2014. március 31., hétfő

Átadták a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket

Immáron ötödik alkalommal, összesen nyolc szervezett vehette át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Bár a cím pénzzel nem jár, csak feladattal, mégis egyre több pályázat érkezik évről évre, amely alapvető szemléletváltást is tükröz.

2010 óta lehet pályázni a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Salva Vita Alapítvány hozott létre azzal a céllal, hogy javítsa a fogyatékkal élő emberek munkavállalását, és segítse a munkáltatókkal való egymásra találást.

A díjat olyan szervezetek kaphatják meg, amelyet vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékkal élő munkavállalók toborzásával, foglalkoztatásával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. Eddig 36 szervezet részesült az elismerésben, köztük 16 olyan, aki már többször is kiérdemelte ezt a címet.

Az ENSZ 2006-ban fogalmazta meg a fogyatékosok jogairól szóló egyezményt, amelyet Magyarország 2007-ben ki is hirdetett a hazai törvénykezésben. Ennek az egyezménynek a második cikke szól az ésszerű alkalmazkodás követelményéről, amely „azokat az elengedhetetlen változtatásokat és módosításokat jelenti, amelyek nem jelentenek aránytalan és indokolatlan terhet, és adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékkal élő személyek jogainak gyakorlását”. Ezt a díjat pedig olyan szervezetek kapják meg, akik elkezdték alkalmazni ezt az ésszerű alkalmazkodást a gyakorlatban is, és ez az elismerés méltányolja az ő erőfeszítéseiket, kreativitásukat ezen a téren.

 Barabás Lőrinc trombitajátéka a díjátadón

Valódi feladatvállalás, szemléletváltás


Ez az elismerés csak részben az elért eredmények díjazása: egyben egy fontos feladatvállalás is. A szervezeteknek két évre előre kell gondolkodni, és további fejlesztéseket, feladatokat vállalni. Pénzjutalommal tehát nem jár a cím, viszont annál több feladattal, kihívással. Ennek ellenére újabb pályázók tűnnek fel a színen, ami nagyon jó irányt mutat.

A legfontosabb, hogy az alapítvány maga is hisz abban, hogy ezek az emberek többre képesek, mint amit a társadalom gondol róluk. Ezt José Cura operaénekes is kifejtette múlt heti magyarországi látogatása alkalmával, aki már évek óta támogatja az alapítvány munkáját. Azok a munkáltatók, akik a díjra érdemesek, pont ugyanígy gondolkodnak. Ez szükséges is, hiszen egy ilyen elgondolás megvalósításához elengedhetetlen az alapvető szemléletváltás.

A mutatók egyre jobbak – és az öröm is


Az elmúlt években jelentősen javult a fogyatékos emberek foglalkoztatottsága: 2010 óta 16 ezerrel nőtt a munkavállalók száma ezen a területen, és 40%-kal csökkent az álláskeresők aránya. Soltész Miklós államtitkár beszédében kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy nap mint nap találkozik és a szemébe nézhet olyan embereknek, akik eddig támogatásból, segélyből éltek, és most dolgoznak. „Látni azokat a szemeket, látni az örömöt az arcukon, átélni velük azt, hogy megváltozott az életük, hiszen az eddigi ’eltartottból’, ők maguk is hasznosnak, fontosnak, értékesnek érzik magukat.”


Azt is hozzátette, hogy néha nehéz és több figyelmet érdemelnek, de mindamellett viszont ezek az emberek a közösség összekovácsolói lesznek, és a befektetés hosszú távon sokszorosan megtérül. Szerinte a számok is azt mutatják, hogy jó irányba haladunk, és a társadalom is felkészült arra – melyet ez az elismerés is mutat –, hogy egyre több fogyatékos ember kapjon helyet a munkaerő piacon.

Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke elmondta, hogy hálás ennek az erőfeszítésnek, mert nem kell már erőltetni ezt a kérdést, sokszor már maguk az emberek beszélnek róla. Egy dallasi baptista pap szavait idézte, aki azt mondta, szívesebben látna egy igehirdetést, mintsem hogy hallana. A gyakorlati törekvéseknek köszönhetően pedig végre egyre inkább lehet erről a kérdésről beszélni, és szerinte fontos, hogy mindennapi témává váljon. Megköszönte a cégeknek, hogy kitűzték zászlajukra ezt a fontos feladatot. Bízik benne, hogy ez egy mindennapi területté válik az életben, és nem is kell megvitatni, hanem automatikus lesz.

A díjazott szervezetek között vannak önkormányzatok, számítástechnikával foglalkozó vállalat, kisvállalkozás is, és többek között az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara is kiérdemelte az elismerést.


A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést kapott nyolc szervezet:

Borhy Palota Kert Bt.
A kertészettel foglalkozó kisvállalkozás, amely 2011 óta fogad munkapróbás fiatalokat, esélyegyenlőségi tervet készített, amely a munkapróbára érkező fiatalok fogadására, támogatására helyezi a hangsúlyt.

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
2013 októberében a hivatal különböző osztályain dolgozó vezetők, munkatársak (60 fő) érzékenyítő tréningeken vettek részt, ahol a jelenlévők különböző fogyatékosságokról tudhattak meg többet. Jelenleg 4 megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik a hivatalban.

Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal és Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat
A szervezetben jelenleg 2 fogyatékkal élő munkavállaló dolgozik, 13 pedig saját intézményeinél. Látássérült munkavállalók jövőbeni foglalkoztatása érdekében az önkormányzat intézményi, szociális és humánpolitikai osztályának munkatársai érzékenyítő tréningen vettek részt, amelyen a résztvevők megismerkedhettek a látássérültek mindennapjaival.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A kar foglalkoztatotti létszáma 110 fő, megváltozott munkaképességű munkavállalóinak száma 5 fő. A kar kidolgozta a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű munkavállalók felvételére és megtartására vonatkozó irányelveket, szabályzatokat.

evopro Informatikai és Elektronizálási Kft.
Az evopro 2001-ben alapított budapesti székhelyű nemzetközi mérnökiroda. A vállalat jelenleg 3 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat. Dolgozói a cég 2014. januári orientációs napján átfogó képet kaptak a fogyatékossággal élőkről, helyzetükről foglalkoztatásuk előnyeiről.

Iron Mountain Magyarország Kft.
Az amerikai tulajdonú vállalat iratkezeléssel foglalkozik. A vállalat 2013 októbere óta 5 fővel növelte a megváltozott munkaképességű munkavállalóinak számát. Szkennelő operátori, fájlkezelői és takarítói pozícióban dolgoznak a cégnél fogyatékkal élő munkavállalók.

Jabil Circuit Magyarország Kft.
A Jabil Circuit Magyarország Kft. az észak-magyarországi régió egyik vezető gazdasági szereplője. A Tiszaújvárosban található elektronikai gyártó és összeszerelő üzemében 5100 főt foglalkoztat, köztük 79 megváltozott munkaképességű munkavállalót. A Budapesti Műszaki Egyetem 2013. októberi állásbörzéjén a vállalat a fogyatékkal élő hallgatók felé is nyitott.

Work Force Kft.
A Work Force Kft. munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó magyar tulajdonú vállalkozás. A szervezet újpesti telephelye a látássérültek foglalkoztatását biztosító fizikai call centerrel bővült 2013 szeptemberében, 13 megváltozott munkaképességű munkavállaló felvételére kerülhetett sor. 

( Forrás: http://hirek.prim.hu )

2014. március 27., csütörtök

Egy édesanya találmánya, amivel lábra állhatnak a mozgássérült gyerekek

Egy édesanya találmánya egy speciális hám, aminek a segítségével a mozgássérült gyerekek lábra állhatnak. Sőt szüleikre állva még sétálhatnak is. Az ún. Upsee Firefly szerkezetet jelenleg még tesztelik, egyre jobb eredményekkel.

Debby Elnatan, az édesanya végső kétségbeesésében találta ki a hámot. A kétéves Rotem születésekor agyvérzést kapott és nehezen mozgatja a kezeit és lábait. Debby titokban abban bízott, hogy a kisfia állapota egy idő után majd javul. De mikor kétéves lett az orvosok azt közölték vele, hogy a kisfiának fogalma sincs arról, mire való a lába.
article-2588157-1C88EBC000000578-331_634x444
„El se tudják képzelni, micsoda fájdalom egy édesanyának, ha ilyesmit kell hallania. Először azt se tudtam, hova kapjak. Abban biztos voltam, hogy változtatni akarok ezen, de nem tudtam, hogy kezdjek hozzá” – mesélte Debby. Ezután minden nap órákig sétált Rotemmel. „Egy idő után mindkettőnknek nagyon megterhelő volt, ezért kellett valami más megoldás. Estéket forgolódtam álmatlanul, mire megszületett az Upsee.”- mesélte az édesanya.
article-2588157-1C88EB6900000578-432_634x398
Az Upsee egy speciális hám, amit úgy alakítottak ki, hogy a gyerekek felegyenesedjenek benne. Emellett a szüleik lábára állva még lépegetni is tudnak, a szabadon maradt kezükkel pedig játszhatnak.
article-2588157-1C88AC4100000578-210_306x498
article-2588157-1C88AC4700000578-957_306x498
Az ötletnek elképesztő sikere lett Debby ismerősei között. Ők beszélték rá a feltaláló anyukát, hogy keressen egy céget, amely vállalja a sorozatgyártását az Upsee-nek.
article-2588157-1C88AC5300000578-127_306x423
Végül egy északír vállalat, a Leckey, vállalta el a találmány gyártását miután dizájnerek, mérnökök és textilipari szakemberek is megnézték azt.
article-2588157-1C88A54E00000578-782_306x423
Az Upsee Firefly-t azóta több országban is tesztelik a családok. A szerkezetnek Kanadában, Amerikában és Nagy-Britanniában is óriási sikere van.

(Forrás: hir.ma)

2014. március 26., szerda

Az egyedül netező, kíváncsibb gyerekek veszélyeztetettebbek


Hazánkban és a fejlettebb európai országokban egyre több kisgyermek internetezik évről évre, ez világosan kiderül az LSE által az egyes EU-országokban elvégzett kutatások alapján.

