2014. április 30., szerda

Kristálygyerekek, akik 2000 után születtek (VNTV: Dr. Gelléri Julianna -- Partl Viktória)


A 2000 után született gyerekek már egy új generációt képviselnek. 
Ők képviselik a leendő jövőt, ahol már nem fér meg a szeretetlenség, 
a természetellenesség 
és ahol már nincsenek értelmetlen dolgok csak azért, mert „úgy szokás". 
Hogyan élik meg ezek a gyerekek a jelenünket? 
Dr. Gelléri Julianna saját tapasztalatain keresztül mutatja be a kristálygyerekeket. (2014.04.10.)
(VNTV, BIOLOGIKA)

2014. április 29., kedd

10 spirituális igazság, amit nem tanítanak az iskolákban


Ezt az üzenetet egy csodálatos lélek küldte nekem, aki a szívemmel együtt rezgett. Teljes egészében adom vissza nektek.
1. Mi, emberek egy folyamatos utazáson résztvevő spirituális lények vagyunk. Azelőtt, hogy a fizikai testünkbe beleszülettünk volna, megterveztük, hogy melyik pillanat lesz az, amikor magunkra találunk és tudunk válaszolni a kérdésekre: kik vagyunk, és mit keresünk itt? Az anyaméh számunka egy alagút volt, ahol elfelejtettünk mindent, bár soha nem váltunk le a mi belső fényforrásunkról. Életünk kihívása az, hogy ez a belső fényoszlop növekedjen, és arra emlékeztessen minket, hogy kik is vagyunk valójában.

2. A lélek nem hal meg soha, a fizikai test halálakor a testen kívülre emelkedik. Ilyenkor életünk valamennyi tapasztalatát magunkba oltjuk, ám nélkülöznünk kell egy időre a fizikai formát, hisz a léleknek nincs formája. Az egymást követő életek egyre több tapasztalatot és bölcsességet hoznak.

3. Az élet minden megjelenési formája, az élettelen dolgok nem egyebek, mint energia, amelyek egy végtelen energiaforrásból táplálkoznak. Ez által akár a fák, a kövek tudatához is kapcsolódhatunk, vagy beszélgetést is kezdeményezhetünk velük a sajátos frekvenciáikon. Abban a pillanatban, amint megértettük a rezgéseket, a vibrációkat, bármilyen betegséget, rossz hangulatot képesek leszünk meggyógyítani a rezgések megváltoztatása által.

4. Gondolataink hozzák létre a valóságunkat. A gondolat nem más, mint energia, amit mi valóságként élünk meg. Fontos, hogy tudatosan gondolkodjunk, hisz felelősek vagyunk saját valóságunk megalkotásáért. Egyszerűnek hangzik, de sok gyakorlást igényel. Például, ha a Földön élő minden ember a békére és a szeretetre irányítaná gondolatait, akkor többé nem létezne háború és zsarnokság. A negatív irányú gondolatokkal alacsony vibrációt hozunk létre, míg a pozitívak növelik az energiavibrációt.

5. Azért vagyunk a Földön, mert vártak itt minket. Számos faj megtalálható a Földön, köztük angyalok, arkangyalok, és egyéb égi szellemek. Mi önként vállaltuk, hogy a Földre jövünk, válaszolva ezzel bolygónk segélyhívására. Más galaxisokból, más csillagrendszerekből érkeztünk. Sokan azért vannak itt, mert egy új aranykorban reménykednek azután, hogy elbuktak.

6. Sokan közülünk számos alkalommal újratestesülnek ezen a Földön, azzal a céllal, hogy felkészüljenek jelenlegi életükre. Léteznek olyan lelkek, akik azért vannak itt, hogy irányítsák mások spirituális életét, de olyanok is vannak, akik az emberi faj vibrációja növeléséhez asszisztálnak. Sokunknak még rengeteg tanulnivalója van, hogy a reinkarnáció mestereivé válhassunk.

7. Sosem vagyunk egyedül. Nem tudnánk létezni spirituális segítőink nélkül, akik magasabb szinten rezegnek, ezért a legtöbben közülünk nem látjuk őket. Pedig folyton velünk vannak, és türelmetlenül várják, hogy a segítségüket kérjük. Tiszteletben tartják a szabad akaratunkat és nem avatkoznak közbe, csak akkor, ha erre kérjük őket. A legtöbb útmutató belülről, megérzésként jön, de más emberek is utat mutathatnak, akik a spirituális segítőink küldöttei.

8. Az idő egy illúzió. Energiarészecskéink, a lelkeink egy idő nélküli helyen léteznek. Az idő azért volt teremtve, hogy tapasztalatokat éljünk meg. A meditáció által visszatérhetünk oda, ahol nincs idő, és ott választ kaphatunk a kérdéseinkre.

