatja a decembert, és amely minden ünnepre hangoló megnyilvánulásával maga a csoda.

Az utca fényei, az első hópelyhek szállingózása, a konyha illatai, az adventi koszorú "behangolása" és mindenekfelett a meghittséggel átitatott együttlétek öröme, amikor anya és apa időben ér haza, és mesét mond, vagy együtt játszik a gyerekekkel, oldott hangulatban. Közösen zajlik ilyenkor mindaz, ami az év közbeni kapkodásban lényegét veszti: a főzőcskézés, a fadíszítés, a képeslapok megcímzése, az ajándékok beszerzése és csomagolása.
A felnőtt komoly ajándékot adhat át ilyenkor gyermekének, ami nem pénzbeli értékében mérhető: megtaníthatja számára a varázslás művészetét, a biztonság érzetét, az ünnep rendkívüliségébe való belefeledkezés élményét. Egyéb pszichológiai hatásai is vannak a közös készülődésnek: koncentrációra és körültekintésre nevel, gondoskodásra, szépérzékre, táplálja a hitet, a csodákban való elmélyülést, a szeretet melegébe való intim belehelyezkedés képességét.
Érdemes élni az ünnepvárás hozta lehetőségekkel, mert túl gyorsan bekövetkezik az az idő, amikor gyermekeink már kinőnek a csodavárás áhítatából. Vagy nem - ha segítünk ezt mélyen meggyökereztetni bennük, így adva szárnyakat és erőt az élethez, hogy egy nap ők is így hagyományozzák a tél szokásait unokáinkra.
(Forrás:origo)
 

2013. december 5., csütörtök

Télapó munkában


 

Kormos István

Télapó munkában

Erdőben csöpp ház,
elbújva szinte.
Előtte sétál
három széncinke,
tetes teteje
nagy piros kucsma!
Micsoda ház ez?
Biza nem kocsma!
Télapó lakik
magában ottan -
Nézzünk be loppal,
Mit csinál mostan?

Abban a házban,
a nagy szobában
Télapó ül egy
sámlin magában,
kicsi a sámli,
de nagy a gondja,
mert kinn a zord szél
a havat hordja,
és Télapónak
indulni kéne -
Ki mondaná meg,
ugyan mi végre?

Hát Télapónak
azért kell menni,
mert ma estére
várja mindenki.
Dugig a zsákja,
hátára kapja,
fejébe nyomva
már a kalapja,
kezében névsor,
sok-sok gyerekkel,
kiket a Télapó
igencsak kedvel.

 

 Udvarán csöpp szán,
csöpp szánon játék,
mennyi, de mennyi
tenger ajándék,
szán elé fogva
tüzes lovacska,
Télapó hoppsza!
felszáll a bakra.
Hiába zord szél,
hó keringelhet,
indulni gyorsan
Télapó csenget.

Száll a pici szánja
Által az erdőn,
fut a lovacska
úton, tekergőn,
Télapó nógat,
suhog az ostor,
ha oda vág is,
sohase rosszkor,
havas fák sorban
elmaradoznak,
látni már fényét
csöpp ablakoknak.

Szemben a szánnal
szalad a város,
jő egy ház, kettő,
tíz, ötven, számos,
széles az utca,
akár a tenger,
Télapó szánját
nézi sok ember,
lovacska kopp-kopp,
fut csuda trappban,
fehér hó szállong,
hull szakadatlan.

Télapó végül
szánról leszállva
piciny lovának
"Hőha!" -kiáltja,
hátán a nagy zsákja,
lábán nagy csizma!
(Ebben a házban
lesz öröm itt ma!)
Kapun bedobban,
egy ajtó koppan,
nagy kesztyűjében
kilincs elroppan.

Lép egy szobába,
de nem gyújt villanyt,
hogy körülnézzen
gyufát sem villant,
mert a kucsmáján
akkora csillag,
és az a csillag
csudásan villan,
s gondol csak egyet
és a subából
szoba-középre
fenyőt varázsol.

A fenyőfára
fuvint egy cseppet,
fenyőfa ága
ím belereszket;
még egy fuvintás,
s még egy (ez három):
szaloncukor függ
mindegyik ágon,
aranydió is,
szép, ringatózó,
s gyújtásra váró
sok csillagszóró.

 
 Áll a fenyőfa,
mint a mesében,
Télapó nézi,
szoba-középen,
zsákjából gyorsan
előhalászgat
piros labdákat,
hajas babákat,
kisautót, könyvet,
hintalovacskát,
és egy ugráló
picinyke macskát.

Az a csöpp macska
nyávog vidáman,
s nagy hajcihő lesz
ím a szobában:
három gyerek fut
lélekszakadva,
becsalta őket
az a csöpp macska.
No, ha futottak,
hamar megállnak,
amit csak látnak,
körbecsudálnak.



 

 Télapó menne
tovább a háztól,
de a gyerek mind
körötte táncol:
"Maradj kicsit még,
Télapó nálunk,
ülj le, míg mindent
meg nem csodálunk!
Mert temiattad
szép a karácsony:
valóra váltva
annyi sok álom!"

Mert maradásra
úgy kérincsélik,
s víg nevetésük
ér a szívéig,
Télapó székre
huppan egy percre,
s már ének röppen
magosba zengve:
gyerekhang szárnyal,
brummog utána:
gyúl csillagszóró,
szikrákat hányva.

Aztán a szánhoz!
Indulj, lovacska!
Télapó fölszáll
megint a bakra.
Mert még ma este
várja sok gyermek,
a függöny résén
elébe lesnek.
Fut a lovacska,
csengő csilingel,
vastag pelyhekben
a hó keringel.

 

 

 (Kép: Kormos István Télapó munkában (Róna Emy rajzaival))
-----------
Kormos István (Mosonszentmiklós, 1923. október 28. – Budapest, 1977. október 6.) magyar költő, író, műfordító, dramaturg, kiadói szerkesztő; második felesége Rab Zsuzsa költőnő.