A kicsik ugyanakkor ritkán találkoznak potenciálisan veszélyes tartalmakkal – ez inkább a fiatal kamaszokra jellemző - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
Sok a fiatal, de rutintalan netező
Magyarországon az internetező gyerekek legnagyobb része (28 százalék) a fiatal, tapasztalatlan internetezők közé tartozik. Elsősorban kommunikációs, közösségi célokra használja a netet. - Derül ki az LSE 2013. júliusi jelentéséből. - A 28 százalék rendkívül magasnak számít a 17 százalékos uniós átlaghoz képest. Itthon a tapasztalt netező gyermekek aránya sajnos igen alacsony, mindössze 8 százalék.
A zaklatás a leggyakoribb
A magyar gyerekeket vizsgáló, „Az EU Kids Online magyarországi kutatásáról” címmel publikált kutatásban Ságvári Bence azt írja, „a kockázatos tevékenységekkel kapcsolatos tapasztalatok a korral egyértelműen nőnek – a fordulópont 14 és 15 éves kor között van, amikor hirtelen megnövekszik az ilyen tapasztalatokkal rendelkezők aránya.” Az adatokból kiderül, hogy a legfiatalabbak általában tapasztalatlanságuk és a komoly szülői felügyelet miatt jellemzően nem találkoznak potenciálisan ártalmas tartalmakkal. Ahogyan azonban a gyerekek nagyobbak lesznek, a felügyelet csökken, a tapasztalat nő, és a kíváncsi gyerekek egyre több tartalommal találkoznak, melyek között egyre több az ártalmas jellegű - figyelmeztetett az internetet.hu szakértője.
„Általánosságban a gyerekek 10% - a számolt be olyan rossz tapasztalatokról, amik internetezés közben érték őket. [...] A zaklatás esetében a legnagyobb az arány (72%), amit sokkal kisebb számban követ a szexuális tartalmú képekkel, videókkal való találkozás (30%) és a szexuális jellegű üzenetekkel, cselekvésekkel kapcsolatos tapasztalat (29%). Legkisebb arányban az online ismeretségekkel való offline találkozók végződtek rosszul (9%)” - olvasható a kutatásban.
Kevés magyar gyerek találkozik káros tartalommal
A kutatásból kiderül egyébként, hogy a magyar iskolások kétharmada netezik az iskolából, csaknem ugyanennyien közös otthoni számítógépről, 38 százalékuk pedig saját szobájából – ezek Európában igen alacsony arányoknak számítanak. A netezést általában 9 éves korban kezdik, és a számok azt mutatják, az egymást követő korosztályok egyre korábban kezdik online életüket.
A magyar gyerekek általában nem érzik úgy, hogy az internetezés, amivel átlagosan napi 85 percet töltenek, időt venne el családjuktól vagy a barátoktól. Negatív tapasztalatokról, például netezés miatt kialvatlanságról csak 8 százalékuk számolt be. Netezés közben egyébként nagyrészt videókat néznek (76%), házi feladatot készítnek (73%), közösségi oldalakat használnak (72) és csetelnek (61%), online játékokkal tízből hatan múlatják idejüket. Kicsi az aránya ellenben például azoknak, akik blogolnak (5%).
Biztonság szempontjából az értékek nem tökéletesek. Míg a gyerekek kétharmadának van nyilvános profilja valamilyen közösségi oldalon, csak felük rendelkezik az internet biztonságos használatához szükséges ismertekkel (nem kívánt személyek letiltása, személyes adatok védelme stb.). Ugyanakkor csak minden ötödik alkalmaz szigorú biztonsági beállításokat.
gyermekvedelem_screenshot_20120523130330_4_nfh.jpg

Azon gyermekek aránya, akik arról számoltak be, hogy zaklatták már őket online az adatfelvételt megelőző évben, 11 százalék volt, ami megfelel az európai átlagnak. Szexuális tartalmakkal a 9–16 évesek 16 százaléka találkozott, szexuális témájú üzeneteket pedig százból heten kaptak. Ez gyakoribb a 15-16 éves, mint a 11–14 éves korosztály körében, az arány közel kétszer akkora az idősebbeknél, az európai átlaghoz képest azonban a sexting (szexuális tartalmú szöveges üzenetek váltása) nem mondható elterjedtnek. Olyan személlyel, akit online ismertek meg, 7 százalékuk találkozott már offline is, ez is jóval gyakoribb ugyanakkor az idősebbeknél. 84 százalék ugyanakkor egyáltalán nem találkozott potenciálisan káros tartalmakkal. Egyszerre több kockázati tényező csak a vizsgált gyerekek 0,5 százalékánál jelent meg.
A szülőknek is volna még hová fejlődniük - több mint negyedük egyáltalán nem használja az internetet, és a használók harmada is tapasztalatlannak, bizonytalannak vallja magát. Ugyanakkor háromnegyedük beszél arról gyermekével, hogy mire használja az internetet, és viszonylag elterjedt a közös netezés, a gyermekeknek való segítés is. A fiatal gyermekek általánosságban több szülői támogatást kapnak ilyen téren, ami nem meglepő, hiszen az idősebbek igyekeznek kibújni a szülői kontroll alól.

Virtuális kalandok, online zaklatás – Felügyelet nélkül netező gyerekek


A gyerekek kétszer annyi időt töltenek a net előtt, mint azt szüleik hiszik, akik nem tekintik komoly problémának az online zaklatást. A fiatalok jelentős többsége találkozott már tiltott tartalmakkal, kapott szexuális jellegű felhívást felnőttektől, adott ki magáról túl személyes információt és tart kapcsolatot vadidegen online „barátokkal”.