9. A felemelkedés nem azt jelenti, hogy tartunk valahová. A felemelkedés egy állapot, koncentráció a tudatosságra, egy magasabb szintű vibráció. Nem megyünk sehová, hanem újra felfedezzük azt a helyet, amelyről azt gondoltuk, elhagytuk. Azok vagyunk, akik lenni szeretnénk, csak tudatosan kell gondolkodnunk.

10. A szeretet minden. 
A szeretet a legfontosabb dolog, amit az emberek tehetnek.
A feltétel nélküli szeretet pedig visszavisz minket a Forráshoz. 
Szeretet nélkül semmi nincs.            

Írta:                                                                                                                                                                             

(Forrás: filantropikum.com)

A szerelem és a szex hatásai ránk


A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain. 
(Victor Hugo)

A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. 
A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik. 
(Rippl-Rónai József)

Az első csók érintése olyan különleges boldog pillanat, 
amiből legszívesebben soha ki nem szakadna az ember. 
Az első csók olyan, mintha csak leomlana egy láthatatlan fal, némán, 
hangtalanul, de azért mégis határozottan, örökre. 
Az első csók után más lesz a mosoly, amit a másiknak küldünk, 
és a levegőben különös, pozitív töltésű feszültség robban, 
aminek láthatatlan szikrái örömköntösbe öltöztetik a lelkedet.  
(Szurovecz Kitti)

Szerelmeseknek, hogyha - Isten ments! - kifogynak a szóból, 
legjobb kisegítő a csók. 
(Shakespeare)

Szerelmetek tüzét a Jóisten küldte,
hogy ezt a világot boldogabbá tegye.
Földi csillagléte legyen mindig áldott,
tegye szebbé, jobbá e zaklatott világot!
(Irányi Ágota)

(

2014. április 24., csütörtök

9 érdekes tény a gyerekekről



A gyerekek ártatlanok, édesek, kedvesek, szórakoztatóak, testi-lelki fejlődésük a mi felelősségünk. Mit érdemes ehhez tudni róluk?

A gyerek pici: kiszolgáltatott, illatos, kedves, sírós, bújós, ártatlan. 
Aztán egy kicsit nagyobb: elmászkálós, pakolós, rágcsálós, nyálazós. 
Aztán megint nagyobb: szaladós, szinte utolérhetetlen. 

Valamivel később: kezelhetetlen, lázadó, bosszantó, fárasztó. 
Jóval később: nyugodt, kedves, vigasztaló, gondoskodó.
A gyerek végigkíséri életed. 
Mindennap újat mutat, mindennap ellát annyi kedvességgel és szeretettel, hogy bármit művelt is az előző napon, képtelen vagy rá haragudni. 

Munka, munka és munka a gyerek. 
Aki egyszer csak felnőtt lesz, de neked mindig gyerek marad, még akkor is, amikor már ő gondoskodik rólad mint a gyermekéről.

Tudtad? 

Budapesten körülbelül minden harmadik gyerek születik házasságon kívül – jó esetben élettársi kapcsolatból, rossz esetben egyedülálló anyáktól.

Tudtad?

Franciaországban a gyerekek 4 százaléka már 10 éves kora alatt kapott szüleitől olyan gyógyszert, amely nagy eséllyel függőséget okozhat. 
Ennek oka a figyelmetlenség és a nem kielégítő tájékoztatás.

Tudtad?

Hazánkban a diákok legalább felének valamilyen, rossz testtartásból eredő gerincproblémája van. 
A háttérben elsősorban az egészségtelenül nagy terhelés áll. 
A gyerekek terhelése ugyanis akkor ideális, ha nem haladja meg testsúlyuk 10 százalékát. Ennél a táskák legtöbbször már az általános iskolában nehezebbek…

Tudtad? 

Amerikában a kétéves kor alatti gyerekek 6 százaléka szenved allergiától. 
Ha felmenőik között gyakoriak az allergiás problémák, esélyük a betegségre akár ennek 2-3-szorosára is nőhet. 
Ugyanakkor azokban a családokban, amelyekben a gyerek mellett valamilyen állat is él, gyakrabban ússzák meg az allergia kialakulását.

Tudtad? 

Amerikai kutatók szerint, ha a gyerek jobb füle károsodott, sokkal gyengébben teljesít az iskolában, mint ha a ballal vannak problémák.

Tudtad? 

Az ÁNTSZ szerint az 1995/1996-os tanévben a gyerekek 0,9, 1999/2000-ben már 1,1 százalékának volt magas a vérnyomása. Ugyanekkor a gyerekek 2,9, illetve 4,8 százaléka bizonyult kövérnek.

Tudtad?

A szülő és a gyerek közötti genetikai kapocs olyan erős, hogy mind az anya, mind az apa pusztán szag alapján ezer közül is felismeri újszülött babáját. 
Nevelt/örökbe fogadott gyerekek esetében ez a kapcsolat később sem alakul ki.

Tudtad? 