Magukra maradt gyerekek

A szülők nem ismerik a technológiát, a rendőrség nincs felkészülve a határtalanságra
Az internet hasznos eszköze a tanulásnak, az információszerzésnek, a játéknak, a társas kapcsolatoknak. Veszélyei fölött sem szabad azonban szemet hunyni. Becslések szerint a gyermekbántalmazásról készült képfelvételek száma az interneten több millióra tehető, a felvételeken látható gyerekek száma pedig több tízezer. Sok kép több, mint 20-30 éve készült videókból származik, amelyet azóta digitalizáltak. Ha egy kép felkerül a netre az onnantól önálló életre kel. Képes átlépni minden határt és időkorlátot. Kitörölhetetlenek! A szülők sok esetben el vannak maradva a technológia terén és nem tudnak segítséget/támpontot adni a gyerekeknek. Az internet határtalanságát kihasználják a bűnözők, hisz leginkább onnan tevékenykednek, ahol a törvénykezések kevésbé hatékonyak és erősek. Épp ezért lenne szükség globális összefogásra, hívja fel a figyelmet az UNICEF Innocenti kutatóközpontjának legújabb tanulmánya.
Tények
  • A mostani, nemzetközi tanulmány kimondja, hogy a gyerekek a világ minden táján hasonló módon és hasonló célokra használják az internetet, ez alatt különösen a közösségi oldalak használata értendő.
  • Fő cél az ismerekedés és a kapcsolattartás. Ezen folyamatok közben az UNICEF tanulmány az online erőszak 3 különböző formáját vizsgálta: szexuális visszaélések, az ezt rögzítő felvételek, valamint a virtuális bántalmazás (cyberbullying).
  • Nehéz megbecsülni globálisan azoknak a honlapoknak a számát, amelyek gyermekbántalmazást ábrázoló képeket tartalmaznak. Az Internetfigyelő Alapítvány (IWF) 2010-ben több mint 16 700 szexuális gyermekbántalmazási esetet leplezett le, amelyekkel szemben intézkedéseket is tett, 2006-ban pedig körülbelül 10 600 egyedi weboldalhoz vagy honlaphoz tartozó URL-címet azonosított.
  • A hazai kutatások azt mutatják, hogy minden második 16 éves találkozott már online pornográf tartalmakkal akaratlanul és a megkérdezettek közül 10-ből egy mondta, hogy az interneten megismert idegen személy szexuális tartalmú beszélgetést is kezdeményezett.
  • Minden harmadik tizenéves pedig elküldte már fényképét vagy videóját online megismert idegennek.

Internet és pedofilia

Egyáltalán nem áll rendelkezésre információ azoknak az egyéneknek a számát illetően, akik az interneten környékezik meg a gyerekeket. Ez a tevékenység sok országban nem minősül bűncselekménynek  – köztük nálunk sem – , ezért nem is vezetnek róla nyilvántartást. A rendelkezésre álló, főleg az iparosodott országokban készült tanulmányokból kiderül, hogy a szexuális gyermekbántalmazás online elkövetői tipikusan jól képzett, munkahellyel rendelkező, főleg európai és észak-amerikai, különböző korú férfiak.

Tinik a hálón – hazai felmérés eredményei

Nem jellemző a szexuális kizsákmányolás céljából történő ismerkedés
Az Országos Kriminológiai Intézet és az ESZTER Alapítvány 15 éves, fővárosi középiskolások körében végzett reprezentatív kérdőíves felmérése szerint a gyermekek körében nem jellemző az idősebbek által, szexuális kizsákmányolás, visszaélés céljából történő online ismerkedés (azaz a becserkészés, a „grooming” jelensége). A kamaszok nagy része ugyan használja az internetet ismerkedésre, és nem ritka, hogy ezt “offline” szexuális kapcsolat is követi. Ez azonban főként kortársak közötti, valamint kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolat, tehát nem a fiatal hiszékenységét kihasználó szexuális visszaélés.
Online bántalmazás – erőszak a felnőttek háta mögött
Ugyanakkor a kortársak közötti online bántalmazás különböző formái (online bullying vagy cyberbullying) sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint amilyen hangsúlyt ez a bántalmazás médiában kap. Ezen a területen a látencia valószínűleg sokkal nagyobb is, mint a szexuális visszaéléseknél. A budapesti kutatás adataival egybehangzóak más vizsgálatok eredményei is, így például az Európai Unió 25 országában 2010-ben végzett EU Kids Online kutatás magyar és nemzetközi adatai.
A világon a gyerekek mindenhol arról számoltak be, 
hogy életükben komoly probléma az internetes zaklatás, 
a felnőttek viszont nem érzik ennek súlyosságát.
Az online zaklatásoknak elenyésző hányada realizálódik a való életben, a nagyobb gond inkább abból adódik, hogy mik történnek az online térben a zaklatás során. Ide tartozik a személyes- és intim adatok/képek megszerzése és az azzal való visszaélés, valamint az online zaklatás egyéb formái, pl.: lejáratás. Az UNICEF amerikai kutatása szerint azok a gyerekek, akik az iskolában erőszakoskodnak másokkal, valószínűleg maguk is elektronikus zaklatás áldozatai.

Miért veszélyes az online zaklatás?

Az internetes zaklatás elkövetői legtöbbször más gyerekek és fiatalok.
A zaklató anonimitása ijesztőbb lehet a gyerekek számára, fokozhatja a védtelenség érzését, így komolyabb sérüléseket okozhat.
Míg egy iskolai zaklatás hazatérve megszűnik, addig az internet miatt az áldozat otthon is áldozat marad.
A netes zaklatás nagy nyilvánosság előtt zajlik, még több tanú látszólagos beleegyezésével, mint az offline zaklatás során.

Okostelefonokkal még inkább nő a gyerekek veszélyeztetettsége

Európában az internethozzáféréssel rendelkező 9-16 éves gyerekek naponta 1-5 órát neteznek, Magyarországon ez az arány napi 2,5 óra (156 perc). A kutatóközpont felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek átlagosan havi 1,5 napot (39 órát) töltenek online, kétszer annyit, amennyit a szüleik gondolnak. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hazai kutatásából kiderült: a 13 és 17 év közötti fiatalok szinte mindegyike az otthonában is hozzáfér az internethez, van mobiltelefonja, közel a fele pedig okostelefonnal rendelkezik. A tendencia az okostelefon felé fordul, amit jól bizonyít, hogy Japánban a fiatalok többsége (60%) mobilinternettel csatlakozik a világhálóhoz.Az okostelefonok elterjedése behatárolja a szülők ellenőrzői és szabályozói lehetőségeit, így nő a gyermekekre leselkedő veszélyek száma. Világszerte számos bizonyíték van arra, hogy sok fiatal, különösképp a 12 és 16 év közöttiek, egészen személyes dolgokat is megosztanak.  Az EU Kids online 2010-es tanulmánya alapján minden 5. gyerek megosztja az otthoni címét, és minden 20. a telefonszámát is szerepelteti az adatlapon.
A gyermekek online szexuális zaklatása és kizsákmányolása globális probléma, amit hatékonyan megcélozni csak a minden szinten megvalósuló koordinált cselekvéssel lehet.Az UNICEF felhívja  a figyelmet, hogy a védekezési stratégiák kidolgozásánál tekintettel kell lenni az állam büntetőjogi védelméhez való jogára, valamint a Gyerekjogi Egyezményre is, ami kimondja, hogy tiszteletben kell tartani az információhoz való jogot, a véleménynyilvánítás szabadságát, az egyesülési-, és a magánélethez fűződő jogot. Bár az elsődleges cél a gyermekek online szexuális zaklatásának és kizsákmányolásának megszűntetése, a valóság az, hogy sok millió gyermekbántalmazást ábrázoló kép továbbra is elérhető az interneten és valószínűleg az is marad. Átfogó átratégiák kellenek ahhoz, hogy csökkentsük azon képek számát is, melyeket a jövőben készítenek, tárolnak és terjesztenek, akárcsak ahhoz hogy korlátozzuk az elérhetőségüket a potenciális zaklatók számára ugyanúgy, ahogy a gyermekek számára.
UNICEF
( Forrás: http://www.bebikkicsikesnagyok.hu/ )

Így óvhatók meg a gyerekek a virtuális világ veszélyeitől

Ahogy a való világban megtanuljuk a szabályokat, úgy az internet világának korlátait is el kell sajátítani - mondta Koren Balázs pedagógus. A matematika tanár a Smart Média Digitális Világ projekt keretében oktat kisdiákokat arra, hogyan vigyázzanak "magukra", személyes adataikra az interneten. A MédiaSmart Hungary célja az, hogy az alsós osztályokba járó gyerekeknek megtanítsa a helyes média- és ezáltal internethasználatot - mondta az InfoRádiónak a társaság projektvezetője.
"Az internet nem egy különálló világ, a mai életünk szerves része" - mondta Koren Balázs pedagógus. A való élet szabályaihoz hasonló alapvetések érvényesek rá - tette hozzá a pedagógus. "Ha elindulok haza az iskolából, nem állok szóba egy idegennel, az interneten sem fogok ismerkedni, nem adom meg az adataimat idegeneknek" - fogalmazott Koren Balázs.

"Azt kell megérteniük a gyerekeknek, hogy az interneten ugyanúgy vigyázni kell magamra, mint ha személyesen vagyok jelen, nem jelent nagyobb biztonságot, hogy egy monitor mögül tekintek a világra" - mondta a pedagógus.

Koren Balázs elmondta: "a gyerekek kezdetben nem érzik át ennek jelentőségét, a négy fal között biztonságban, védve érzik magukat, aztán amikor megtudják, miféle információkat szivárogtatnak ki magukról, a lakásukról, a szüleikről és a barátaikról, akkor fölfogják a veszélyt."

A Smart Média Digitális Világ projektjében oktató tanár azt mondta, az internet új közeg, új élethelyzet a gyerekeknek, végig kell őket kísérni a hosszasabb tanulási folyamatban. Koren Balázs felhívta a figyelmet: ez a szülők felelőssége, nem lehet otthagyni a gyereket egy laptoppal: csináljon, amit akar, mert nem történhet baj.

Koren Balázs elmondta: ahogy az iskolában, osztályfőnöki órán beszélünk arról, milyen veszélyek leselkednek a diákokra, azt is végig kell beszélni, többször is, mert tudatosítani kell, hogy az interneten milyen veszélyek vannak. Hozzátette: "fontos tudni, hogy a virtuális világban sokkal kevésbé nyilvánvalóak és kézzelfoghatóak a veszélyek, amelyek ránk, és hangsúlyozottan nem csak a gyerekekre, leselkednek."

"A MédiaSmart Hungary 2007-ben jött létre, az akkor már Európa-szerte működő láncolat tagja lettünk. Ahogy az Angliában alapított láncnak, nekünk is az a célunk, hogy a kisiskolásokat médiaértésre, tudatos médiahasználatra neveljük" - mondta a projektvezető.

"A gyerekek ugyanannyi időt vagy még többet töltenek médiahasználattal, mint régebben, - ami elég szomorú - de a forma már más: nem a televízió, hanem egy másik "mesedoboz", a számítógép és az internet előtt ülnek" - ismertette Almási Gizella.

A MédiaSmart Hungary projektvezetője hangsúlyozta: mindig beszélni kell az internethasználat biztonságosságáról, mert - ahogy a mintaórán is látszott - a gyerekek jól elmondják, hogy nem szabad megadni a személyes adatokat, aztán amikor elindul a játék, azonnal mindent elárulnak.