Hazánkban 1993 óta törvényileg biztosított a fogyatékos és az ép gyermekek együtt tanulása.

Tudtad? 

Svédországban a fiúkat tudatosan úgy nevelik, hogy részt vegyenek a házimunkában és testvéreik gondozásában. 
Azt tapasztalták, hogy később, amikor a fiúkból apák lesznek, ugyanolyan érzékenyek gyermekük jelzéseire, mint az anyák.





Miért veszélyes, ha a gyerek mer nemet mondani? (Bagdy Emőke)

Már hatévesen elkezdhetnénk megtanulni kezelni a stresszhelyzeteket, de az iskolai relaxációs program félreértelmezése és egyházi körök riogatása miatt a heti 30 perces lazítás mégsem került be a Nemzeti alaptantervbe. Bagdy Emőke szerint informálni kell a közvéleményt, és eloszlatni a félelmeket: a relaxáció nem valami spirituális humbug, hanem tudományosan megalapozott önfejlesztő módszer, amivel mindenki csak jól járhat. De miért nem akarják ezt a felsőbb, döntéshozó körökben? Interjú.
hvg.hu: Mégsem került be a Nemzeti alaptantervbe (NAT) az a relaxációs program, ami kötelezővé tenné az iskolásoknak a feszültségeik kikapcsolását, a tudatuk és testük lazítását heti 30 percben. Az ön nevéhez fűződik a program, min bukott el?
Bagdy Emőke: Hiába vagyunk az egészségvédelem szempontjából már az utolsó órában, mégsem érett még meg rá az idő, hogy bevezessük. Nem volt hozzá előzetes felkészítés a pedagógusok közt, de főként nem volt ismertté téve a szülők számára. Nehéz tulajdonítások terhelik a relaxációt, és a lazításhoz kapcsolódó tudományos metódusokat. Kiderült például, hogy az autogén tréningről tévesen azt hiszik, a keleti kultúrából jön. Aki ezt kidolgozta, egy német, Schultz nevű pszichiáter volt, de őt is méltatlanul támadták. Számos félreértés és félremagyarázás övezi az egész programot. Tévesen értelmezik pl. a meditációt, amelyet valamiféle kártékony tudatmódosításnak vélnek.
hvg.hu: Említene néhány vádat és félreértést?
B. E.: Amikor felkínáltuk, hogy heti fél órában tanulhatják a gyerekek, és a tanároknak egy 40 órás tréninget biztosítottunk a metódus elsajátítására – amit amúgy több mint 200 pedagógus el is végzett –, akkor például olyan vádak érték a programot, hogy lehetetlen ennyi idő alatt felkészíteni valakit a tanításra. De volt súlyosabb is: hogy ezzel becsempésszük a buddhizmust, és mentális úton befolyásoljuk a diákokat. Sajnos, komoly vallási körök is attól félnek, hogy valami veszélyes befolyás történhet egy relaxáció során, ami olyasféle, mint egy mentális fertőzés. Mindez súlyos félreértés, mert nem ismerik és félremagyarázzák a módszerek hatásmechanizmusait.
Bagdy Emőke
Fotó: 
hvg.hu: Ehelyett pontosan mi történik?
B. E.: Egészségvédelem, prevenció és önszabályozó képesség kialakítása történik. Ezt ma már ezernyi szaktanulmány igazolja, magam is ezt vizsgáltam a tudományos értekezésemben. Köztudott, hogy az ártalmas stresszek, melyeket nem tudunk kezelni, magas idegrendszeri és testi feszültségszintet tartanak fenn. A feloldásra és feldolgozásra azonban nincsenek eszközeink, ezért gyakorta belebetegszünk. Szükségünk van olyan módszerek megtanulására, amelyekkel csökkenthetjük az ártalmas feszültségeket. Magunknak kell ezt megtanulni és alkalmazni, mert részvétlen kultúránkban senki sem törődik eléggé a másik ember bajával. A relaxációs módszerek igen sokfélék, de közös vonásuk, hogy tudományosan igazolt utakon érik el a vegetatív idegrendszer működésének áthangolását. A stressz okozta tehetetlenségi helyzetekben a szervezet védekező, készültségi állapotba kerül: az izmok megfeszülnek, a szívverés felgyorsul, a vérnyomás megnő, stb. Ezeket a testi következményeket mindenki ismeri. Ha az előidéző helyzetet nem tudjuk megszüntetni, ha tehetetlenek vagyunk, ez a rossz, úgy nevezett distressz állapota. Ezen kell tudnunk úrrá lenni, meg kell tanulnunk kezelni, anélkül, hogy belebetegednénk.