Almási Gizella hozzátette: a szülőknek és a pedagógusoknak közösen kell tenniük azért, hogy a gyerekek megfelelően használják a digitális világot.

2014. március 22., szombat

Babaköszöntő





A betegségek lelki, mentális és karmikus okai (Késmárki László)


Lássuk, valójában mi is a betegség?
Egy negatív tapasztalat, egy kellemetlen esemény, személyiségünk elfogadhatatlan része. Kezdetben tagadjuk meglétét, mert nem vagyunk elég rátermettek, hogy teljesen megbirkózzunk vele. Betegségünket takargatjuk mások és önmagunk előtt is. Állapotunk egyre rosszabbodik, a kór következményei már beszennyezik életünk más területeit is.

Ahhoz, hogy a betegséget gyógyítani tudjuk, változnunk kell! A tiszta szívvel tett önfeltárás – a lélek tartalmának megnevezése – és önbeismerés, az önmagunknak, önmagunk ítélőszéke előtt tett gyónás a gyógyulás útja.

Az ego, ha a betegséghez alkalmazkodik, a saját széttöredezettségével válik eggyé. A széttöredezettséggel azonosulni annyi, mint kitaszítani magunkat az Egységből. Az elválasztás betegség. A rákos sejt is elfelejti, hogy egy szervezetben él. Független életet akar élni, önmagáért, saját jólétét fenntartva őrülten szaporodni. A betegség felbomlás, egyensúlyhiány, de az egyensúlyhiány mindig új egyensúlyt előz meg. A gyógyítás integráció, összerakja a töredékeket, helyreállítja a testek közötti egészséges viszonyt, egyensúlyba hoz. A betegség a gyógyuláshoz vezető út.

A betegségbe való lesüllyedés az a gyógymód, amely támogatja az egészség és a jólét magasabb szintjeibe való felemelkedést.


A betegségnek mindig célja és jelentése van, ezért helyet kell kapnia életünkben. A negatív tapasztalat olyan, mint egy külföldi nagykövet, mindig fontos információt hordoz. Szellemi, érzelmi vagy testi zavarról tudósít. Legyünk alázatosak a betegséggel szemben, mert amit meg akar tanítani nekünk, az nem más, mint az egység szentségének helyreállítását akadályozó gondolatminták, érzéstípusok megváltoztatása.

Az egészség, a teljesség és a szentség testvérek. Az egészség szentsége megerősíti a teljességet, ahogy a teljesség szentsége megerősíti az egészséget.

A betegség bonyolultsága és sötétsége szükséges, a terv részét képezi. A szilánkokra hullás, a teljességtől való elkülönülés olyan alapelv, amely a polaritás révén az élet árapályát, dinamikáját, áramlását biztosítja. Ha Kettő nem lenne, fölöslegessé válna az Egy, mert a kés nem tudja megvágni magát, az ujj nem érintheti meg magát, az elme nem tudhat magáról, és a szem sem láthatja magát. Az élet hullámhegyei csak a hullámvölgyekkel teljesek.

A gyógyulás megköveteli tőlünk, hogy minden tapasztalatunkban – pozitívban és negatívban egyaránt – megtaláljuk a jelentést.

Betegségünk, fájdalommal teli pillanataink ajándékoznak meg minket a gyógyulás lehetőségével, és felemelik egész lényünket. A probléma egyben a megoldás, a sötétség felvilágosít. Sokszor a betegség után egészségesebbek leszünk, mint azelőtt.

Ahogy az emberi alak visszatükrözi a világegyetem isteni mintáját, úgy a betegség is visszatükrözi rossz hozzáállásunkat, egyensúlyhiányunkkal szembeni ellenállásunkat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a problémákat, rosszabbá válnak. A betegség az élet anyagának részét képezi. A betegségekre aggatott címkék, orvosi elnevezések, előítéletek gátolhatják a betegség megértését.

A gyógyulás és a fejlődés vágya megakadályozhatja a gyógyulást és a növekedést. A stratégiáink rosszabbá teszik a dolgokat.

Tapasztald meg annak az igazságnak a teljességét, ami elől menekülsz, és változni fogsz! Hagyd abba a taktikát, hogy minden elöl elfutsz! Nézz szembe a betegséggel úgy, hogy kerüld el az önrombolást és a szenvedést. Tanulj tőle! Fejleszd ki magadban annak a gyakorlatát, hogy kreatívan elképzeled nehézségeid megoldását! Nevezd az igazi nevén a betegséget, mert a név tartalmazza a hatalmat az elnevezett felett.

Ahhoz, hogy a test és a lélek ne elbeszéljenek egymás mellett, hanem megértsék egymást, ismerned kell a betegségek és az érzelmek nyelvét. Ezt szolgálja – a közel négy évig készült – szótár, a Test-lélek szótár.

Személyesítsd meg betegségedet, haragodat, depressziódat, aggodalmadat, félelmeidet! Képzeld el, mintha egy személy lenne! Tiszteld őt, mert a személyes kapcsolatok tiszteletet igényelnek. Tételezd fel, hogy a betegséged intelligens, értsd meg az ő szempontjait. Mielőtt kapcsolatba lépsz vele, tanuld meg a nyelvét. Beszélj vele, írj hozzá, hallgasd meg őt. Képzed el, hogy fel akar világosítani téged, mert a szenvedések gazdag jutalma megvilágosodáshoz vezet.

Látni fogod, a betegség ugyan te vagy, de az nem a valódi lényed. Gyere, és tanulj belőle, magadról! A probléma gyökere egyben a megoldás virága.


A gyógyuláshoz nem új gondolatra van szükség, hanem a gondolkodás új útjára. Ha irányítani akarod az életed, irányítsd a hozzáállásodat! Ha meg akarsz változtatni valamit, változtasd meg az elmédet! Ezentúl arra használd a szavakat, hogy túlnőjenek a nyelven, arra használd a gondolatokat, hogy túlnőjenek a gondolkodáson, arra használd az imát, hogy személyes létezésed korlátain túl rámutasson az igazságra.

Alázatosság, fogékonyság, nyitottság, hit visz előre a gondolkodás új útján. Járj rajta, és gyógyulj meg, válj teljessé! Nálad van a hatalom! Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd magaddal. Tanuld meg sorsod leckéjét, mielőtt váltasz, mielőtt megpróbálod megváltoztatni azt.

A gondolkodás új útját nyitja meg a Test-lélek szótár, amely közel 3300 betegség meghatározását, kórokát, tünetét, lelki, mentális és karmikus okait tárja fel nem az eddig megszokott asztrológiai módszer alapján. Nem a 12 archetípusnak, kozmikus létprincípiumnak, lételvnek megfelelő szerv-bolygó-tulajdonság megfelelést vizsgálja, hanem az egyes érzések, tulajdonságok, szándékok, gondolatok, karma-lenyomatok betegségekkel, testrészekkel való rezgéskapcsolatát. A könyv az érzések, betegségek, testrészek pontos rezgésszáma által mutatott összefüggések alapján készült.

(Forrás: harmonet)

A lélektudatosság (Késmárki László)

network.hu


Az egészségedet nagyban meghatározza az, hogyan képzeled el kapcsolatodat Éneddel, másokkal és a bolygóval. Nem tudsz egészséges lenni, ha a kapcsolatod természetes környezeteddel, társaiddal, belső éneddel nincs meg vagy elhanyagolod. A gyógyulás megköveteli tőlünk, hogy minden tapasztalatunkban – pozitívban és negatívban egyaránt – megtaláljuk a jelentést. Gyógyulásainkat szenvedéseink teszik végérvényessé.
A szenvedésnek addig van értelme, amíg rá nem találsz az üzenetére. Aztán nem érdemes tovább szenvedni; tenni kell; a szenvedés forrására kutat építeni vagy betemetni azt. A betegség egyensúlyhiány, de az egyensúlyhiány mindig új egyensúlyt előz meg. A betegség nem kárhozat. Mindig arra figyelmeztet, hogy egésszé, teljessé, egészségessé kell válnunk.
A betegségnek mindig célja és jelentése van, ezért helyet kell kapnia életünkben. A negatív tapasztalat olyan, mint egy külföldi nagykövet, mindig fontos információt hordoz. Szellemi, érzelmi vagy testi zavarról tudósít. Legyünk alázatosak a betegséggel szemben, mert amit meg akar tanítani nekünk, az nem más, mint az egység szentségének helyreállítását akadályozó gondolatminták, érzéstípusok megváltoztatása. Az egészség, a teljesség és a szentség testvérek. Az egészség szentsége megerősíti a teljességet, ahogy a teljesség szentsége megerősíti az egészséget.
A betegség kimenetele épp attól függ, megtesszük-e időben az önbeismerést. A lélektudatosság kialakulása után kezdődhet a szellem tudatosságára épített életrend-alapítás. Az alapkövét - saját lelkünk megismerését - egyesével kell leraknunk, betegségről betegségre, önfeltárástól önbeismerésig.
Ebben segít a Test-lélek szótár, amelynek két kötete közel 7400 betegség meghatározását, kórokát, tünetét, lelki, mentális és karmikus okait tárja fel az érzések, betegségek, testrészek pontos rezgésszáma által mutatott összefüggések alapján.

Késmárki László: Test-lélek szótár II. kötet A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2014.

(Forrás: network)

2014. március 21., péntek

Amilyen ő -- belőlem hiányzik (Pál Ferenc)


Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, 
akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, 
amik a saját származási családjában el vannak nyomva. 
Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tûnnek. 
Ezek köztünk a különbségek. Ô ilyen, én meg olyan vagyok. 
Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. 
Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. 
A fő gondolat az, 
hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, 
amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. 
Ha ezektől a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, 
akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani
.

(Pál Ferenc)

A SZÁLKA ELTÁVOLÍTÁSA -- természetes úton

Előfordul, hogy kezünkbe, lábunkba szálka fúródik. Kellemetlen, szúr, fáj, és ha mélyebben került a bőr alá - főleg, ha nem távolítjuk el időben - fertőzést, gyulladást is okozhat. Ilyenkor piszkálgatjuk tűvel, próbáljuk felszakítani a bőr felső hámrétegeit, hogy hozzá férjünk, de ez sokszor fájdalmas. 

Gyerekek esetében nehezen kivitelezhető is.
Ne is tedd! Van kímélőbb, bevált megoldás! Ismét az a csodálatos szódabikarbóna, amiből egy kevéskét néhány csepp vízzel összekeversz, és az így kapott 'pasztát' rákened a szálka befúródásának helyére.
Néhány perc múlva a szálka szinte önmagától kiugrik a bőrből, így már könnyedén megfoghatod egy csipesszel a végét, hogy eltávolítsd.


A keleti és nyugati medicina kapcsolata (Dr. Svéda Anita)


Az egészség korona az ember fején, 
amelyet csak a beteg ember lát.
 (Tibeti közmondás)

2014. március 20., csütörtök

A boldogság világnapja: március 20.