hvg.hu: Tehát van jó stressz is? Akkor csak különbséget kell tennünk, és kiirtani a rossz stresszt?
B. E: Igen, van jó stressz is, mert pozitív izgalmi állapotokat is átélhetünk az öröm, boldogság óráiban, csakhogy ekkor a szervezet örömhormonokkal és az izgalmakat „szelídítő” hormonokkal védi ki az ártalmakat. Egyébként pedig nem tudjuk elkerülni az élet kihívásait, stresszeit. Barbara Fredrickson egészségpszichológus egyenesen azt állította, hogy a „kerüld a stresszeket” üzenet hamis, mert ahhoz nem kellene munkába járnunk, és ritkítani kellene a szeretteinkkel való találkozásokat. Mert az stresszel minket, aki-ami a legfontosabb az életünkben. A munkánk és a megélhetésünk, illetve a családunk és a szeretteink töltik be az elsődleges szerepet. A megküzdési módok megtanulásán, a felkészülésen van a hangsúly! Ezt a szerepet töltik be a relaxációs módszerek, melyeknek hatalmas irodalma van. Az európai kutatásokon túl például japán kutatások is rendelkezésünkre állnak, szinte mindent tudunk a tengernyi pozitív hatásról. A testi-lelki feszültség csökken, az endorfintermelés fokozódik, az immunrendszer erősödik, a vérnyomás rendeződik, a szervezeti simaizmok is ellazulnak, még a káros szérum koleszterinszint is csökken. A szerveket megbetegítő, pusztító stresszhatás csökken. A közérzet javul, létrejön a lelki kiegyensúlyozottság.
Bagdy Emőke
A Királyhágó utcai rendelőben kis irodájának ablaka az intézet kertjére néz, mellette pici, de tökéletes rendben tartott íróasztal, számítógéppel. A pár négyzetméternyi helyiség közepén társalgó, két székkel, ovális asztallal és a pszichológus kötelező kellékével: a pamlag nála egy fekvő helyzetbe billentett, lábtámlás fotel. A fal mentén könyvek, angolul, magyarul, németül, Wass Albert mellett a jóga hasznáról például. A dohányzóasztal alsó polcán gombgyűjtemény, szép, régies darabokkal, nem hobbi, hanem az egyik pszichológiai gyakorlat munkaeszköze.
Bagdy Emőkét kedélyes stílusáról, ízes beszédéről, decensen nőies külcsínéről sokan felismerik. A 72 éves, tiszafüredi születésű klinikai szakpszichológus, akinek doktori és tanári címeit (a pszichológiatudomány kandidátusa, és 2010 óta professor emeritus) és díjait (Magyar Érdemrend tisztikeresztje, és Príma Primissima-díj 2013-ban) felsorolni ugyanolyan hosszadalmas lenne, mint műveit és tanulmányait a relaxációs eljárásokról, a dramatikus pszichoterápiás módszerekről, vagy a stresszkezelő módszerek hatékonyságáról. Most jelent meg hangoskönyve, amiben öt tudatos cselekedetben foglalja össze a boldog életet: Kacagj, kocogj, lazíts, érínts, segíts.
hvg.hu: Akkor mindenki rosszul jár, ha nem tanul meg azon nyomban relaxálni.
B. E.: A relaxáció igazoltan hatékony az ártalmas stresszek szervekre ható megbetegítő hatásának kiküszöbölésében, a szorongás csökkentésében, az agresszió kezelésében, indulatkezelésre alkalmas lelkiállapot megteremtésében. Az agresszivitást az okozza, ha tehetetlenségünkbe beszorulva nem tudunk cselekedni, a beszorult állapotunkból nem tudunk kitörni. Akkor más menekülési utakat választunk, ezek pedig általában inadekvátak: színvonalunk alatti szintre süllyedünk, méltatlanul és magunkra-másokra veszélyesen viselkedünk.
hvg.hu: Lehetséges, hogy az ellenzők úgy vélik, a gyerekeket nem éri annyi stressz?
B. E.: Az országos higiénés állapotról van itt szó. Rengeteg haszna volna a gyakorlásnak, a gimnazisták már életvezetést megsegítő módszereket tanulnának: fáradtságok kiküszöbölését, fellépési biztonságot sajátítanának el, a képzeleti tevékenységet pedig a kreativitás fejlesztésére, a tanulásban is fel tudnák használni. Másként tanulnának egy tantárgyat, tapasztalati tanulással, jobb agyféltekés kreatív, imaginatív műveletekkel erősíthetnék tudásukat. Életre szólóan megjegyeznék a szabályokat és törvényszerűségeket. A tanítási szemlélet megújulna, ami mindenkinek hasznára válna: nem fáradt, ingerült gyerekekkel kellene dolgozniuk a tanároknak. Nem beszélve azokról a figyelemzavarokról, melyek kezelésére egyáltalán nincsenek felkészítve a pedagógusok.
Fotó: 
A tanárok leterheltsége is óhatatlanul áttevődik a gyerekekre. Ők a saját kiégett, depresszív állapotukat is tudnák kezelni. Ha pedig relaxációra és stresszkezelésre kiképezzük a tanárokat, a kiképzettek tudják továbbképezni a társaikat. A pedagógusoknál kezdődnék a program, nem azt kívánnánk, hogy a gyerekek rögtön relaxáljanak. Persze számos egyszerű lazítási módszer is létezik, amelyeket már akár azonnal is be lehetne vezetni pl. a testnevelésórákba. Ilyen könyvön dolgozom éppen most, százhúsz egyszerű gyakorlatot adok át testnevelő kollégáim számára. A relaxációtanulás szervezett rendszere egyébként első osztályban kezdődhet és a 12. osztályig felépített program áll a rendelkezésre, talán egyszer igényt tart majd rá az oktatásügy.
hvg.hu: Egy harminc fős, 6-7 éves gyerekekkel teli osztályt le lehet csillapítani?
B. E.: Kinek-kinek pszichológiai jellemzőihez, életkori sajátságokhoz illeszkedően tanítjuk a lazítást. A kicsiknek például mesélünk, és képzettársításos játékokat játszunk. Első osztályban lehet például homokzsákosat játszani: a teli homokzsáknak kinyitom a száját, akkor mi történik: kiömlik a homok. Ezt eljátsszuk velük. Vagy a másik feladat: ráhajolnak a gyerekek a padra, vagy lefekszenek egy polifoamra, majd kezdődik az utazás: én vagyok a felhőcske, vándorútra indulok. 40 különböző, játékos gyakorlatot írtam le a kicsiknek, kis versikékkel telitűzdelve, amiket könnyen megjegyeznek a gyerekek. Az átlényegülés pedig ilyen korban még nagyon egyszerű. A Pasaréti úti iskolában már sok évvel ezelőtt kipróbáltuk az első osztályosoknál, és tiszta élvezet volt. De a piciknél jól működnek a könnyű fizikai gyakorlatok is: a karkörző-verseny során kikapcsol például a szorongásközpont. Ezt aktív mozgásos relaxációnak nevezzük. Ilyenkor a feszültséget a mozgásos aktivitás feloldja. De a légzéskontroll is egy olyan módszer, amit már korán be lehet vetni. Pánikbetegek is jól ismerik, csökkenti a feszültségüket. Normálisan belélegzés után a kilégzést hosszan elnyújtjuk, hogy egy szervezeti reflex révén ilyenkor lassuljon a szívritmus, és elinduljon egy élettani lazulás. Mindezt ötször egymás után gyakorolva relaxációs hatást tudunk előidézni.
hvg.hu: Mindez olyan egyszerűen hangzik, akkor bárki elkezdheti alkalmazni?
B. E.: Veszélyes, ha képzettség nélkül vezetik a relaxációt és a meditációt. Ezért vállaltuk, hogy szupervízió mellett kiképezzük a pedagógusokat. Tudományos egyesületünk, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület  a programot önként, díjazás nélkül dolgozta ki. Csak annyit akartunk elérni, hogy a heti öt óra kötelező testnevelésből 30 percet szánjanak rá a tanárok és a diákok. A testnevelők pedig akár azonnal is bevezethetik a mozgásos típusú relaxációs gyakorlatokat, hiszen ez a tanítási módszerükhöz szervesen kapcsolódik. A NAT-ba bekerülést a „Teljes körű iskolai egészségfejlesztés” egészségügyi programja kívánta volna meg. Ebből azonban sajnos elég kevés juthatott be a megvalósíthatóság szintjén az alaptantervbe.
hvg.hu: Akkor marad stresszes a magyar, vagy aki akar, meditál otthon?
B. E.: Nem hibáztatok senkit, hogy így alakult. Rájöttem, hogy sok hibát vétettem személyesen is, mert nem biztosítottunk elég információt a módszerről. Először széles körű, országos felvilágosító kampányt kell indítani. A szülőknek meg kell mutatni, hogy hihetnek a tudománynak, és hogy csak olyan elemeket viszünk be az iskolákba, melyek tudományos bizonyítékokon alapulnak. Fennakadtak azon, hogy meditáció! Az amerikai pszichológus, Daniel Goleman már a nyolcvanas években megírta: az nem más, mint hogy befelé irányítjuk a figyelmet, önmagunkra. A tudatnak pedig különböző tartalmakat kínálunk további munkára. A felelősséggel vezetett meditáció hatására megtanuljuk kezelni a kritikus helyzeteket, higgadtak tudunk maradni, koncentráltan tudunk tanulni.