A boldogság érzése az egyetlen olyan narkotikum, 
ami egészséges. 
A boldogság keresése a legfontosabb motiváció 
az ember életében. 
Hajszoljuk, kutatjuk, megoldásokat keresünk, 
ideológiákat gyártunk arra, 
hogy miért vagyunk boldogok, vagy boldogtalanok. 
Nélküle félembernek, gépnek érezzük magunkat. 
Képesek vagyunk belehalni hiányába. 
De a boldogságba, annak ész nélküli hajszolásába is…

Irányított boldogság, éppen időben

Úgy látszik a világméreteket öltő boldogtalanság annyira szembetűnő lett az ENSZ-nek, hogy szükségét érezte, legyen egy a 365 napból, amikor boldognak illik lenni. Lett hát egy olyan napunk, amikor biztosan meglátjuk életünkben a boldogságot. 

Fontos, és igen nagy feladata életünket, napjainkat valóban boldoggá tenni, vagy észrevenni az apró örömöket. Ám ami ennél is fontosabb és nehezebb, tegyünk boldoggá másokat. Családunkat, ismerőseinket, ismeretleneket.

A boldogságról

Érzelmekkel jellemezhető mentális állapot. Számos biológiai, pszichológiai, vallási, filozófiai magyarázata van. A boldogságot mindenki másképp akarja elérni, mindenkinek más jelent boldogságot – ez leginkább a neveltetéstől függ, a belénk plántált emberi értékektől. 

Azt mondják, boldogság, boldog ember nem létezik a cél és annak elérésére irányuló küzdelem nélkül. Ez így nem teljesen igaz. Szép nap ez a mai a boldogságra: ülj ki a kertbe, parkba, és csak legyél. Hallgass, láss, érezd a nap melegét, ne gondolkozz, csak élvezd az élet csodáját, ami te magad vagy – legyél boldog csak úgy, magadért!


Új értékmérő a pénz helyett: GNH

Bruttó nemzeti boldogság (Gross National Happiness) – nem jobban hangzik, mint bármely más közgazdaságtanra épülő fogalom? Bhután királya találta ki pár évtizede ezt a fogalmat, ami azóta nagy népszerűségnek örvend. Minden mérhető, akár egy nemzet boldogsága is, csak meg kell találni hozzá a megfelelő módszert. Vajon mi lehet a boldogság a mértékegysége? Mosoly/óra = egy óra alatt hány percet töltünk mosolyogva?

A boldogság mennyiségének 'kiszámolása’

Kilenc tényező alapján számolják ki a nemzeti bruttó boldogságot.

1. az ország mentálhigiéniás állapota;
2. oktatás;
3. időgazdálkodás;
4. ökológiai folyamatok;
5. kulturális folyamatok;
6. közösségi élet;
7. egészségügy;
8. általános életszínvonal;
9. kormányzat.

Talán ez a legtöbb tényezős számítás, mely olyan témát feszeget, ami valóban nagyon fontos hatással bír az emberekre. Érdemes lenne ezt komolyan venni a világ vezetőinek.


PERMA modell

A pénz, az iskolázottság, stb. nem hatnak oly mértékben a boldogság érzetére, mint gondolnánk.Martin Seligman pszichológus megalkotta a PERMA betűszót, mely a boldogság alkotóelemeit gyűjti össze: pleasure – élvezetek, engagement vagy flow – elmélyülés, relationships – szociális kapcsolatok, meaning (of love) – élte értelme, accomplishments – eredmények. 

A kutatások bebizonyították, hogy képesek vagyunk saját boldogságunkat önerőből fokozni. A vallás a PERMA modell számos elemét magában hordozza, így a vallás sikeres út a boldogságérzet eléréséhez.


Flow elmélet

Csíkszentmihályi Mihály kutatásai az intenzív boldogságérzés jelenségére irányulnak. Az elmélet azt a jelenséget írja le, amikor az ember tér és időérzékét elveszítve olyan tevékenységet folytat, amibe teljesen belefeledkezik. Úgy vélem, mindenkinek meg kellene találnia életében azt a tevékenységet, mely ilyen hatással van rá. Boldogságra, alkotásra teremtettünk, higgyük el végre… és éljünk eszerint.
Az embereknek két bajuk van az életben: ha nem kapnak meg valamit, és ha megkapják, amit akarnak. Ebből adódik, hogy a boldogság saját magunkban, a boldogságra való hajlamunkban rejtőzik, amit fejleszteni lehet, és kell.

 (Forrás: bien.hu)

2014. március 18., kedd

Lovasi András szerzői estje -- 22 év dalai



A második részt itt találod:
http://www.youtube.com/watch?v=Z3TLpJ...

Lovasi András korunk egyik kiemelkedő gondolkodó rockzenésze. 
Az elmúlt évek során több műfajban is kimagaslót alkotott; 
gondoljunk csak a Kispál és a Borz, a Kiscsillag vagy a Bandi a hegyről formációra, 
avagy éppen filmzenéire. 
A Művészetek Palotájában is több maradandó produkció részese, 
résztvevője és kitalálója volt. 

Ez alkalommal egy kis történelmi utazáson vehetünk részt, 
ugyanis az elmúlt több, mint két évtized daltermését bemutató előadás megidézi a Müpában már hagyománnyá vált 
Kispál-koncertek egyedi hangulatát, 
de feltűnik a Kiscsillag is, 
valamint megszólal néhány korai zsenge és a ritkán játszott szólóanyag is.
(Port.hu)