Fotó: 
hvg.hu: Ha ennyi előnye van, akkor vajon milyen félelmek miatt hátráltatják a módszert? Vannak káros mellékhatásai is?
B. E.: Eléggé messze is vezethetnek az okok. Miért volna veszélyes a gyerekeink önuralom- és önszabályozási képességét fejleszteni? Ezáltal ugyanis olyan önkontrollra tehetnek szert, hogy a külső befolyásolási erők meggyengülnek. Kinek jelentene ez veszélyt? Akkor majd nem tudjuk manipulálni az embereket? Elveszítjük tán a hatalmat fölöttük? Veszélyes volna talán, ha gyermekeinknek megerősödne a határozott, belső, állásfoglaló énje, ami azt mondaná: ezt elfogadom, ezt meg nem.
hvg.hu: Vannak olyan országok, ahol működik a közoktatásban már a módszer?
B. E.: Nyugatabbra saját hatáskörben az iskolák szigetszerűen használják, az oktatás teljes volumenében nem. Japánban működik, ott a kultúra része a meditáció és a relaxáció. Amerikában viszont a mindfulnesst, azaz a tudatos jelenlét nevű meditációt már az egészségbiztosítás részeként, ingyen igénybe veheti a lakosság. Én most a hazai tapasztalatok után mintaként a dohányzás elleni kampányt veszem példának, ami diadalmenet: nem lehet dohányozni az éttermekben, a szórakozóhelyeken, de még a buszmegállóban sem. Bár a dohányzás esetében a legprimitívebb szabályozási forma működik: a büntetés. Mi ellenkezőleg, a ránevelést alkalmaznánk: csak az emberek jóindulatában bízhatunk. Olyan utat szabad választani, ami megengedő: az iskolák megajánlják a relaxációt. Tömegével mennének a gyerekek, ha ezzel például ki lehetne váltani a kötelező testnevelésórából egy egységet.
hvg.hu: Ön az egyetlen szószólója a programnak? Miért nem áll ki mellette az összes hazai pszichológus?
B. E.: A pszichológusok szava alig hallatszik ma a hivatalos körökben. Nemkívánatos személyek lettek az egészségügyben. A teljesítmény-finanszírozási pontrendszer miatt nincs létjogosultságunk, mert annyira leértékelték a tevékenységi körünket, hogy nem tudjuk kitermelni az elvárt pontszámot. Nem csoda, hogy pszichológiailag kulturálatlanok vagyunk. Csak a hiszékenység, remény vámszedőinek megy ma jól a soruk. A pszichológusokat még egy törvény sem védi. Jobban kell számolnunk a tájékoztatás, információátadás fontosságával. Részletes tudományos adatokat kell közölnünk, a relaxációról is, de erre fel is készültünk. Pontosan leírjuk, hogy mit idéz elő, mire tanít egy relaxációs módszer, a mentális koncentráció, vagy az aktív izomellazítás, stb. Talán ha mindez közismertté válik, akkor nehéz ellenérvet találni. Akkor már csak a bevezetési ütemtervet kellene kidolgozni, és az illetékeseknek mellé kell állniuk, a program képviselőinek pedig bizalmat adni. Én személyesen vállalom a felelősséget ezért a programért, és számon kérhető vagyok. Az életutamat tekintve nem hiszem, hogy bárkiben is felmerül, nem a gyermekeink egészségének megóvása, hanem megrontása vezérel. Egy ilyennek még a feltételezését is alantasnak tartom.
hvg.hu: Érte önt ilyen vád?
B. E.: Sajnos ma itt tartunk a tájékozatlanságban. Nekem nincs közöm semmilyen „izmushoz”, csak a tudományhoz, ezért tudok felelősséget vállalni. Kiállok a jó ügyért és bármilyen tájékoztató előadást tartok, azt tapasztalom, hogy egy emberként állnak mellém a szülők. Hiszem, hogy az igazság utat tör magának. Lehet, hogy nehezen, de előbb-utóbb elérjük célunkat. Kevesen vagyunk az akarók, a jót akarók. Egy fecske nem csinál nyarat. Én pedig nem tudom, mennyi időm adatik még a jó ügy szolgálatára.

(Forrás: hvg)

Tényleg? Sumer rokonság? (Dolák-Saly Róbert töriórája)

2014. április 20., vasárnap

Popper Péterrel beszélget Juszt László

- Te, Magad sem hiszel igazából a saját szakmádban?
- Nem! Azt gondolom, hogy van egy pszichológiai csőlátás, amivel ránéznek emberi problémákra, amely a maga szűk keretei között még igaz is lehet, de azt hiszem, hogy az ember, a világ, az élet  gazdagabb, szinesebb, változékonyabb, ezért nem szabad beszorítani ...  Amit én az emberről, a világról gondolok azt nem tudom elmondani a pszichológia elvont nyelvén, ezért kezdtem el írni.

2014. április 17., csütörtök

BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!







Aggódó Anya vagy Te is? (Sok éve írtam...)

 11 éves lányomnak minden estére, előre írtam egy kis 'meglepetés' levélkét. 
Kis szeretet-csomagként, induláskor a táskájába tettem és azt kértem, hogy este, 
elalvás előtt bontsa fel az aznapra szóló borítékot.
Az a vágy vezérelt, hogy Kitti nyugodtan, jó érzésekkel zárhassa a napot, 
hiszen első ilyen tábori élményben lehetett része a pécsi Köztársaság téri iskolájával, Balatonfenyvesen.
Ma, a régi dolgaim között kotorászva rátaláltam az első estére szánt levélre...
A többi nem került elő..., de ezt jó érzéssel osztom meg.




2014. április 14., hétfő

Esterházy Péter idézetek


Képtalálat a következőre: „esterházy péter”

(Bp.: 1950.04.14. - 2016július 14.)

 Kossuth-díjas magyar író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagja.

    "A sport meg a politika a győzteseké. Aki nyer, annak van igaza. 
    A művészetben ez másként van.

        Az ünneptől főként azt várnánk, hogy legyen! 
        Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, 
        szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, 
        hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. 
        Mi meg ülnénk a kerti fehér karosszékekben, 
        valaki talán még könnyen mellettünk, 
        és arcunkat a fénybe tartjuk. 
        Ez volna az ünnep - jön, amikor ideje van, 
        harmónia és jóság nő a nyomában, 
        és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk.

            A szenvedés is lehet új erőt adó, 
            ha például vezeklés a legnagyobb szégyenünkért, 
            a szeretetnélküliségért.

                Tevékeny részvételünk nélkül az ünnep csak halott forma, 
                merev díszelgés valami előtt, ami tiszteletet érdemel, 
                az ünnep mint jólneveltség, mint imamalom, mint hatalom, 
                mint kötelességtudás (mert rend a lelke mindennek), 
                elhárítás, elkerülés, megúszás, konzerválás, 
                ilyen az az ünnep, 
                amelyből elvesszük a személyes tétjeinket. 
                Az ünnep nem ünnepség, ahol mindent előkészítettek már, 
                s csak be kell vonulnunk, hogy legyen végre valaki, 
                aki értékelje a hidegtálakat és a ragtime-zenekart.

                    A művészet nemcsak szakma, hanem kegyelem is.

                        Anya és fia közt nem létezik barátság. 
                        A fiú mindjárt észreveszi a barát mögött leselkedő kémet, 
                        s a kém háta mögött a féltékeny nőt.

                            Testünk a fájdalom és a kéj keresztjére ha nem is feszítve van, 
                            de ott üldögél, vagy inkább ott kuporog, igen, 
                            gátlásosan vacogva ott kuporog. 
                            A fájdalomról, ha már elmúlt, könnyen és szívesen beszélünk, 
                            abban az oktalan reményben, hogy nem jön többé. 
                            A kéjről, ha már elmúlt, hol szívesen, hol kevésbé szívesen, 
                            de mindig nehezen és nehézkesen, 
                            abban a félelemteli reményben, 
                            hogy majd újra jő, és soha el nem hagy bennünket.

                                Semmi sem olyan értékes, mint ami te vagy másokban, 
                                és a többiek tebenned.

                                    Minden kérdésen becsületesen el kell gondolkodni, 
                                    nem véletlenül teremtette az Úr a kérdő mondatot.

                                        Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, 
                                        ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. 
                                        Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, 
                                        állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. 
                                        Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, 
                                        de mégis ragyogna a Nap. 
                                        Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk a szomorúságot is, 
                                        az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, 
                                        amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. 
                                        Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (...) 
                                        Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket.
                                         Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, 
                                        és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, 
                                        az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. 
                                        Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), 
                                        ha hozzánk érnek. 
                                        Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, 
                                        ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (...) 
                                        mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, 
                                        mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, 
                                        igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, 
                                        az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, 
                                        elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, 
                                        árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, 
                                        halljuk a nevünket az égből.

                                            Barátság csak gyakorlatilag jöhet létre, gyakorlatilag válhatik tartóssá. 
                                            Vonzalom, sőt szeretet a barátságot egyáltalán nem segíti elő. 
                                            Az igazi, tevékeny, termékeny barátság abban áll, 
                                            hogy életünk folyamán egymással lépést tartunk, 
                                            kölcsönösen helyeseljük egymás céljait és így folytatjuk együtt utunkat tántoríthatatlanul, 
                                            bármily eltérő is különben életünk és gondolkodásunk módja.

                                                Manapság vezető emberek szeretik vállalni a felelősséget. 
                                                Olvasom az újságban, onnét tudom. 
                                                Vállaljuk a felelősséget, mondják. Ez egy mondat, mondott mondat. 
                                                Csak hát a felelősség vállalása, az nem (csak) egy mondat.

                                                    Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más 
                                                    a beszéd, és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, 
                                                    és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; 
                                                    a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, 
                                                    tettet, gondolatot: valódi és igaz.

                                                        Te ki vagy? Mit akarsz? Mit remélsz? (...) Egyik pillanatban azt gondolom, 
                                                        most már semmi lényeges nem történik velem, minden rendben lesz, 
                                                        rendben, és kíméletlenül halad majd minden a maga útján, 
                                                        és ezt a rendet és kíméletlenséget hívom az életemnek; 
                                                        a másik pillanatban meg ismeretlen, homályos jövő mered rám, 
                                                        farkasszemet néz velem, kicsit félek, mi lesz ebből, 
                                                        és remegőn gondolok arra, mi minden történik még velem."


                                                         Esterházy Péter digitalizált művei:

                                                        2014. április 12., szombat

                                                        Az időskor ereje



                                                        Három generáció ül egy kanapén egymást átölelve, nagypapa, lánya és az unoka.


                                                        Mennyire terhelhető az 50 pluszos generáció? Sok öregedési folyamatot nem lehet megállítani, de lelassítani igen. Harcoljunk az egészséges, vonzó testért! Következzen néhány kérdés és válasz az egészség és fitnesz témájában:






                                                        1. Hogyan őrizzem meg kíváncsiságomat? Ne az elmúlt, hanem az elkövetkező dolgok iránt érdeklődjünk.
                                                        2. Hogyan maradok szellemileg mozgékony? Tegyünk úgy, mint a művészek. Ők állandóan inspirációkat keresnek, mindig az újat kutatják.
                                                        3. Hogyan maradok higgadt és laza? Hiszen éppen ez az adu az Ön kezében. Az 50 pluszos generáció szorongások nélküli. Tagjai nem hagyják magukat olyan gyorsan elbizonytalanítani a válságoktól, ellenségeskedésektől vagy veszteségektől. Tudják: sem a siker, sem a sikertelenség nem tart örökké. Láttak már sok magasrepülést és sok zuhanást. A művészet abban áll, hogy a magasságokat és a mélységeket is túl kell élni. A sportban és a való életben egyaránt.
                                                        4. A koromat csak az olvasószemüvegemen érzem? Nem, minden területen. Már 30 éves kortól megváltozik a szervezet összetétele: csökken az izomtömeg, nő a zsír mennyisége. Ezen kívül gyengébb lesz a pumpa, a szív egyre kevesebb oxigént juttat az izmokba és az agyba. Szinte minden időskorba lépőnek vannak kis koncentrációs gyengeségei, kevésbé képes emlékezni egyes dolgokra.
                                                        5. Mennyire megerőltető a siker időskorban? A 60-70 éveseknek kereken 25%-kal több erőt kell kifejteniük egy adott teljesítmény érdekében, mint a fiataloknak. A szervezetüknek közben pihenési fázisokra van szüksége, amelyek évről évre egyre hosszabbak lesznek.
                                                        6. Nagyapám törékenyebb volt 70 évesen, mint én? Igen, ma a jobb táplálkozásnak és gyógyászati ellátásnak köszönhetően fittebbek vagyunk nyugdíjas korban. Mindenesetre a stressz okozta betegségek hamarosan megállíthatják ezt a fejlődést.
                                                        7. Hogyan maradok fitt időskorban is? Ez kemény munka. Egészséges táplálkozás, sok mozgás és kevés élvezeti cikk. Így hangzik az unalmas, de sajnos még mindig érvényes siker titka.
                                                        8. Segít, ha 50 évesen elkezdek edzeni? Jobb későn, mint soha! Az edzetlenek azonban előtte vizsgáltassák meg a szívük terhelhetőségét.



                                                        (Forrás: eletmod50.com) 

                                                        2014. április 10., csütörtök

                                                        Kalkuttai Boldog Teréz anya gondolatai



                                                        MÉGIS


                                                        Az emberek esztelenek, következetlenek

                                                        és magukba fordulnak,
                                                        MÉGIS SZERESD ŐKET!
                                                        Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés
                                                        és hátsó gondolat vezérli cselekedeted,
                                                        MÉGIS TÉGY JÓT!
                                                        Ha sikeres vagy, hamis barátokat
                                                        és igaz ellenségeket nyersz,
                                                        MÉGIS ÉRJ CÉLT!
                                                        A jó, amit teszel,
                                                        holnap már feledésbe megy,
                                                        MÉGIS TEDD A JÓT!
                                                        A becsületesség s az őszinteség sebezhetővé tesz,
                                                        MÉGIS LÉGY BECSÜLETES ÉS NYÍLT:

                                                        Amit évek alatt felépítesz,
                                                        lerombolhatják egy nap alatt
                                                        MÉGIS ÉPÍTS!
                                                        Az embereknek szükségük van segítségre,
                                                        de ha segítesz, támadás érhet,
                                                        MÉGIS SEGÍTS!
                                                        A legjobbat add a világnak, amid csak van,
                                                        S ha verést kapsz cserébe,
                                                        MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK,
                                                        AMID CSAK VAN!

                                                        Felirat az egyik kalkuttai, a Szeretet Misszionáriusai által fenntartott gyermekotthon falán.